Schmidt Mária és Molnár Tamás új kötete az 93. Ünnepi Könyvhéten

Rendezvénysorozattal ünnepli megnyitásának 20. évfordulóját a Terror Háza Múzeum, 20 éves a Terror Háza Múzeum, sajtótájékoztató
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
Vágólapra másolva!
Három új kötettel jelentkezik az idei Ünnepi Könyvhéten a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. Az érdeklődők megvásárolhatják Schmidt Mária: Korszakhatáron, illetve Molnár Tamás: Európa zárójelben című esszéköteteit, valamint Herzl Tivadar magyar fordításban most először megjelent naplóját, a Herzl Tivadar: Napló 1895-1904.
Vágólapra másolva!

Az Alapítvány számos egyéb kiadványával is várja az olvasókat a Vigadó tér Duna-korzó felőli standjánál, ahol naponta dedikálnak majd a szerzők, de egy pódiumbeszélgetést is meghallgathatnak Schmidt Mária részvételével.

– hívja fel a figyelmet Schmidt Mária: Korszakhatáron című könyvének utószavában a kiadvány szerkesztője, Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója, rámutatva, mindezen jelenségek pedig nem a fejünk felett, intellektuális síkon zajló elméleti polémiák, hanem a mindennapjainkat érintik. Legbelsőbb félelmeinket, elfojtott szorongásainkat, zsigeri reflexeinket hozzák felszínre.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Fotó: Csudai Sándor - Origo

Schmidt Mária elmúlt években írt esszéi arra keresik a választ, hogy

mi és miért történik velünk, de ami talán ennél is fontosabb: mit lehet tenni, hogy lehet kiutat találni, jelenleg ugyanis csak görgetjük magunk előtt az egyre tornyosuló problémákat. Mégis meddig? Korszakhatáron vagyunk.

Ahogy a könyv fülszövege minden kétséget kizáróan, mintegy vészjóslóan sugallja: „Szétporladt a hidegháború vége óta ismert világunk. Az előző évek kihívásai világossá tették, hogy lehetetlen a kitaposott úton továbbmennünk. Fel kell ismernünk, hogy egy új rend új típusú próbatételeivel állunk szemben. Ehhez alkalmazkodnunk létszükséglet. Nem halogathatjuk tovább, hogy megfejtsük, mégis hogy jutottunk idáig, és ami ennél is fontosabb: hogyan tovább? Schmidt Mária esszékötete ehhez nyújt támpontot. Nincs sok időnk: korszakhatárhoz érkeztünk."

Ünnepi Könyvhét (illusztráció) Forrás: MTI/Mohai Balázs

Molnár Tamás Európa zárójelben című kötete szintén izgalmas kérdéseket vet fel. A szerző 1990-ben írt szavai ma aktuálisabbak, mint valaha. Miként akkor fogalmazott:

Szintén hiánypótló kötet a Herzl Tivadar: Napló 1895-1904 is Baczoni Dorottya szerkesztésében, ugyanis

a pesti Dohány utcában született író-politikus álmodta meg Izrael államát. Annak a Deák téri evangélikus gimnáziumnak volt a tanulója, ahol még élénken élt Kossuth Lajos és a többi '48-as forradalmár emléke.

Herzl az ő hatásukra vált a nemzeti gondolat elkötelezett hívévé. Zsidó volt és magyar. Újságíróként Párizsban dolgozott, és így testközelből élte meg a hírhedt Dreyfus-ügyet. Meggyőződésévé vált, hogy a zsidók üldöztetésére saját nemzetállamuk megteremtése a megoldás. Erre tette fel az életét. Álmából 1948-ban valóság lett. Megalakult Izrael, Herzl Tivadar államalapítóvá vált.

Herzl Tivadar Forrás: XXI. Század Intézet

A kötetek a 93. Ünnepi Könyvhéten megvásárolhatóak lesznek, június 11-én 11 órától pedig pódiumbeszélgetést is tartanak a Vigadó téri színpadnál Schmidt Mária Korszakhatáron című kötetéről. A Széchenyi-díjas történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója kérdezi majd.

Az említett szerzők pedig dedikálnak is a rendezvényen: Galló Béla június 10-án 16:30-kor, G. Fodor Gábor ugyanezen a napon 17:30-kor, Schmidt Mária június 11-én 11:30-kor, Békés Márton pedig június 12-én 14 órakor.