Mindent is, avagy variációk operaigazgatásra No.9

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

Ókovács szerint az opera - 231. levél.     Édes Néném, ezt a Gyakran Hozzám Vágott Kérdések sorozatot épp olyan epizóddal fejezem be, amely a távoli San Diegóban születik, egy, az amerikaiakkal közösen létrehozott operaprodukció kapcsán. Lássunk hát neki, ebben sok adat is lesz!

1. Miért mindig Japánban turnézik az OPERA?

Mint a bevezető is mutatta, nemcsak Japánban hozunk létre produkciókat, de tény, hogy az elmúlt idő – nem is tíz, inkább húsz-huszonkét esztendő – leggyakoribb és legstabilabb partnere egy japán ügynökség, az Open Doors a számunkra. De előbb a nagy kérdésről! A turné nehéz ügy – mi nem az, ha opera vagy balett? Mivel ezek nagyszabású műfajok, a sok művészeti ág sok szereplője és a szükségképpen, valamint arányosan nagy asszisztencia utaztatása, ellátása és szállásolása is komoly logisztikát, még komolyabb forrást igényel. (És itt még egy szót sem szóltunk a honoráriumokról, közreműködési díjakról.) Egy ilyen meghívást a legritkább esetben fizetnek részben, pláne nem egészében a partnerek: ha a világ leghíresebb társulatai útra kelnek (például a Scala operát visz vagy a Mariinszkij balettet), akkor a meghívás persze, lehet üzleti vagy akár presztízsalapú, tehát fedezik az összes költséget, de ilyenkor New York vagy Dubaj mélyen a zsebébe nyúl, szponzorokat szed össze, stb. (A Metropolitan esetében nem mellékes körülmény, hogy nincs saját balett-társulata, ezért rendszeres szezonvégi bérlőjük lehet az ABT, tehát az American Ballet Theatre, illetve nem egy alkalommal a nehéz téli hónapokban egyszerűbb volt orosz balettegyüttest meghívniuk, mint saját operai működést erőltetni.)

Egy másik vendégjátéktípus esetén a fogadó vagy a küldő állam finanszíroz vagy társfinanszíroz: a fogadó állam kisegíti saját fogadó intézményét, vagy a küldő állam valamiféle országimázs jegyében száll be. Egy-egy ilyen út összeköthető politikai tárgyalásokkal, diplomáciai kapcsolatfelvétel jubileumaival, sporteseményekkel, nemzetközi csúcstalálkozókkal – tehát ez az a bizonyos presztízsok, amely küldő és fogadó oldalon egyaránt felmerülhet. (Különleges eset volt a mi életünkben is, amikor egy kazah-magyar csúcstalálkozó alkalmával az asztanai színház Hattyúk tava-előadásának főszerepeit a magyar Oláh Zoltán és kazah származású balerinánk, Tanyikpajeva Alina táncolhatták a messzi országban, és a két kormánydelegáció a művészi együttműködés, gyors illeszkedés tanúja lehetett a nézőtéren.)

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És néha cserealapon is működik, igaz, ilyenkor saját forrásból: például a Bánk bánt úgy vittük Dél-Koreába a magyar-koreai kapcsolatokat segítendő, hogy egy év múlva ők jöttek Budapestre, és így volt Szentpétervárral is – más kérdés, hogy az ő viszontlátogatásuk évek óta kútba esik hol a vírus, hol a háború miatt. Igen kevés olyan eset van, amikor a fogadó féllel osztozunk némely költségen: tulajdonképpen csak Indiát tudom ennek kapcsán említeni.

