Egy hét múlva kezdődik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek
Vágólapra másolva!
Április 1-től 17 napon át Budapesten, április 21-től pedig Miskolcon, Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden várja izgalmas programokkal a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.
Vágólapra másolva!

„Bartók Béla alakja, kreativitása, szellemisége kiapadhatatlan inspirációt nyújt ma is. »Csak tiszta forrásból« – hangzik egyik legfontosabb gondolata, amely a 21. század emberének is rengeteget jelent. Miből merítünk? Mi az, ami meghatároz minket? Hogyan újulunk meg, hogyan lesz friss, érvényes, amit létrehozunk? Keresni a tiszta forrást, értelmezni és feldolgozni örökségünket, hozzáilleszteni jelenünket: egyre fontosabbá váló küldetés!" - mondja Káel Csaba, a fesztivált szervező Müpa vezérigazgatója Bartók Béla 141. születésnapján, kiemelve, hogy a világhírű zeneszerzőnk nevét viselő összművészeti fesztivál idén Budapest mellett az ország több nagyvárosában is színes programkínálattal várja a látogatókat.

Hozzátette:

A képen Káel Csaba, a fesztivált szervező Müpa vezérigazgatója, látható Forrás: Bartók Tavasz

Újdonságokban, meglepetésekben, ősbemutatókban és formabontó együttműködésekben nem lesz hiány a Bartók Tavaszon.

A fesztivál keretében kerül sor Eötvös Péter 13. operájának magyarországi bemutatójára: a világhírű norvég író, Jon Fosse Trilógiájának első részére épülő, Sleepless című művet koncertszerű előadásban, a szerző vezényletével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben láthatja a közönség. Frenák Pál Kossuth-díjas koreográfus és társulata Secret Off_Man címmel készül premierre, a Bartók Tavaszon mutatja be új előadását a cirque danse műfaját megteremtő, Vági Bence rendező-koreográfus vezette Recirquel, de a Boban Marković Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös táncszínházi produkciója is felejthetetlen pillanatokat ígér. A Magyar Állami Népi Együttes húsvét ünnepéhez illeszkedő, minden korosztálynak élményt nyújtó táncjátéka a Kárpát-medence egymástól távol eső vidékeinek ősi, paraszti népszokásaira és énekeire épül.

Eötvös Péter Forrás: Bartók Tavasz

David Fray zongoraművész a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Várdai Istvánnal és Baráti Kristóffal áll színpadra, Várjon Dénes és a Concerto Budapest két koncerttel és kivételes Bartók-programmal örvendezteti meg a hallgatóságot, Villányi Dániel zongoraművész Bach, Bartók és Prokofjev remekműveit szólaltatja meg a fesztiválon. A New York-i Metropolitan Opera egyik legfényesebb csillaga, a 2019-ben az év énekesének választott kontratenor, Anthony Roth Costanzo a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar kíséretében Händel-áriákkal kápráztatja el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét.

Várjon Dénes Forrás: Bartók Tavasz

A kortárs jazz legendája, Branford Marsalis kvartettjével érkezik a fesztiválra, ahol egy új, kifejezetten a Müpa felkérésére született, magyar népzenei ihletésű darabot is hallhat tőle a Bartók Tavasz közönsége. A kiváló amerikai zeneszerző-muzsikus, Uri Caine Bartók Project című koncertje többek közt azért is lesz különleges, mert a hazai jazzélet olyan kiválóságai is színpadra lépnek az esten, mint Lukács Miklós, Várallyay Petra és Szandai Mátyás. Nemcsak a világ- és népzene, de a kortárs balett és a néptánc szerelmeseinek is emlékezetes pillanatokat tartogat a Tiszta forrás című összművészeti produkció hazai bemutatója. Bartók magyar és arab gyűjtését többek közt a kiváló magyar–marokkói énekesnő, Guessous Mesi, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara dolgozza fel – a nagy sikerű világpremiert követően a hazai közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben láthatja az előadást április 8-án.

Uri Caine Forrás: Bartók Tavasz

A Bartók Tavasz keretében valósul meg a régió legizgalmasabb világzenei eseménysorozata, a Budapest Ritmo, amely április 7. és 10. között Budapest szívébe varázsolja szinte az egész világot, rengeteg zenei és filmes csemegét, szakmai programot, valamint többek közt olyan csodálatos fellépőket vonultatva fel, mint az izraeli–perzsa Liraz, a nyugat-afrikai Amadou & Mariam, a portugál fadoénekes, António Zambujo és az indonéz–holland–guineai–magyar fúziós jazzt játszó Boi Akih.

Győrben, Miskolcon és Debrecenben pedig pezsgő fesztiválhangulattal és világzenei piknikkel várják a nézőket!

Liraz Forrás: Bartók Tavasz

Idén a képzőművészet rajongóinak is a Bartók Tavasz lesz a kedvenc fesztiválja, hiszen Menny és pokol között: Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel 2022. április 9-én az eseménysorozat részeként nyílik meg Közép-Európa valaha volt legnagyobb Bosch-kiállítása a Szépművészeti Múzeumban, április 8-tól Kiterjesztett jelen: Az átmenetiség világállapotai című kiállítással gondolkodtatja el a látogatókat a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria április 12-én nyíló tárlatának középpontjában pedig a magyar art deco vizuális kultúrája, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll.

Meglepetésekben nem lesz hiány a Bartók Tavaszon Forrás: Bartók Tavasz

Április végén és május elején Debrecen, Győr és Miskolc is gazdag programmal várja a fesztiválozókat: érkezik a jazz kubai legendája, Arturo Sandoval, a briliáns mexikói tenor, Ramón Vargas, a nagyszerű hegedűművész, Maxim Vengerov, a vertikális tánc amerikai úttörői, a BANDALOOP, a világhírű zenész-komikus duó, Igudesman & Joo, a debreceni Kodály Filharmonikusokkal színpadra lépő Szergej Krilov, a hazai könnyűzenei színtér legizgalmasabb dalszerzői-énekesei, Ohnody, Дeva, Saya Noé és Drimba Cristina, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Ritmo Piknik keretében pedig többek közt Sena, a Bohemian Betyars, a Los Orangutanes, Paár Julcsi, a MORDÁI, a Dresch Mihály Ballance Trio, Napfonat és a Pannonia Allstars Ska Orchestra bűvöli majd el és perdíti táncra a közönséget.

További részletek és információk a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek budapesti és országos programjáról az esemény weboldalán vagy a Bartók Tavasz programfüzetében találhatók. Az előadásokhoz kapcsolódó érdekességekért, kulisszatitkokért, interjúkért érdemes ellátogatni a Bartók Tavasz blogoldalra.