Kazinczy-díjat kaphat Karácsony Gergely, részletek a Darázsfészek álhíradójában

KARÁCSONY Gergely főpolgármester budapesti Városháza KARÁCSONY Gergely ajtó főpolgármester
Budapest, 2020. március 14. Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi operatív törzs rendkívüli ülése után a Városháza épületében 2020. március 14-én. Fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék, a tömegközlekedésben nem lehet felszállni az első ajtónál a járművekre március 16-tól - jelentette be a főpolgármester a sajtótájékoztatóján. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Rangos díjban részesülhet Karácsony Gergely, tudta meg a Darázsfészek újratöltve stábja. A magyar nyelv használatért díjat odaítélő alapítvány célja, hogy az anyanyelv ápolása érdekében igényes, kulturált és kifejező magyar beszédre ösztönözze a hazai társadalmat.
Vágólapra másolva!

A díjat minden évben egy neves tagokból álló szakmai grémium ítéli oda. A budapesti főpolgármester idén úgy került be indulóként a beszédművelő szakkört vezetők és anyanyelvi vetélkedőkre rendszeresen felkészítő magyartanárok versenyébe, hogy a Városháza eladási ügyét vizsgáló bizottság ülésén tett "szarok rá" kijelentése a zsűri szerint megfelelt a jelölés kritériumának, ami szerint az ülésen itt-ott beleférhet néhány, nyomdafestéket nem tűrő kijelentés is. A főpolgármester a jelölésről és a lehetséges díjjal kapcsolatban Bagi Iván műsorában beszélt, a vágatlan beszélgetést az alábbi videóban tekintheti meg: