Mindent is, avagy variációk operaigazgatásra No.3

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

Ókovács szerint az Opera - 225. levél    Édes Néném, jön a harmadik epizód, a Gyakran Hozzám Vágott Kérdések (GyHVK) következő etapja. Tehát újra 4 alapkérdés és 4 alapvető válasz:

1. Kortárs rendezések mellett hogy férnek el a klasszikusok?

Muszáj elférniük. Magam különben mindenevő vagyok – igen, ez látszik is rajtam –, egy színvonalasan megoldott klasszikus előadás más módon, de éppúgy képes elvarázsolni, mint a szimbólumokban, absztrakciókban, lecsupaszításban vagy időutazásban részesített „rendezői" elgondolás. Ennél még sokkal fontosabb, hogy a nézők is ilyenek: sokfélék. És amíg a fővárosban sok kőszínház még több térben és még több társulattal ezerfélét játszik, addig az OPERA sem teheti, hogy három színházában egyféleképp működjön. Tíz éve találtam fel a triviális szlogent: „Az OPERÁ-nak most is célja minden néző kedvében járnia, de nem ugyanazon az estén!" Nem véletlenül éneklünk és táncolunk 60-70-féle címet egy évadban, s van arról több ezeroldalnyi anyag a hivatalos honlapon: aki jönni szeretne, nézze a dátumot, a helyszínt, a kezdést, a hosszt, a szerzőt, a címet, a rendezőt/koreográfust, a szereplőket, a színrevitel stílusának piktogramját, a korhatárkarikát. Meg a képgalériát, meg a trailereket, meg a produkcióhoz fűzött kommentárt és a történet leírását. Ha így jár el, eséllyel választ olyan előadást, amely az ínyére lesz. Ha pedig dafke kalandozni szeretne, azt is megteheti, drukkolunk, hisz az újjal való találkozás még több izgalmat hordozhat. Még valami: a klasszikus és a kortárs színreviteleket külön számon tartjuk, egyensúlyban vannak, és fontos tudni, hogy egy történetmesélős, kosztümös előadás, amely kénytelen felvenni a versenyt az újra divatba jött gazdag kiállítású historikus vagy fantasyfilmekkel, sokkal többe kerül és jobban igénybe veszi a műhelyeinket. Tehát nemcsak a szellemi izgalom és a nézői rétegzettség, még a fiskális szemlélet is megköveteli a vegyes típusú produkciókban gondolkodást.

Operaház Fotó: Szabó Gábor - Origo

2. Mitől függ, mennyi opera- vagy balettelőadást tűz ki az OPERA?

Van egy tradíció, azt találtuk itt 2011-ben: 2/3 operaelőadás, 1/3 balett. De ezek nem kőbe vésett szabályok. Ha ambiciózus a balettigazgató, ha kilakatolunk Erkel Színházat és emiatt bővíteni kell az együttest, ha építünk Eiffel Műhelyházat, amely kiált a kortárs táncművekért, s ha újranyitunk Operaházat is, ahová gazdagabb klasszikus repertoárt telepítünk, akkor természetes, hogy az arány változhat. Speciel most megint kb. 30% a tisztán balettelőadások száma, de nem 80, hanem 110 este lépnek fel a Magyar Nemzeti Balettbe tömörült művészeink. Illetve ez sem igaz: van már kifejezett balettoperánk (Glass: Veszedelmes éden), kvázi balettoperánk (Orff: Carmina Burana) is, azonkívül szezononként legalább 20-30 tisztán operaelőadás táncbetéteiben is lépnek fel balettművészek, ez tehát újabb 100-150 színpadi szolgálat. Amúgy pedig az együttes létszáma, a törvényi munkáltatás kerete, a próbatermek száma, a közönség igénye, a repertoár és az operai szimbiózis kavargó élete is hat arra, épp melyik évadban mennyi lesz a balettkitűzés. Szerencsére masszív béke van, operai és balettigazgatás legfeljebb annyit csatázik, ahogy ma egy katolikus meg egy református ugratja egymást.

