Felesége mentette meg Révész Sándor életét

Révész Sándor
Vágólapra másolva!
Révész Sándor sztrókot kapott, jelenleg is kórházban van. A barátai és zenésztársai egy emberként imádkoznak, hogy minél előbb felépüljön. 
Vágólapra másolva!

Szerda délután érkezett a riasztó hír, miszerint Révész Sándor, a Generál és a Piramis együttes énekese sztrókot kapott. Állapotáról az Origo is írt.

A rockzenész maga jelentkezett a Facebookon, a kórházi ágyon fekve mesélte el a történteket. Révész

agyának jobb oldalát érintette a baj, a beszédközpont nem sérült,

az orvosok szerint minden esély megvan Révész végső felépülésére - foglalta össze a Bors.

A lap csütörtökön telefonon kereste meg Zalatnay Saroltát, aki elárulta, Révész Sándor feleségének a lélekjelenléte kellett ahhoz, hogy a legendás énekes most a körülményekhez képest jó állapotban legyen, és ne következzen be a lehető legrosszabb.

Egy sztróknál soha nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt. A neje szerencsére időben észrevette, hogy baj van. Ez mentette meg Sándort attól, hogy a sztrók ellenére sem sérült a beszédközpontja, valamint a végtagjai is mozognak. Így is sokat kínlódott, ennyit mondott nekem a felesége" – árulta el a Borsnak Zalatnay.

– árulta el a lapnak a művész egyik közeli ismerőse.

"Két emberrel tartja mindössze a kapcsolatot, a feleségével és a menedzserével, velük viszont minden nap beszélnek, így Sándor már azt is tudja, hogy az egész ország aggódik érte és drukkol neki. Ez egyébként nagyon jólesett neki, hogy tudja, hogy szeretik" – mondta az aggódó barát.