„Testvériséget hozván a világra" – ez a Madách-idézet a mottója a 2022-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyre francia, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, bosnyák és vietnámi előadások is érkeznek Budapestre. A Nemzeti Színház idei szemléje április 20. és május 8. között zajlik majd. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: ez a MITEM egészen különleges lesz – régi barátok és új alkotók érkeznek a fesztiválra –, nagy kalandban lesz része annak, aki végig kíséri a fesztivált. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadásával kezdődik a találkozó, amelyen 12 országból 16 produkciót láthatnak majd az érdeklődők. Jegyeket február 7-től lehet vásárolni.

Színház, cirkusz, tánc és bábszínház

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a színházi találkozó budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte:

a kultúra alkalmas arra, hogy az élet újraindításának motorja legyen egy pandémiás időszak lefelé ívelő hullámánál.

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkárFotó: Polyák Attila - Origo

Hozzátette: az idei MITEM olyan rendezvény lesz, amely katarzist okoz majd a járvány végén, és a jövőre megrendezendő Színházi Olimpia főpróbája is egyben.
"Hiszen alkalmasak vagyunk arra, hogy ne csak Európát, ne csak a környező országokat, de az egész világot vendégül lássuk Magyarországon" - mondta.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójaFotó: Polyák Attila - Origo

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, mindig az volt a célja, hogy a Nemzeti Színházat, a magyar színjátszást bevezesse a nemzetközi vérkeringésbe. Beszélt arról, hogy jövőre rendezik meg a Színházi Olimpiát, amely jutalom az elmúlt évtized mukájáért.
Megmutattuk, hogy valóban képesek vagyunk megrendezni ilyen nagy, nemzetközi fesztiválokat. Mindig abban gondolkodtunk, hogy ki kell nyitni a színházat, nemzetközi szinten kell megmérettetnünk. - emelte ki a Nemzeti Színház igazgatója.

A MITEM idei programjáról elmondta: régi barátok, nagymesterek, köztük Valere Novarina, Theodórosz Terzopulosz, Rimas Tuminas, Alvis Hermanis és új alkotók is megjelennek az idei programban, amelyben először vietnámi és bosnyák előadás is szerepel.Vietnamból érkezik egy cirkuszi produkció, az A O Show, amely a Fővárosi Nagycirkusz szervezésben látható május 5. és 8. között hat alkalommal. A cseh Drak bábszínház a nonverbális, bűvészmutatványok sorozatából felépített Georges Mélies utolsó trükkje című alkotással érkezik a fesztiválra.

Fotó: Polyák Attila - Origo


Kiemelte: a MITEM a színházi előadóművészet egészét szólítja meg az idén – műfaji határok nélkül –, ugyanis a cirkuszművészet mellett a táncművészet és a bábművészet is kiemelt helyet kapott a programban.

Bozsik Yvette, Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, rendező Bohóc kerestetik című előadását mutatja be az idei fesztiválon. Elmondta: a darab két öreg bohócról szól, akik állást keresnek.

Amit én gondolok a színházról, talán már az sem annyira divatos. Az előadás azt boncolgatja, hogy vajon visszakapjuk-e azt a világot, ami volt, vagy örökké ilyen marad? A darab reflexió a mai életünkre és a jövőnkre. Van benne aggódás, van benne óriási tisztelet a korábbi nagy mesterek iránt – ez inspirálta az előadást is. Két bohóc áll a színpadon, viszik a bőröndjüket, és ami benne van, az minden tudásuk.

Bocsik Yvette, koreográfus, rendező, táncművészFotó: Polyák Attila - Origo


Bozsik Yvette kiemelte: boldog, hogy elhozhatta a darabot a MITEM-re, hiszen a Nemzeti Színházban mindig csodálatos dolgozni. Több önálló rendezését mutatták már be a teátrumban korábban.

Rimas Tuminas litván rendező – aki az orosz színházi élet kiemelkedő alkotója – egy óriási előadással, a Háború és Béke színpadi adaptációjával érkezik a fesztiválra a Vahtangov színház előadásában. Tuminas több előadása is óriási siker volt a korábbi években. Ilyen volt például 2017-ben a Jevgenyij Anyegin, 2018-ban az Oidipusz király, 2019-ben pedig a Ványa bácsi. Tuminas idén a Háború és Béke öt órás színpadi adaptációjával érkezik. A kritikák szerint ez az előadás Tuminas legletisztultabb, legpoétikusabb előadása.

 

Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendező videóüzenetet küldött, amelyben kiemelte: nagy örömmel fogadta el a meghívást az idei MITEM-re, ugyanis régi barátság köti össze Vidnyánszky Attilával és a magyar Nemzeti Színházzal.
Az a jó értelemben vett megszállottság, amely jellemzi a fesztivált, igazán magával ragadó. Most is szívesen elfogadtam a meghívást, mint ahogyan korábban is. Annál is inkább, mert ebben az évadban is folytatjuk a Vahtangov színház 100 éves jubileumának ünneplését. A Háború és béke című előadást méltónak érzem a MITEM-hez. - hangsúlyozta Rimas Tuminas.

