A 125 éve született Tamási Áronra emlékeztek a Nemzeti Színházban az Ádámok és Évák Ünnepén

Vágólapra másolva!
A legnagyobb dolog: világot teremteni – erre a Tamási Áron-idézetre emlékeztetett Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja az idei Ádámok és Évák Ünnepén, amely január 22-én, a magyar kultúra napján zajlott a teátrumban. Az immár nyolc éve hagyományos, középiskolásoknak szóló programot ebben az évben Tamási Áron születésének 125. évfordulóján, a székely íróra emlékezve rendezték meg. A nagyszínpadon kilenc középiskola száznyolcvanöt diákja játszotta az író műveinek egy-egy részletét.
Vágólapra másolva!

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntőjében azt emelte ki, felemelő érzés, hogy fiataloktól és magyar nyelven lehet hallani Tamási Áron tiszta gondolatait hitről, hazáról, becsületről és emberségről, ma, 2022-ben.

A részt vevő csapatok száma mindössze eggyel lett kevesebb az előzetesen tervezetthez képest, a járványhelyzetre hivatkozva csak a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium mondta vissza a szereplését. A többi középiskola a tervezett rendben mutatta be a Tamási-darabrészleteket, a lehető legkülönbözőbb értelmezésekben és legváltozatosabb formákban. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum diákjai például a néptánc és a népzene újraértelmezésével, míg a Lónyay Református Gimnázium színjátszói a vidéki közösség szemszögéből, nagyszerű karakterábrázolások segítségével fogalmazták meg Tamási Áron számukra fontos gondolatait.

Forrás: Eori Szabo Zsolt

A gálaműsort a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tizedikeseinek összművészeti produkciója zárta. Az előadásokról értékelésében Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója azt fogalmazta meg, nemcsak a diákok találkoztak a bemutatott produkciókon keresztül Tamási Áronnal, hanem a szerző is találkozhatott napjaink fiatalságával.

– A szervezők legnagyobb öröme az volt, hogy a járványhelyzet ellenére sikerült megszervezni az Ádámok és Évák Ünnepét ebben az évben is – mondta el Pintér Szilvia, a Nemzeti Színház ifjúsági programfelelőse, aki szerint a fiatalok elképesztő fegyelemről és türelemről tettek tanúbizonyságot a próbák és az előadás során is. Miként a drámapedagógus hozzátette: szinte észre sem lehetett venni, hogy száznyolcvanöt diák mozog a házban.

Forrás: Eori Szabo Zsolt #eorifoto/Eori Szabo Zsolt

Külön gesztus volt a Tamási Áron-emlékév szervezőitől, hogy egy időben zajlott ez az esemény és az emlékév marosvásárhelyi megnyitója, ráadásul mindkettőt a Tündöklő Jeromos előadása kötötte össze, Marosvásárhelyen a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes, a budapesti Nemzeti Színházban pedig a székelyudvarhelyi fiatalok előadásában, ez szimbolikusan is összekapcsolta a két rendezvényt.

– fogalmazott Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, az Emlékév meghirdetője a marosvásárhelyi ünnepélyes megnyitón.

Miként A. Szabó Magda, az Emlékév projektvezetője fogalmazott:


A. Szabó Magda hozzátette: valamennyi magyarországi diákcsoport és felkészítő tanár ellátogathat Farkaslakára, az író szülőfalujába. A fiatalok emellett meghívást kaptak a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadására is.

Forrás: Eori Szabo Zsolt #eorifoto/Eori Szabo Zsolt

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum csapatának részvétele és a magyarországi csoportok farkaslaki jutalomutazása a Tamási Áron 125 Emlékév támogatásával valósul meg. A Tamási Áron 125 Emlékév lebonyolítója a Magyarság Háza.