Japán pedig tényleg külön fejezet. 2022 októberében immár tizedszer megyünk, és ez valódi turné. (Szeretik keverni: egyetlen helyszínre menni, akár több előadással, vendégjátékot jelent; több helyszínt látogatni, akár csak egy produkcióval, pedig turnét.) Most 13 városban 14 alkalommal játsszuk el a Varázsfuvolát – Tokióban kétszer –, és ha nincs vírus, vagy háború, vagy gazdasági válság, Maszajuki Kobajasi irodája kétévente szervezi az utakat. Nem fizetnek csillagászati összeget, hisz ez egy magáncég, amely saját tőkéjét kockáztatja, de mindig korrekt és értő partnereink, mi pedig a gazdaságosság és a művészi vállalhatóság keskeny mezsgyéjén, tehát mínusz nulla és plusz nulla között egyensúlyozunk. Most 115 kolléga utazik, korábban vittünk Carment, Denevért, Traviatát, Sevillai borbélyt, Lammermoori Luciát, Figaro lakodalmát is, az utak végén általában az OPERA zenekara még marad (most is), és néhány Beethoven-koncertet még eljátszik, tehát szimfonikus műsort ugyanúgy.

Egyébként, aki a számokat szereti, annak írom, hogy 2011-től mostanáig mind a hét határos ország magyarlakta területein játszottunk, összesen 23 városban 48 opera- és balettelőadást. Kis-Magyarországon belül (Budapesten kívül) 34 városban – néha faluban – adtunk elő közel száz alkalommal. Több mint 50 produkciót (opera- és balettcímet) vittünk a világba színházainkból, ha külföldről van épp szó, akkor 3 kontinens 23 országának 39 városába. (Csak Japánban közel 150 előadást vagy hangversenyt adtunk.) A most induló szezon első indiai vendégjátékunkkal (Mumbai: Denevér, Bánk bán), japán turnéval (Varázsfuvola, Beethoven-koncertek), illetve egy kis szereplés Brüsszelben (Háry János). De például a 2023/24-es évadban semmilyen turné nem várható – attól tartok, így is mindenki irigy ránk, pedig az elején említett nagy méret és bekerülés problémái miatt más, kisebb művészegyüttesek lényegesen többet utaznak. Egyszer muszáj lesz majd azt is mérlegre tenni, hogy egy opera- vagy balettprodukció ugyan több embert mozgat a a backstage-ben, és emiatt többe is kerül, de lényegesen többet mozgat a nézőtéren és a hírveréssel is, tehát hatásában visszahozza a beleplántált összeget, energiát. Bizony, a Kárpát-Haza OperaTúrán 12 kamion vitte két hullámban az előadások színpadát-világítását-díszletét-jelmezét-kellékét, több teherautó a hangszereket és a backstage-felszerelést, hat busz a kollégákat: 350-en turnéztuk végig egy 350 méteres konvojjal a magyar határt – kívülről, majdnem 30 ezer nézőnek mélyre vésődő élményt okozva. Hiába, no, nagy test, nagy... siker!

2. És ha máshova is megy a turné, akkor hova is?

Manapság valóban leginkább Ázsia és az arab világ „fizetőképes" és „hajlandó", itt ugyanis nincs vagy alig van még intézményes opera- és balettjáték, miközben épülnek az impozáns operaházak, mert az életforma és a pénzbőség már kikövetelné magának a nyugatias életforma eme kulturális csúcstermékét – még úgy is, hogy sok esetben a helyben működő nyugati cégek nyugati alkalmazottai észrevehető létszámban vannak jelen... (Kellemes európai kivétel az észt Saarema vagy az onnan nem nagyon messze lévő finn vár, Savonlinna: ezekre az éves fesztiválokra több darabot is teljes finanszírozással vihettünk 2018-ban, illetve 2011-ben.)

Egyébként viszont nem gyakori, hogy rendes méretű opera-előadások és balettprodukciók útra kelnek, és nem csak anyagi oka lehet ennek. Hanem sokkal praktikusabb: az adott társulatoknak helyt kell állniuk odahaza is, márpedig a komoly intézmények próbarendje és játékszisztémája igen feszes. Mondok példákat: számos meghívást voltunk kénytelenek visszautasítani a híres Diótörőnk kapcsán, hisz nem nélkülözhetjük a művészeinket az idény leggyümölcsözőbb periódusában, advent, karácsony és újév, vízkereszt idején – ugyanakkor értjük, hogy ilyenkor, advent és karácsony idején akár egy nyugat-európai ügynök is be merné fektetni a pénzét. Ománba két alkalommal is üzleti alapon mentünk: megkértük és meg is kaptuk az árat, de nem Aidát vittünk, az is igaz, hanem Szöktetést és koncertet. Tiencsin, az egyik hatalmas kínai város bezzeg három nagy Verdi-operát kért, és nagy nehezen tudta kifizetni, miközben helyi erőkre – kórusra, műszakra – is szüksége volt. (A díszletek hazaszállítása kapcsán évekkel később nyertük meg a pert nemzetközi bíróságon – hogy szemléltessem, nem is mindig viták nélküli egy-egy efféle terjedelmes és értékes projekt.) A nagy 2018-as New York-i vendégjátékot, a V4-es turnét és a 2017-es Kárpát-Haza OperaTúrát a magyar állam külön támogatásával tudtuk megvalósítani, ilyenkor a bevétel is a mienk, természetesen. A kisebb utak – pl. a Gördülő Opera határ menti előadásai vagy a beregszászi Arénában tett éves látogatások – a saját büdzsénk terhére futottak.

