Justin Bieber minden sztárallűrjét félretette és egy végtelenül profi és érzelmes koncertet adott pénteken a Szigeten. 

Félő volt, hogy elmarad-e a koncert, néhány hete érkezett ugyanis a hír, hogy egy Ramsay Hunt-szindróma nevű ritka betegségben szenved, ami miatt lebénult ideiglenesen a fél arca. Azonban úgy tűnik, a terápia sikeres volt, mert ennek a nyoma sem érződött tegnap este. De szereti mondvacsinált indokkal is lemondani a jelenését, olyanokkal például, hogy egy rajongó rálötykölte az üdítőjét a kifutójára.

Ilyenre azonban tegnap este nem került sor. Nem cserélnénk egyébként Justin Bieberrel: lehet persze irigyelni a sikere és a vagyonai miatt, de jól érződik rajta, hogy egy megtört ember.

Már kora tizenévesen szupersztárrá vált a kifejezetten érzelmes dalaival és ezáltal sok millió embert irritált, akik minden létező felületen támadták és gyalázták.

Justin BieberForrás: Origo

És természetesen profitált a pop-szakma gépezetéből is, de az is kizsákmányolta, ahogyan csak tudta. Nyilvánvalóan ennek is az eredménye, hogy az utóbbi években próbál minél maszkulinabb lenni, kidolgozta a felső testét, genszterrapperként vonul a színpadon fel-alá, de akármennyire is igyekszik titkolni a feminitását, lehull a lepel, ha belekezd az olyan slágereibe, mint a Baby vagy a Lonely.

Nagyon feszített félmeztelenül, miközben táncosokkal vette körbe magát és végig érződött, hogy idegen terepen mozog, bár azt gondoltuk volna, hogy rengeteg fiatalkorú hoznak majd ki a szüleik és abból lesz a botrány, hogy a százötven centi magasságukkal a kivetítőt sem látják majd, de ott, ahol mi álltunk, nyoma sem volt gyerekeknek, csak húsz és harminc feletti felnőttek buliztak önfeledten.

És bár Dupa Lipát bíráltuk, hogy táncosok veszik körbe, Justin Bieber is ezt tette, de rá sem lehetett haragudni. Ő sem vitte túlzásba a látványt, de az száz méterre a színpadról is érződött, hogy egy igazi egyéniség: szerethető, gyűlölhető, teljesen mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá, de közömbösnek maradni nem lehet.

Justin BieberForrás: Origo

És tegnap a legszerethetőbb arcát láthattuk. Keveset beszélt a közönséggel, de mintha meg is illetődött volna, hogy nem gyerekrajongók várták, hanem közel százezer felnőtt bulizott a zenéjére. És bár nagyon ritkán szokott fesztiválokon fellépni, a Sziget után talán kedvet kap hozzá: beírta magát annyira a pop-zenei életbe, hogy ne csak kiskorúak legyenek kíváncsiak rá.

És minket lepett meg a legjobban azáltal, hogy minden előzetes várakozás ellenére egy végtelenül szerethető és annál inkább megsebzett embert ismertünk meg. Nagy jövő állhat még előtte, ha minél többek előtt vetkőzi le a kamaszos imázst.