Aki megtanította Freddie Mercurynek a Tavaszi szélt

Leslie Mandoki
Vágólapra másolva!
30 éves jubileumi koncertet ad Budapesten az impozáns budai várban, a Szentháromság téren a Grammy-díjas tagok sorát felvonultató Mandoki Soulmates. Augusztus 19-én 19:00 órától a koncertre látogatók találkozhatnak a világhírű magyar zenész-producer Leslie Mandokival, és olyan világsztárokkal, mint Al di Meola, Mike Stern, Richard Bona, Cory Henry, Nick van Eede, Randy Brecker, Till Brönner, Tony Carey. A nagykoncerten Magyarország történelmi és kulturális értékeit népszerűsítik a Szent István-napi ünnepi programsorozat részeként. Leslie Mandoki éppen negyven éve alapította stúdióját Németországban, ahol a legnagyobb sztárokkal - Phil Collins, Jennifel Rush, Lionel Richie vagy Freddie Mercury - dolgozott. A szerteágazó, több évtizedes sikeres zenei munkássággal rendelkező Leslie Mandoki egyaránt volt Angela Merkel német kancellár kampányának zenei igazgatója, Disney-filmek, német és amerikai tévéfilmek zeneszerzője, és egyebek mellett Bajorország büszkeségeinek, a Bayern Münchennek és a Volkswagen-Audi-Porsche konszernnek is zenei vezetője és tanácsadója. A Soulmates-zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek el, az eladott hanghordozók száma pedig meghaladja a 350 milliót, ami a világsztároknak köszönhetően is egyedülálló. Leslie Mandokit Magyarországon 2012 májusában a Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki, egy évvel később Fonogram-életműdíjat kapott. Leslie Mandoki az Origónak beszélt az elmúlt évtizedekről, sikereiről, és azt is elmondta, hogyan tanította meg Freddie Mercurynek a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, amit a Queen frontembere 1986-ban el is énekelt a budapesti koncerten. Interjú Leslie Mandokival.
Vágólapra másolva!

Augusztus 19-én este hét órától különleges helyen, a budai várban ad koncertet a Soulmates a Szent István-napi ünnepségsorozat részeként. A zenekar éppen harminc éve alakult. Klasszikus jubileumi koncert várható?

Egy jubileumi koncerten a zenészek inkább visszatekintenek és régebbi dalokat játszanak - többnyire azokat, amelyek nagyon sikeresek voltak. Mi mást választottunk: a zenekar előre tekint, és próbál pozitív jövőképet adni a közönségnek. Vészterhes időket élünk - ezt mindannyian érezzük. A világ egy gödörbe került, és sokan úgy gondolják, hogy ebből úgy jöhetnek ki, ha egy ásóval még mélyebb gödröt ásnak. Véleményem szerint ez rossz irány. Mi hálával és szeretettel fordulunk a rajongóink felé.

Eljött az idő, hogy köszönetet mondjunk a közönség több évtizedes szeretetéért Sanghajtól New Yorkig, Los Angelestől Párizson át Budapestig. Hiszen mi, zenészek kiváltságos helyzetben vagyunk, amelyet csakis a közönségünknek köszönhetünk.

A mi hangunk csak annyira erős, amennyire a rajongóink ezt engedik.

Olyan koncertet adunk, ami pozitív kitekintést ad ebben a borzalmas időben, amiben élünk.

Erőt szeretnénk adni az embereknek. Az augusztus 19-ei, jubileumi koncerten a nemzetközi sztárok mellett a közönség hazai kedvenceket is élvezhet a színpadon. Szakcsi Lakatos Béla, akire a mai napig apai tanárként tekintek és Julia lányomat is felkarolta, szintén közreműködik majd.

Leslie Mandoki Forrás: Red Rock Production

Új dalokat hallhatunk majd, vagy régebbieket is játszotok?

Vadonatúj dalokat adunk elő, és most még többen leszünk a színpadon, mint egy évvel ezelőtt, ugyanis akkor a Covid miatt nem tudott mindenki eljönni.

Hogyan választottad ki a koncert helyszínét? Nem mindennapi, hogy a Szentháromság tér ilyen nagyszabású koncertnek ad helyet.

Budapesten rengeteg csodálatos helyszín van. Gondolkodtam, hol lehetne megmutatni a város varázsát, hogy lássák az amerikai, angol vagy német televíziókban is az emberek. A Bem rakpartról indult minden - ott találtam ki évtizedekkel ezelőtt ezt a zenei koncepciót. Most pedig újra elsétáltam a rakpartra, felmentem a lépcsőn a várba. Megláttam ezt a helyszínt, és eldöntöttem, hogy itt szeretnék a Soulmatesszel koncertet adni.

Leslie Mandoki és Mike Stern Forrás: © Red-Rock Production/Colorlab

A zenésztársak mit szóltak, amikor mondtad nekik, hogy újra Budapesten léptek fel?