3. Miért nincs több kortárs operacím?

A XX. század elején több okból – amerikai hatás, migrációs hatás, első világégés, európai depresszió stb. –, de szétvált a nagyközönséget kielégíteni képes művészet a kevesek magasabb rendűnek tartott esztétikájától. Az utolsó operai nagyság Puccini volt, aki mindvégig képes volt bárkit lekötni, az első Richard Strauss, aki még korszakosat alkotott, de már csak hosszú alkotói élete kétharmadában volt képes közönségsikert elérni. A második világháború után még jobban beborult a kortárs zene, és bár ma már vannak a befogadhatóbb hangzáshoz visszafordult szerzőink is (Vajda János ennek a vonulatnak emblematikus operaszerzője), évadonként 1-1 új magyar opera bemutatásánál nagyobb bátorságra már csak azért sem vállalkozhatunk, mert a nézők erősen várják a klasszikus címeket is. (Ilyenkor az évadban más, korábban bemutatott kortárs művek éppúgy megtalálhatók. A következő, Mítosz & történelem című szezonban ezek a kortárs, tehát ma élő alkotó kezétől származó művek kerülnek színre: A képzelt beteg (Vajda), A Mester és Margarita (Gyöngyösi), A vágy villamosa (Venekei/Dés), Trois Gnossienes (van Manen), Bedroom Folk (Eyal/Behar/Lichtik), Sad Case (Lightfoot/Léon), István, a király (Szörényi-Bródy/Gyöngyösi), A tökéletesség szédítő ereje (Forsythe), Veszedelmes éden (Glass), Siegfried-idill (Szálinger), Krizantémok (Szálinger), premierként pedig Madarász Iván új operája, Az ötödik pecsét, továbbá egy adventi szeánsz, az Artaban, amelyhez Selmeczi György ír muzsikát. Premiernek számít, pedig már Olaszországban bemutattuk Testoni két iker-egyfelvonásosát (Fantasio & Fortunio), az egész estés premier táncmű pedig A Pygmalion-hatás, Boris Eifmann alkotása lesz. Ez 16 kortárs cím 10 hónap alatt, nem érzem kevésnek.

4. Miért lesz valaki operaházi muzsikus?

Hadd kérdezzek vissza: miért nyílik ki a virág? Hogy lesz valaki artista? Szívsebész? Miniszterelnök? Kell legyen elhivatottság a világban, annyiféle nehéz szakmát választunk nagy kedvvel. És annak a mélyén kell lennie valamilyen felfoghatatlan és körülírhatatlan szenvedélynek, amely ide vezet és itt is tart. Egy operaházi muzsikus munkaidejének felét eleve árokban tölti, színpadból nem sokat lát, de a nézőtérből se, és néha a zenéből se sokat hall. Viszont garantáltan szívja a port, koncerteknél sokkal hosszabb előadásokat játszik, és gyakran integetik feléje, hogy adjon kevesebbet, el ne takarja az énekest. A hangversenyzenekarok nem dolgoznak ennyit, de talán többet is keresnek, biztos, hogy elegáns pódiumokon ülnek – ám a művészet összetettségében, a garantált remekművek rendszeres előfordulásában, az élet érdekességében, a karmesterek és énekesek, táncosok változatosságában, a nagy egészhez tartozás élményében fel nem érnek az operások jussához. Ezenkívül kell hozzá kalandvágy: a több száz főt együtt működtető opera-előadás maga a folyamatos izgalom, alkalmazkodás, helyzetmegoldás és nagy erejű katarzisveszély. Logikus is, hogy csak a legbátrabbak vállalják, és hogy őket, ezt a 200 kitűnő kollégát, ki sem lehetne lökdösni az árokból.

Drága néném, jövő héten folytatom!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. június 16.