Borsos Beáta,

VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó hivatalos sajtótájékoztató

Fotó: Polyák Attila - Origo

Borsos Beáta, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatója  úgy fogalmazott: második alkalommal jelenik meg a MITEM-en a cirkuszművészet. 2019-ben Slava Polunin Snow Show-ját mutatták be a Nagycirkuszban, az idén pedig Vietnámból érkezik az A O Show.
„Míg Slava show-jában a bohócok voltak a középpontban, a vietnámi előadásban az akrobatika és a táncművészet dominál majd. Rendkívül érdekes lesz az is, hogy a művészek milyen kellékekkel dolgoznak majd. Ugyanis olyan eszközöket jelenítenek meg, amelyek a vietnámi mindennapokban használnak az emberek a városokban, falvakban.- mondta Borsos Beáta.

A MITEM a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet előadásával nyit Tompa Gábor rendezésében. Az előadás szokatlan megoldásoktól hemzseg, a rendező merész újításokkal és képzettársításokkal dolgozik.

Az idei találkozón Valere Novarina Az árnyak játéka című darabját is láthatja a közönség. A szentpétervári Alekszandrinszkij Színház is visszatér a MITEM-re. A társulat a Valerij Fokin rendezte Ma. 2016-... című előadást játssza a találkozón.

A Rigai Új Színház és Alvis Hermanis rendező az Oblomov című regény adaptációjával vesz részt a fesztiválon, továbbá visszatér az athéni Attisz Színház is az Ámor című előadással, amelyet Teodórosz Terzopulosz rendezett.

Oskaras Korsunovas litván rendező vilniusi színháza először látható a fesztiválon: Viripajev Delhi tánc című művét adják elő, míg a zakopanei Witkacy Színház Stanislaw Witkiewicz Egy kétfejű borjú metafizikája című darabját játssza. Visszatér Kijevből az Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház társulata, ezúttal Dalolj, Lola, dalolj! címmel mutat be produkciót, amely Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye és A kék angyal című film alapján született.

Olaszországból Alessandro Serra rendezésében mutatják be a Macbettu című előadást.

Látható lesz Agata Duda-Gratz rendezése a litván Klaipéda Drámai Színház előadásában, és az Emlékszel még Doli Belre? című, Kokan Mladenovic rendezte produkció, a szarajevói Kamerni Teatar 55 előadása.

A programsorozatot egy táncelőadás, a Kaleidoszkóp - Hommage á Bartók Béla című est zárja.

Vidnyánszky Attila: Hiszünk a párbeszédben

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az Origónak elmondta: az idei MITEM valóban a jövőre megrendezendő Színházi Olimpia főpróbája lesz. A Színházi Olimpia atyja, a görög rendező, Teodórosz Terzopulosz is érkezik az Ámor című előadásával, aki szintén így tekint már a tavaszi fesztiválra. A Nemzeti Színház igazgatója szerint a legnagyobb meglepetés a találkozón a litván előadás lesz, de nagyon várja az olasz Alessandro Serra Macbettu előadását is.
„Kiváló rendező, személyesen is nagyon várom, hogy lássam az előadást. Azt gondolom, hogy a magyar színházi világ egy új nevet jegyez meg, ugyanis Alessandro Serra újító színháza meghatározó. Ugyanígy várom Alvis Hermanis lett rendező munkáját, az Oblomov-ot is. A vietnámi cirkuszi előadás pedig egy csoda lesz. Ebből is látszik, hogy az idei fesztivál műfajokon átívelő, különleges találkozó lesz, ahol a színház-, a cirkuszi nyelv és a tánc is megjelenik. De érkezik egy csodálatos báb-előadás is Csehországból. Olyan hatású produkciók várhatók, amelyeket nem lehet kihagyni." - hangsúlyozta az igazgató.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazatójaFotó: Polyák Attila - Origo


Hozzátette: a régi mestereken kívül érkeznek új alkotók, például a bosnyák színház, ami eddig még nem volt látható a fesztiválon.
„Rajongva várom a fesztivált, nagy kaland lesz, nagy élmény, ha valaki végigkíséri a produkciókat." - hangsúlyozta.

Azt is elmondta, hogy ebben az évadban ez a második MITEM, hiszen ősszel már rendeztek egy színházi fesztivált.

Komoly munka, de nem hagyhattuk ki. Különösen azért, mert nagyon sokan elhalasztották, törölték a járvány miatt a találkozókat, fesztiválokat, és mi nagyon örülünk, hogy itthon meg lehetett tartani a MITEM-et ősszel is, és most is megrendezhetjük tavasszal.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: az idei MITEM is nyitott, mint ahogy az előzők is azok voltak.
Sokféle gondolatiság találkozik a fesztiválon. Hiszünk a párbeszédben, hiszünk abban, hogy meg tudunk egymás mellett lenni, sőt, kíváncsiak is vagyunk egymásra, még ha egészen mást is gondolunk is a világról - mondta.