Nagyon örültek, hiszen a tavalyi koncert felejthetetlen volt az ő számukra is.

Elmondtam nekik, hogy sehol máshol nem lehetne ilyen erőteljesen visszatekinteni lényegében a gyökerekig, mint Magyarországon, és sehol máshol nem lehetne előre tekinteni a pozitív jövőbe, mint itt, Budapesten.

A tavalyi koncerten is a generációs felelősséget hangsúlyoztuk, és most is ez lesz az üzenetünk. Fogjunk össze mi, idősebb lázadók, és ti, fiatal lázadók. Ezenkívül pedig - ahogy már említettem - a közönség lelkét szeretnénk támogatni, pozitív impulzusokat adni. Elmondtam a zenésztársaimnak azt is, hogy harmincéves a zenekar, és 29 évvel ezelőtt mi - a Soulmates - nyitottuk meg a Sziget Fesztivált. Lényegében mi voltunk az elsők, akik felléptek a fesztiválon - akkor, amikor még nagyon kevesen hittek a Sziget sikerében. Ezért is öröm, hogy itt ünnepelhetjük a zenekar fennállásának harmincadik évfordulóját.

A Mandoki Soulmates harmincéves, a németországi stúdiódat viszont éppen negyven éve hoztad létre. Hogyan indult a stúdió, és miként lett ennyire sikeres, hogy a világ legnagyobb sztárjaival dolgozol?

Negyven éve még nem volt digitális a világ, és a stúdiófelvétel egy pokolian igényes, drága mulatság volt. A lemezcégek kezében volt a döntés minden tekintetben. Engem mindig elláttak komoly munkákkal és keretköltségekkel, de ez azzal járt, hogy bele is szólhattak, hogy milyen zenét játsszunk. Sokszor volt ebből a világsztároknak konfliktusuk a lemezcégeikkel - Michael Jacksonnak, Prince-nek vagy George Michaelnek is. Fontos volt számomra a művészi függetlenség. Ehhez az akusztikus zenéhez, amit én játszom, stúdió szükséges.

Ezért úgy döntöttem: felépítem a saját stúdiómat. Ez azonban a kezdetekben nem volt egyszerű, hiszen menekültként nem volt anyagi hátterem, nem tudtam hazamenni segítségért édesanyámhoz, nem mondhattam, hogy anyu, adj egy zsíros kenyeret, mert most nincs pénzem ennivalóra.

Egy ingben, nadrágban jelentem meg az országban, onnan kellett építkeznem.

Meg kellett teremtenem az anyagi biztonságot, ami lehetővé teszi a művészi szabadságot is. Amikor ez megtörtént, megépítettem a stúdiót - éppen negyven éve. Úgy gondoltam, hogy ha már stúdiót építek, olyan nagy lesz, hogy a legnagyobb sztárok jöjjenek hozzám. Már az első évben Lionel Richie-vel, Phil Collinssal és Jennifer Rushsal dolgoztam.

Leslie Mandoki Forrás: Red Rock Production

Nem sokkal később pedig Freddie Mercuryval...

Igen, Freddie Münchenben is élt egy ideig, és dolgoztunk együtt. Én tanítottam meg neki a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt...

Amit a budapesti koncerten el is énekelt...

Igen. A története sem akármilyen.

A születésnapomat ünnepeltük a Piroschka nevű magyar étteremben Münchenben. Freddie is eljött.

Egy öttagú cigányzenekar zenélt, és odajöttek, hogy mi a kedvenc dalom. Mondtam, hogy a Tavaszi szél... Eljátszották, én pedig elénekeltem a dalt. Freddie kővé dermedt, és izgatottan kérdezte, hogy mi ez? Mi ez a dal? Mondtam, hogy egy magyar népdal. Kérte, hogy énekeljem el még egyszer, így újra eljátszotta a zenekar, én pedig elénekeltem. Nagyon tetszett neki. Arra kért, hogy írjam le a szövegét, mert ő meg akarja tanulni. Először leírtam neki az angol „enough" szót, ami az angol ináf-nak ejt, és elmagyaráztam neki, hogy egy magyar ember, aki nem tud angolul, hogy ejtené ki ezt a szót. Azután lényegében fonetikusan leírtam neki a népdal szövegét, Freddie pedig gyakorolgatta, énekelgette velem a dalt. Aztán 1986-ban elő is adta a budapesti Queen-koncerten.

Ott voltál?

Sajnos engem még akkor nem engedtek be az országba.

A kommunisták nagyon komolyan vettek - először nem akartak kiengedni, aztán nem akartak beengedni.

Azt hiszem, kicsit túlértékelték a munkásságomat.

Mikor tudtál először hazajönni?

Amikor a rendszerváltozás szele megfordíthatatlannak érződött.

Leslie Mandoki Budapesten Forrás: Origo

Visszatérve a stúdióra: ki vagy kik voltak számodra a legemlékezetesebb sztárok, akikkel dolgoztál?

