Békekoncertet szerveznek az Ukrajnából menekültek megsegítésére - videó

Vágólapra másolva!
Fásy Ádám több zenésztársával együtt békekoncertet szervez a háborús menekültek megsegítésére.
Vágólapra másolva!

Március 13.-án, Fásy Ádám producer és dr. Pap Sándor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje ötlete alapján egy nagyszabású, jótékonysági koncertet tartanak a Kőbánya Mélytó színpadán a háborús menekültek megsegítéséért.

Több mint húsz előadóművész fogadta el Fásy Ádám felkérését, többek között Csepregi Éva, Zoltán Erika, Delhusa Gjon, Opitz Barbi, Nótár Mary, Tóth Andi, Varga Viktor, Janicsák Veca, Szabó Ádám és még sokan mások.

16 órától veszi kezdetét az 5 órás zenei műsor.

Dr. Pap Sándor köszönetét nyilvánította Fásy Ádámnak és csapatának, hogy megszervezi és lebonyolítja a rendezvényt, aki már 1 millió forinttal hozzájárult e nemes kezdeményezéshez, bízva abban hogy, sokan követik majd példáját.

A1357-es nemzeti segélyvonal hívásával, 500 forinttal lehet támogatni a bajbajutottakat.