Torzult és horrorisztikus alakjaink a szépségdiktatúrával szemben

Verebics kati, Hermelines maszk, Kápolnásnyék, Halász-kastély
A Hermelines maszk a pandémia szülte reflexió
Vágólapra másolva!
Fejér megyei kortárs művészeket mutat be a kápolnásnyéki, néhány éve felújított Halász-kastély. L. Simon László kurátorként négy kortárs alkotót rendezett a tágas galériába, olyan alkotókat, akik ha különböző módokon is, de visszatérnek a klasszikus értelemben vett figurativitáshoz. Az öt éve átadott kastélygaléria országos kitekintéssel működik, egyszerre foglalkozik klasszikusokkal és kortársakkal.
Vágólapra másolva!

A Szubjektív Fejér 2.0 című, március 20-ig látogatható tárlat elsősorban a Fejér megyei születésű kortárs alkotókat szeretné bemutatni. L. Simon László kurátort az érdekelte, miként értelmezik újra a festészetet a kiállított alkotók.

– mondta az Origónak L. Simon László.
A helyieket bemutató második kortárs kiállításon Verebics Ágnes, Verebics Katalin, Várnai Gyula és Bondor Csilla munkái több teremben láthatóak.

Verebics Ágnes leginkább saját arcát használja médiumként Fotó: Koncz Márton - Origo

A bennünk élő furcsa lények a már-már horrorisztikussá torzult alakok, emberi és állati arcunk összemosásából létrejövő figuráink régóta tárgyai Verebics Ágnes festőművész képeinek. A test művi kiterjesztései és a minket körülvevő extrém tárgyak és animális alakjaink ábrázolása egyszerre durvaságukkal és szépségükkel ragadnak meg. A korunkat meghatározó "szépségdiktatúrának" ellentmondva, a furcsaságot, az extremitást szeretné elfogadtatni. A kápolnásnyéki Halász-kastély termeibe legutóbbi alkotásaiból hozott válogatást, azokból a munkákból, amelyek legjobban reprezentálják a művészt mostanában foglalkoztató jelenségeket. Néhány éve nyílt Testkiterjesztés című tárlata, torzult emberi alakok, maszkok, álarcok és az úgymond poszthumán ábrázolások köré rendeződve, ezekből is látunk képeket a kastélyban, de több kiállításán visszatérőek az összemosódott férfi-női, ember-állat testek metamorfózisai.

A maszkok és az ember állati jegyei régóta visszatérő motívumai Forrás: Origo

Már évek óta a klasszikus festészet mellett foglalkozik fotóalapú transzparens munkák létrehozásával. Műanyag fóliákkal, üvegekkel, alumíniumfóliával és egyéb transzparens anyagokkal kísérletezik.

Az emberi test felnagyított részletei érdekelnek leginkább Fotó: Koncz Márton - Origo

Verebics Kati az egyik teremben a mágia köré rendezte a festményeket, ezek központi eleme a szűrrealitás, de megjelennek a kollázsszerűen komponált transzferfestmények is, széles időperiódusból válogatva: egészen 2011-től 2022-ig.

Verebics Kati és Várnai Gyula képei a Halász-kastélyban Fotó: Koncz Márton - Origo

A nagyobb térbe a személyesség, az érzelmileg mélyebb munkák kerültek: anyaság, gyerektémában, valamint a kép a képben, trükkös-tükrös képek, egymás mellett sorakozva, ezekbe ha belenéz a látogató, részévé válhat a képnek.
Az egyik főfalon egy önarckép hermelines maszkban látható, kicsit drámai is lehet a tekintet miatt, de az összefonódó hermelines maszkdizájn miatt túllép ezen a drámai mélységen.

A Hermelines maszk a pandémia szülte reflexió Artnews.hu

Régóta nem állított ki itthon Bondor Csilla festőművész, aki szintén két terembe rendezte munkáit. Pályája elejétől hulladékdeszkákra fest, de munkásságában a médiumok közötti átjárás megannyi formájában megmutatkozik, de a fa maradt kedvelt hordozója, mint ahogy témái között is a természetben való feloldódás és a természetközeliség lelhető fel, hol intimebb, hol szélesebb perspektívában. "Számomra a természet alapvető boldogság- és energiaforrás, olyan hely, ahová mint egy pantheisztikus templomba visszatérhetek és feloldódhatok benne."

Bondor Csilla munkáiban festészeti és szobrászelemek keverednek, de installációnak is hívhatjuk őket Fotó: Koncz Márton - Origo

Várnai Gyula műveit nagyban meghatározza tudományos - a matematika és a fizika iránti - érdeklődése. Két fő szálra fűzte fel a Halász-kastélyba hozott válogatást: a Római Magyar Akadémián a pandémia előtt, majd tavaly az ACB Galériában kiállított alkotásokra. Műveire nagy mértékben hatott egy nemrégiben megjelent csillagászati kutatás, amely megállapította, hogy az univerzum tele van cukoralapanyaggal. Egyes vetített képeihez cukrot használt, amelyet egy üveglapra szórt, és arra vetítette rá az ábrákat. "Kicsit úgy hat, mintha újra felfedeznénk csillagképeket" - állapította meg a művész.

Várnai Gyula alkotásaiban a matematikai és fizikai tanulmányai meghatározóak, a világűr és a csillagászat vizsgálata visszatérő motívumok Fotó: Koncz Márton - Origo

A Szubjektív Fejér 2.0 a második, helyi alkotókat bemutató tárlat a Halász-kastélyban, mely március 20-ig tekinthető meg. A kiállítás végén az alkotók tárlatvezetéssel fogadják a látogatókat.