Minden munkának megvolt a maga varázsa, nem tudnék kiemelni egyetlen előadót sem. Én voltam a sztárok - Lionel, Chaka Khan, Phil Collins - producere is, amikor velem dolgoztak. Jennifer Rusht pedig lényegében én fedeztem fel.

A Soulmates pedig 30 éve alakult - hogyan kezdődött a közös zenélés?

Huszonkét évesen döntöttem el, hogy disszidálok két művésztársammal, Csupó Gáborral és Szűcs Lászlóval. Már a menekülttáborban vakmerően azt mondtam, hogy én Al di Meolával és Ian Andersonnal fogok zenélni. Már egészen fiatalon megfogott az angol klasszikus progresszív rock dallamvilága és szövegtartalma, valamint az amerikai jazz-rock. Úgy gondoltam, fuzionálom ezt a két stílust. Már gondolatban akkor megszületett a Soulmates anélkül, hogy így hívták volna, és anélkül, hogy tudtam volna pontosan, kik lesznek a zenekarban. Később - a kezdeti sikereimet követően - a Bertelsman elnöke - aki Whitney Houstont és Carlos Santanát felfedezte - elvitt New Yorkba. A PanAm első osztályán utaztunk, és öltönyben kellett volna lennem, de rajtam póló volt. Kaptam egy gumis nyakkendőt - ezzel kompenzálva, hogy nem öltönyben utaztam. Két nap alatt rengeteg embernek mutatott be - így találkoztam például Al di Meolával, Antony Jacksonnal és Mike Sternnel is. Aztán egyre több sztárral ismerkedtem meg és kerültem velük szakmai kapcsolatba. Harminc évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy meg kell történnie, létre kell hozni a Soulmatest.

Mindenkit felhívtam, akit szerettem volna, hogy a zenekar tagja legyen. A stúdiómban találkoztunk, mindenki el is jött. Azt hittem, hogy ők jól ismerik egymást, de ott kiderült, hogy egyáltalán nem így van. Mágikus pillanat volt.

Akkor megalakult a zenekar. A kezdetektől a mai napig tagja Randy Brecker, Ian Anderson (Jethro Tull), Al Di Meola, Mike Stern, Chris Thompson (Manfred Mann's Earth Band), David Clayton-Thomas (Blood Sweat & Tears), Bill Evans (Miles Davis Band), Bobby Kimball (Toto), Peter Maffay, Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Sibenberg (Supertramp) és John Helliwell (Supertramp). A közös emberi, erkölcsi és művészi értékrenden, a közönséggel szembeni tiszteletteljes alázaton alapul a csapat. 30 évvel ezelőtt megállapodtunk abban, hogy kizárólag közvetlenül egymással kommunikálunk, a menedzsereket, koncertszervezőket, lemezcégeket és az ügyvédeket kivesszük az egyenletből. Ilyen kiválóan kizárólag így lehet összehozni és együtt tartani ezt a világsztárokból álló csapatot.

Mandoki Soulmates Forrás: © Red-Rock Production/Benjamin Zibner

Ha egy gondolatban kellene összefoglalni, minek köszönheted a sikeredet?

A magyar zenetanáraimnak és Szakcsi Lakatos Bélának, illetve annak az útmutatásnak, amit a Syriustól és a Rákfogótól kaptunk. Ennek a lényege az, hogy

csak a zenét szolgálom, jót szeretnék alkotni, élményt adni a közönségnek és közösen élvezni a muzsikát.

De a szorgalom és az eltökéltség sem árt.

Voltak kudarcok, amelyek eltántoríthattak volna?

A legfontosabb, hogy mindig egészséges voltam - még fogorvosnál sem jártam azért, mert fájt volna a fogam. A Covid-járvány legkeményebb időszakában - amikor a delta-variáns terjedt - lett pozitív a Covid-tesztem, de teljesen tünetmentesen vészeltem át, még a fejem sem fájt. Ezenkívül minden másért keményen meg kellett küzdenem.

Egy dologban szerencsés vagyok, hogy sosem volt szerencsém.

Soha semmi nem esett az ölembe - és ez nagy szerencse.

A kemény munkából adódik ugyanis, hogy tisztelem a közönséget, és minden lehetőséget, ami előrevisz. Rengeteg elismerést kaptam, kialakítottam a művészi és anyagi szabadságomat, azt tehetek, amit szeretnék. De ezekért én fáradhatatlanul dolgoztam.

Leslie Mandoki Forrás: © Red-Rock Production/Benjamin Zibner

Az augusztus 19-i koncertre kiket vársz?

Mindenkit, aki úgy érzi, hogy nekünk, magyaroknak komoly helyünk van a nagyvilág művészei között. Érezzék át, hogy micsoda élmény, amikor amerikai és angol legendás, ikonikus szupersztárok Bartókot játszanak teljes átéléssel, odaadással, csodálattal. Ez hatalmas büszkeség.