Hunyadiról utoljára, avagy Cillei Ulrik árulásai

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

Édes Néném, véget ért Hunyadi-sorozatunk. Utólag okos az ember, láthatólag kétszer ennyi előadást is értékesíthettünk volna, az ilyesmit sose látni előre pontosan. Írtam már Kegyednek Erkel-operaprodukciónk egy-egy különösebben vezetett figurájáról vagy rekvizitjéről, de talán érdeklődését még inkább kielégíti, ha Rozgonyi és a koronázási pallos (Hunyadi János kardja) után Cillei Ulrik, a kormányzó alakját világítom meg.

Cillei Ulrik öregedő ember a mi produkciónkban. A történelmi valóság sem sokban mutat mást, hisz a középkori ember 50. életéve körül már öregnek számít. Ritkán hetven évet is éltek, de ahhoz nemcsak jó gének, de szerencsés járványhelyzet, élelmezés és harcmentes közeg is kellett. Ha megnézzük a Hunyadi-saga tágabb körben vett más férfialakjait, se Hunyadi János (49), se Hunyadi László (26), Hunyadi Mátyás (47), se Corvin János (31), se Luxemburgi Zsigmond (50), se Habsburg Albert (42), se V. László (17), se Garai Miklós (49) nem éli meg a hatodik évtizedet.

Élettörténetét és annak körülményeit szemlélve szinte meglepetés Szilágyi Erzsébet bátyjának, Szilágyi Mihálynak viszonylag hosszú élete (60), a valóságos nádorként is fungáló Újlaki Miklós (67) pedig igazi virtuóza lehetett a túlélésnek. Kapisztrán János rajta is túltett abszolút értékben (70), de épp addig volt viszonylagos nyugalomban, míg III. Kallixtusz pápa Magyarországra nem küldte – az lett utolsó életéve. Különben a csak alig három évig vatikáni székben ülő pápa kis híján 80 évet élt, aggastyán volt a maga korában, ezt a kort a Hunyadi-történet „szereplői" közül csak Habsburg Frigyes (77) német-római császár közelítette meg.

No, de vissza Cillei Ulrikhoz. Az előadásra való felkészülés során a következőket szedtem össze a történelmi tények, vélelmek, következtetések, illetve – nem lényegtelen! – az erkeli partitúra árnyalatai és a saját magam számára fontos hangsúlyok kapcsán. Cillei sokat látott, már lassuló, de indulatos főúr, aki tud viselkedni, ha kell, mert az alakoskodást kitanulta. Balkáni vér is folyik ereiben, stratégiai és családi kapocs is fűzi Brankovics szerb fejedelemhez. Az Egressy-szöveg utolsó Cillei-szavai mutatják, mennyire lenézte a magyarokat („Átok reád, magyar!"). És az oláh fajt is lenézi, ugyebár – Hunyadiékat ha gyalázni akarja, akkor veszi elő ezt a minősítést.

Ókovács Szilveszter Fotó: Koncz Márton - Origo

Cillei a király támasza, de hivatalosan nem gyámja (a cselekmény idején V. Lászlót már nagykorúnak nyilvánították), ám ő változatlanul gyámkodik felette. Szövegeket ír számára, mert a király rosszul tud magyarul, nem is mindent ért. (Utóbbit nem kellett nagyon spiláznunk, egyszerűen úgy vettük, hogy nem beszél jól, de érteni ért magyarul – amikor viszont pánikol, véletlenül anyanyelvén szólal meg, méghozzá az Erkel által is jóváhagyott német zongorakivonati szöveggel. Úgy láttam, ezt is értették a nézők, nem nehezteltek miatta.)

Viszont együtt él V. Lászlóban az állandó szabadulási hajlam és a ráutaltság is Cillei iránt.

Cillei két fiát korábban elvesztette. Utolsónak maradt kiskamasz lánya, Erzsébet, Hunyadi Mátyás jegyese volt a politikai alkut alátámasztandó; egy ország várta, hogy e friggyel az egymással háborúzó bárói ligák e két főalakja, Hunyadi és Cillei közös célokért küzdeni legyenek kénytelenek. A kis Cillei Erzsébetet a kor szokásai szerint a Hunyadiak, tehát a vőlegény udvarába küldték, ám Vajdahunyadon hirtelen meghalt – nézetem szerint ezzel a nyilván végtelenül elkeseredett özvegyember, Cillei Ulrik számára a hatalmi ambíció marad csak életcélként. Egyértelműen a trónra tör, el is mondja a darabban, tehát még ekkor, 50 évesen sem adja fel a dinasztia-újraalapítás tervét.

