A magyar zsenialitást ünnepelték Párizsban

Vágólapra másolva!
Hatalmas sikerrel mutatták be szombat este a párizsi operában Kurtág György A játszma vége című operáját. A mű a milánói Scala és az Opera National de Paris közös előadása, világpremierje 2018.november 15-én volt a Scalában, ahol a közönség 8 perces tapssal fogadta az akkor 92 (most 96) éves világhírű magyar zeneszerző első és egyetlen operáját. 
Vágólapra másolva!

A kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző Samuel Beckett 1957-ben Párizsban bemutatott A játszma vége (Fin de Partie) című abszurd drámájából írt kétórás, egyfelvonásos operát, az eredeti mű kulcsepizódjait, a teljes darab több mint felét használta fel, prológust és epilógust is írt hozzá.

A milánói ősbemutatón ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is. Ez volt az első alkalom, hogy egy magyar opera ősbemutatóját a világhírű Scalában tartották.

A miniszterelnök akkor azt mondta: míg a kevesek által ismert magyar nyelv inkább elválaszt minket a világ többi részétől, a zenén keresztül, zenei géniuszaink segítségével el tudjuk mondani, kik vagyunk és mit gondolunk a világról.

- mondta.

Frode Olsen Kurtág György operájában, A játszma végében (Fin de Partie)

Kurtág György sokáig Párizsban élt, az operát is a Beckett-darab francia szövegkönyvére írta. A darabot a világhírű francia rendező, Pierre Audi állította színpadra.

A párizsi előadás előzetese:

A négy énekes szerepben Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lépett színpadra.

Kurtág György 2016. február 19-én a budapesti Zeneakadémián, ahol 90. születésnapján hangversennyel is köszöntötték. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A játszma vége 2019-ben elnyerte az egyik legrangosabb komolyzenei elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját.

Az előadás Párizsban is óriási siker volt. A legnagyobb ünneplés az előadás után akkor tört ki, amikor a karmester, Markus Stenz a taps közben rövid időre kiment a színpadról, majd visszatért a partítúrával, amit a magasba emelt, rajta Kurtág György nevével.