Január elsején egy lakástűzben halt meg a 41 éves Babicsek Bernát. A zenész-színésztől most társulatában, a Turay Ida Színházban egy emlékest keretén belül vettek búcsút kollégái.

Az estre több százan érkeztek, de a színház kiemelte, hogy

főként a kollégák, barátok, családtagok számára tartják az előadást,

nem a pénzszerzés vagy a hírérték a cél - írja a Bors.

Babicsek Bernát temetése 2022.01.15-énFotó: Koncz Márton - Origo

„Az esemény meghirdetésekor elsősorban a szülőknek és családtagoknak tartottunk fel helyeket, valamint a közelebbi solymári ismerősöket értesítettük, csak ezután nyitottuk meg mások előtt is a felületet. Látjuk, hogy nagyon sokan érdeklődnek, hogy lesz-e újabb alkalom, de ez nem fog nálunk megvalósulni. Ez nem egy sima koncert vagy előadás lesz, hanem a család számára próbálunk majd megnyugvást hozni azzal, hogy megmutatjuk nekik, mennyien szerették és mennyien szeretik még ma is Bernátot”

– írta a színház az oldalán, még az emlékest előtt pár nappal.

Az eseményen színpadra állt többek között Keresztes Ildikó, Détár Enikő, a Paddy and the Rats és Pokorny Lia is, akik mind-mind egy Bernáthoz kötődő dallal, emlékkel idézték meg a színész szellemét. A műsor végén a síró közönség álló vastapssal búcsúzott Babicsek Bernáttól.