3. Végül, de korántsem utolsósorban: mikor is lesz világszínvonalú operánk?

Tényleg a remek kérdést hagytam a levélfolyamon belüli két hónapos sorozatunk végére. Kivételesen egyszerű tézismondatokban felelek. Abban az értelemben világszínvonalú a Magyar Állami Operaház nem volt, nem az és nem is lesz az, ahogy Milánó, New York, London, München vagy Bécs patinás színházai. És nemcsak a többszörös büdzsé hiánya miatt, hanem az eltérő hangsúlyok miatt. Van, ahol közülük a reprezentativitást (csak a legnagyobb sztárok szerződtetése), van, ahol a koncentráltságot (értsd: rövid, erős évad), van, ahol a széles spektrumot (van balettegyüttes is, régizene is szóba jön stb.) találjuk legfelül. De azt egyiküknél sem, ami nálunk a legfontosabb: nemcsak a nemzeti kultúrkincs beforgatására, de a nemzeti kultúrkincsként értendő nemzeti előadókra és az őket kinevelő nemzeti oktatásra támaszkodást. És a világ élvonala egyetlen színházra szereti fókuszálni erőit: ezek az internacionális házak valóban minden este a világ lehető legjobb szereposztásait szeretnék összeszedni az adott cím adott napi előadására. Ők világválogatottat fizetnek „a világ pénzéből" – mi nemzeti csapatot indítunk annak az összegnek a töredékéből (nyolcadából-tizedéből).

Ilyen értelemben tehát világszínvonalú operajátszás nem várható, és ma már úgy gondolom, ez nemcsak történelmi-gazdasági szükségszerűség (ennyi pénze még nagyon sokáig nem lesz Magyarországnak), hanem a nemzeti kultúrát helyzetbe hozó és sarkalló körülmény is. Természetesen egyáltalán nem vagyok ellene a forrásbővülésnek, erről (is) szólt az elmúlt 11 évünk. Az európai első vonal a világszínvonal alatt van; Párizs, Berlin, Barcelona, Zürich, Moszkva és Szentpétervár képviselik. És ma ugyanazt mondom, mint 2011-ben: az európai első vonalba tartozó Párizs pénzének ne a hatodából, hanem a harmadából működjünk. Onnantól három-öt évre itt lesz az európai értelmű első vonal minden áldott este Budapesten, a Magyar Állami Operaházban is. Ez kétszeres büdzsét jelentene a maihoz képest, és indexálva, védve az értékcsökkenéstől. A színvonal tehát nemcsak pénz, hanem stratégia és adottságok kérdése is: mi tudnánk harmadából ugyanazt, csak a hatodából nem tudjuk.

Hát így vagyunk, drága Néném. Most pedig várunk: tudomásul vesszük a jelen helyzetet, a közönség színházba járási, vásárlási és kultúrafogyasztási szokásainak furcsa poszt-Covid-tünetegyüttesét, a turisták mérsékelt jelenlétét, az energiaválságot, a háborús pénzügyi és lelki pszichózist, a felpörgött inflációt. Mindennap értéket adunk és mentünk, tartjuk a megszerzett pozíciónkat, reménykedünk és reményt próbálunk sugározni is.

Vigyázzon magára a jövő heti levélkéig is!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. augusztus 13.