Kiválasztották a 30 éve szabadon esszépályázat nyerteseit

Vágólapra másolva!
Sikerrel zárult a XX. Század Intézet középiskolásoknak szóló esszépályázata. A tavaly októberben, a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján meghirdetett pályázattal arra ösztönöztük a diákokat, hogy a tankönyveken túl más, személyes forrásból is megismerjék a rendszerváltoztatás korszakát és ezen keresztül mutassák be a kommunista Kádár-rendszer szabadsághiányos állapotát, és hogy mit jelent a mai kor embere számára a szabadság. A pályázat 2022. január 11-én zárult, amelyre 36 pályázat érkezett szerte az országból és a határon túlról is.
Vágólapra másolva!

A XX. Század Intézet évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a történelem népszerűsítését és azt, hogy felhívja a figyelmet annak fontosságára. A diktatúrák mélyreható elemzésére és összehasonlítására való ösztönzésen túl a huszadik század feltárását célzó konferenciákat, szakmai beszélgetéseket, könyvbemutatókat, valamint ismeretterjesztő programokat szervez. Mindezekkel intézetünk kiemelt célja, hogy új szempontok, nézőpontok alapján gondolkodjunk azokról az eseményekről és összefüggésekről, amelyek az elmúlt évszázadot meghatározták.

Ilyen meghatározó időszak volt a rendszerváltoztatás is.

Ahhoz, hogy megértsük, miről szól a közbeszédünk, miről szólnak napjaink, elengedhetetlen megérteni, hogy mi történt '89-90-ben. Hárommillió ember él ma Magyarországon, akinek már nincs személyes emléke a rendszerváltoztatás idejéről és az azt megelőző időszakról.

Fontos, hogy ők is megismerjék, hogy milyen lehetett egy szabadsághiányos világban élni és, hogy mit adott számunkra a rendszerváltoztatás, mit jelent a mai kor embere számára a szabadság.

Izgatottak voltunk, hogy vajon mennyire tudjuk felkelteni a diákok érdeklődését, szánnak-e majd időt arra, hogy beszéljenek a rendszerváltoztatás korszakáról idősebb családtagjaikkal, vagy ismerőseikkel.

– mondta Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója. Külön öröm volt számunkra, hogy a vidéki és a fővárosi történetek mellett több határon túli, pl. erdélyi családi emlék is megjelent.

– tette hozzá az igazgató.

A 30 ÉVE SZABADON ESSZÉPÁLYÁZAT eredményhirdetéséről készült kisfilm:

A diákok esszéiben megjelent a csalódottság és az illúzióvesztés, amit 1990 után sokak éreztek a kapitalista rendszer bevezetésével járó nehézségek miatt, de többségben voltak azok a történetek, amelyek a szabadság értékét hangsúlyozták, és örömünnepként tekintettek a rendszerváltoztatás idejére.

A pályázatokban megfogalmazott egyedi történeti megközelítésekkel nem csupán a XX. Század Intézet gazdagodott, hanem a diákok is közelebb kerültek a 30 évvel ezelőtti világhoz, jobban megismerték családjuk történetét és saját nézőpontjukon keresztül tudták értelmezni és bemutatni történelmünk e kiemelt korszakát.

Díjazottak:

1. helyezett: Derzsi Kinga (18 év) – Vác

2. helyezett: Csomós Anita (18 év) – Maklár

3. helyezett: Bueno-Karádi Anabel (18 év) – Budapest

Különdíjazott:

Vass Milda (16 év) – Tolcsva

A 30 ÉVE SZABADON esszépályázat legjobbjai értékes ajándékokat, iPhone-t, iPadet, iWatch karórát és könyvcsomagokat nyertek.

A nyertes pályaműveket itt olvashatják:

1. helyezett: Derzsi Kinga esszéje

2. helyezett: Csomós Anita esszéje

3. helyezett: Bueno-Karádi Anabel esszéje