Amikor – tőle szokatlan módon – annyira elborítja a vér az agyát, hogy kardot ránt a védtelen Hunyadi Lászlóra (jobb keze sérült a nándorfehérvári ostrom során a mi felfogásunkban, ezért képtelen védekezni) és Rozgonyi lefegyverzi, pontosan tudja, hogy itt a vég. Pontosan érzi, mit lépett rosszul, ezért térdre kényszerítve már csak kezébe temeti arcát, nem mozdul, várja kivégzését. Cillei halála ugyanakkor azért is fontos pillanat, mert drámai vétek, és szükségtelen is. Amennyire érthetetlen, miért támad Lászlóra egy királyi zsoldosoktól mentes, ám hunyadistákkal teli várban, ugyanannyira értelmetlen elvenni Cillei életét is emiatt. Hunyadi László nem megölni akarhatta, csak megtörni, esetleg majd megzsarolni is, és akár a királyt általa rábírni futaki döntéseinek megváltoztatására. (Itt, az országgyűlésen pár nappal korábban V. László – és nyilván nádora, Cillei – az elhunyt Hunyadi János pozícióit vetélytárs főuraknak osztotta szét, és elindult seregével visszavenni a Hunyadi-örökös Lászlótól királyi várait is, elsőként Nándorfehérvárt.)

Erkel Ferenc Hunyadi László c. operája Fotó: Polyák Attila - Origo

Néném kérdésére válaszolom, hogy az erkeli, most helyreállított őspartitúra szerint László el is kezdi az elszámoltatást megalapozni a nyitó felvonás utolsó előtti jelenetében, de túl messzire megy. Cillei egy pillanatra elveszíti a fejét. A ládából két elfogott levél után ugyancsak előkerülő baba hivatott azt az irracionális dühöt kirobbantani, amely a fegyelmezett Cilleit végzetes pillanatra ragadtatja – úgy éreztem, az elkeseredett és ugyancsak paprikás László alakjához is odafér a pimaszság, hogy a törökverő kvázi hagyatékát jelképező ládából a kis Cillei Erzsébet gyerekjátékát is elővegye, ezzel az öregedő apa nem gyógyuló, és bizonnyal szörnyű sejtésekkel övezett sebét tépi fel.

Drága Néném, Cilleit megölni hatalmas hiba volt. Nem lehet jól kijönni belőle, innen az ifjú király már sosem bízik a Hunyadiakban, és könnyű lesz új és még újabb, döntően koholt merényletekkel megvádolni Lászlót.

(Döntően: mert a korszakkal amatőr módon, ám sokat foglalkozva kétség sem fér nálam ahhoz, hogy Hunyadi János királyi dinasztiát kívánt alapítani legalább fiai révén, s ehhez mindig szükség volt némi hatalmi konspirációra.) Amiért mégsem tudom „sajnálni" Cilleit, az az ő történelmi bűne. Ugyanis hatalmi-öröklési ármánykodásai vezettek oda, hogy unokatestvére, Erzsébet (Habsburg Albert özvegye) udvarhölgyével, a német ajkú Kottanner Jánosnéval a Szent Koronát 1440-ben ellopatta, és nehéz kimondani, de végül ennek a tettnek máig isszuk történelmi levét. Mátyásnak ugyanis szüksége van legitim uralkodásához a Szent Koronára, és csak úgy sikerül visszaváltania 23 esztendővel később, hogy III. Habsburg Frigyes bukszájába áttolja a teljes magyar államkincstárat (mondják, akkoriban egyetlen más európai uralkodó sem tudott volna 80 000 aranyforintot mozgósítani ilyen célért), és huszonévei elején járván vagányul vállalja, hogy ha utódtalanul halna meg, a Habsburgokra száll vissza a magyar trón – és így is lett. Mindebből pedig egészen minimális Jagelló-közjáték után bő 400 évig Habsburg-alávetettség, végül pedig világháborús vereség és trianoni országvesztés származott.

Hosszú tehát Cillei Ulrik bűnének árnyéka – reméljük, Erkel immár visszaállított remekművének léte még hosszabbra nyúlik: most már csaknem 180 esztendős az is!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. április 6.