Utolsó napjához érkezett a Sziget Fesztivál, hétfő este az Arctic Monkeys zárta a fesztivált, ők voltak a nagyszínpad utolsó nagy fellépői idén. A már napok óta bulizó tömeget nem rettentette el a hatalmas porfelhő sem, de az utolsó estére már sokan maszkban vagy pólóval az arcuk előtt tomboltak. A brit zenekar nagy bulit csinált: a kedvelt régi dalaikkal nyitottak az első 3-4 nagylemezről, az este alatt pörgősebb és romantikusabb dalok váltották egymást, a koncert utolsó harmadában pedig felrobbantották a nagyszínpadot.

Az Arctic Monkeys egyértelműen az egyik legsikeresebb 21. századi rockzenekar, ők voltak a Sziget utolsó napjának utolsó nagy fellépői. A szerep nem volt idegen számukra, 2018-ban is ők voltak az utolsó nap headlinerei, és akkor is hatalmas tömeg várta izgatottan a koncert kezdetét. Mint ahogy akkor, idén sem kellett csalódni az Arctic Monkeys-rajongóknak. Hosszú szünet után, még egy turné elején érkeztek a Szigetre, így szinte biztosra vehető volt, hogy erősen odateszik magukat. 

Arctic Monkeys koncert a Sziget Fesztivál zárónapjánForrás: Rockstar Photographers

A közönség soraiban már a koncert elején sem volt gond a hangulattal: a fiúk a The View From the Afternoon című dalukkal nyitották meg a koncertet, majd az első harmadban csupa régi ismert dalt játszottak: a dalaik többségét a tömeg velük együtt énekelte, sokan a maszkot vagy a pólót letépve a szájuk elöl, hogy még jobban átadhassák magukat az érzésnek. Nagyjából a koncert közepéig kellett várni, hogy elhangozzanak a legújabb dalaik, majd az utolsó harmadban felcsendült a One Point Perspective, a Knee Socks, az 505, és a visszatapsolás után még három nagyon erős szám: No. 1 Party Anthem, I Bet You Look Good on the Dancefloor és az R U Mine?.

Kezdetben kevésbé, majd egyre többször kommunikáltak a közönséggel, a hangzás és a vizuális elemek is hibátlanul működtek, egyedül talán az volt zavaró, hogy a zenekar többször tartott a számok között indokolatlanul nagy szüneteket. Az Arctic Monkeyst nehezen engedte el a nagyszínpadról a közönség, ami részben annak is köszönhető, hogy velük egy évre búcsút kellett venni a fesztiválozóknak a Szigettől. A kifelé áramló tömegben feltűnően sokan viseltek AM-pólót, ezek szerint többen csak miattuk érkeztek erre a napra: ők biztosan pozitív koncertélménnyel távoztak.