A június végéig látogatható csoportos tárlat három terembe rendezte a kortársakat: az első, vagyis a legnagyobb terembe, a tárlat címének megfelelően, a kapaszkodók, a derű és az erő felmutatásának képei kerültek. Kondor Attila két festménye is ebben a teremben lóg, egyikük az Ascendere II. - felülemelkedés- a kiállítás egyik fő alkotása lett. A festőművészt a tárlat apropóján arról kérdeztük, mit jelent neki a Kiút, melyek azok a kérdések, amik a leginkább foglalkoztatják.
Mindig is a végső kérdések, a metafizika és a lételmélet érdekelt, a filozófiai megismerés minél tisztább képzőművészeti megfelelőjét szerettem volna megteremteni.
Filozófián nem csupán elméletet értek, hanem az ókori gondolkodókhoz hasonlóan gyakorlati bölcseletet, életformát, amely kiteljesedve belső szabadságtapasztalathoz kell, hogy vezessen"- fogalmaz az alkotó.
„Egy képzőművész intellektuális belátásait és szellemi tapasztalatait elsősorban a látáson keresztül éri el, és a „láttatás" által tudja ezeket mások számára megmutatni. Ezt nevezem gondolkodó látásnak. Ezért számomra az a legfontosabb kérdés, hogy olyan képi témákat találjak, amelyekből festészeti kompozíciókat vagy szerzői animációs filmeket tudok készíteni, amelyek képesek a belső szabadság megtapasztalását tükrözni".
Májusban a Jelenlétkert című kiállításában mind a két kép látható volt, amelyet a Pintér Galériában megmutatott. A La Luce és az Ascendere II., akárcsak az akkori kiállítás többi képe, egyfajta meditációra, belső megtapasztalásra hív a mai szétesett, töredékes figyelem időszakában összpontosítást és a befelé fordulást hirdeti.
„Most májusban a Jelenlétkert című kiállításomhoz számos program, koncert, tematikus beszélgetés kapcsolódott. Több olyan látogatóval is találkoztam, akik második, harmadik alkalommal is eljöttek ezekre. Mindez komoly visszajelzés, ami a hivatásos karrier mérföldköveit jelentő díjaknál is mélyebb nyomot hagyhat egy művész elméjében. De az is fontos, hogy az ehhez hasonló sikereket helyén tudjuk kezelni. Erre az érdeklődésre úgy tekintek, ami nem a személyemnek szól, hanem annak, amit a munkáimmal igyekszem közvetíteni. Úgy tűnik, ma nagyon sokféle művészeti kifejezésmód, téma közül választhat egy művész. Foglalkozhat érzelmei kifejezésével, társadalmi problémák feldolgozásával, vagy épp a művészet önreflexiójával.
Tehát elvileg nagyon sok mindent állíthat, vagy épp tagadhat ma a művészet, mégsem lényegtelen, hogy végső soron mire irányul a művész figyelme. A figyelem ugyanis képes a művész és a befogadó tudatát összeolvasztani annak tárgyával. Ez pedig szó szerint a Végtelen és Feltétlen valósága felé nyithatja meg a tekintetet.
Pavel Florenszkij– a szovjet rendszerben kivégzett filozófus-mártír – megfogalmazásában: Andrej Rubljov Szentháromságot ábrázoló ikonja Isten-bizonyíték."
Incze Mózes a belső két teremben a Szembenézéssel konkrétan a pandemikus időszakban az egyén és az egyéniség megváltozott helyzetére válaszolt a Kísérletben, amely egy korábbi képe, tágabban értelmezve az ember és az elgépiesedett világ zavarára irányította a figyelmet.
„Négy évvel előzte meg a hozzácsatolt aktualitást a Kísérlet, ami arról szólt, hogy a bennünk levő ösztönös ént próbáljuk minél inkább megismerni, körbejárni, civilizációs korlátok közé szorítani. A folyamatos elemezgetés hozzátartozik a kutakodó természetünkhöz.
Onnantól vált aktuálisabbá, hogy a világjárvánnyal mindannyian részeseivé lettünk egy hatalmas emberkísérletnek, hiszen az első időszak sötétben tapogatózás volt. Ezt a kísérletet egy nyomaiban megfestett maszkkal, a háttérben a kézre akasztva, kiegészítem ezzel az aktuális problémakörrel. Innentől kapott egy új olvasatot a kép. Ez az aktualitás addig fontos, ameddig beindítja az elménkben a képi játékot, és igyekszem kiterjedtebb síkon értelmezni a kérdéskört."
A Szembenézéssel Incze az egyéniség kultuszában az egyéniségvesztés dilemmájára szeretne rámutatni, amelyet a maszkviselet és az elszigetelődés élménye tett kézzelfoghatóvá.
Évekig sulykolta a média, hogy legyél egyedi, csak te vagy, valósítsd meg önmagad, és ebből egy erős hátra arccal a maradj otthon lett és vond ki magad a konkrét közvetlen létezésből.
Az egyéniség lett egy leteendő réteggé. Innentől emlékműve lett a korszaknak. Visszaértünk egy korszakba, amit minden erőnkkel igyekeztünk meghaladni.
Mi, akik megtapasztaltuk a rendszerváltás előtti időszakot, borzongva éltük meg az egyenruha létét és a lépjünk egyszerre elméletét, érzését."
- fejtette ki az alkotó.
A csoportos tárlaton huszonnégy jelenkori festőművész munkái láthatóak június végéig a Pintér Galériában.