Világhírű mexikói tenor a Bartók Tavaszon

Ramón Vargas
Vágólapra másolva!
2017-ben Mága Zoltán Újévi koncertjén vendégeskedett, Ramón Vargas a Bartók Tavaszon azonban ismét Magyarországon lép fel, ráadásul két alkalommal is. A New York-i Metropolitan színpadát frenetikus beugrással meghódító, onnét pedig a világhírnévig meg sem álló mexikói sztárénekes május 3-án a győri Olimpiai Sportparkban, valamint május 5-én a debreceni Kölcsey Központban ad koncertet. A lenyűgöző spanyol ajkú operaénekes áriaestjei ezúttal is korábbi hazai muzsikuspartnerei, a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével valósulnak meg.
Vágólapra másolva!

Ramón Vargas, a világhírű tenor karrierje 1992-ben vett döntő fordulatot, amikor a New York-i Metropolitan Opera Lammermoori Lucia-produkciójában Luciano Pavarottit helyettesítette Edgardo szerepében. Nem sokkal később már a milánói Scalában lépett színpadra, Verdi Falstaffjában Fenton szólamát énekelte, a szenzációs előadás rendezője Giorgio Strehler, karmestere Riccardo Muti volt.

Az énekes a továbbiakban olyan operaházak rendszeres vendége lett, mint a Teatro Colón (Buenos Aires), a Royal Opera House (London), a Teatro Real (Madrid), az Opéra National (Párizs), a bécsi Staatsoper vagy a Veronai Aréna.

Ramón Vargas Forrás: Bartók Tavasz

A Bartók Tavasz koncertjeinek műsoráról a Papagenónak adott interjújában Vargas elmondta:

Mozart, Donizetti, Verdi és Puccini áriáit olasz zeneszerzők operáinak emlékezetes zenekari részletei kötik majd össze.

A koncerteken a Győri Filharmonikus Zenekart a Magyar Állami Operaház és a Müpa közönsége számára jól ismert olasz operakarmester, a Rigolettót és a Pillangókisasszonyt a Metropolitanben is rendszeresen vezénylő Pier Giorgio Morandi fogja irányítani. Karrierje a milánói Scala asszisztens karmestereként kezdődött, mások mellett Riccardo Muti és Giuseppe Patanè mellett, később az Egyesült Államokban, Tanglewoodban Leonard Bernstein és Seiji Ozawa irányításával képezte tovább magát. A Nyugat lányát, a Toscát és Az álarcosbált a Stockholmi Királyi Operaházban vezényelte, itt a vezető vendégkarmesteri posztot is betöltötte; az Aidát Oslóban és Katarban, a Szerelmi bájitalt, a Bohéméletet és a Don Carlost Drezdában, a Macbethet Milánóban irányította.

A Győri Filharmonikus Zenekar Forrás: MEKLIZ FOTO STUDIO 9027 GYOR IPAR UT 22 HUNGARY/Mekli Zoltan

További részletek és információk a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos eseményeiről a fesztivál oldalán találhat.