Hogyan férkőzik be az életünkbe a gonosz, és tudunk-e ellene védekezni? - videó

Tamási Áron: Tündöklő Jeromos, Nemzeti Színház, Tündöklő Jeromos című darab, Rendező: Márkó Eszter 2022.09.01.
Tamási Áron: Tündöklő Jeromos
Vágólapra másolva!
Egy székely faluba érkezik Jeromos, aki a község lakóit pénzzel, ígéretekkel, hazugságokkal és ármánykodással maga mellé akarja állítani. Hatalmat akar, uralkodni szeretne a közösségen. Pénzt osztogat, a falu legszebb lányával erőszakoskodik és az embereket különböző fondorlatokkal egymás ellen akarja fordítani. Az emberek szegények, éheznek, válságok és világégések árnyékában gyötrődnek. Az idegen viszont gyanús nekik. Gáspár, a fiatal székely legény először Jeromos szolgálatába áll, de hamar rájön, hogy a furcsa idegen meg akarja rontani a közösséget. Visszaadja a pénzt, amit kapott tőle, és - példát mutatva ezzel megkeseredett apjának - visszautasítja Jeromos ajánlatát. "Nem veszett el bennünk a lélek" - mondja, miután a falu népe egy emberként utasítja el a gonosz Jeromost. Nehéz, súlyos témát feszeget Tamási Áron Tündöklő Jeromos című darabja briliáns humorral fűszerezve. Az író születésének 125. évfordulójára tűzte műsorra újra az előadást a Nemzeti Színház. A darabot Márkó Eszter rendezte, a főszerepben a nagyszerű színészt, Schnell Ádámot láthatjuk. Sáska Mihály szerepét a zseniális Kristán Attila alakítja, a fiát, Gáspárt pedig Kovács S. József. További szerepekben Herczegh Pétert, Martos Hangát, Bordás Rolandot, Szép Dománt, Varga Józsefet, Madácsi Istvánt, továbbá a beregszászi társulat színészeit láthatja a közönség. A Tündöklő Jeromost ma este láthatja először a közönség a Nemzeti Színházban.
Vágólapra másolva!

- mondta Schnell Ádám az Origónak. A rendező, Márkó Eszter úgy fogalmazott: a darab arra ad választ, mikor jövünk rá, hogy rossz úton járunk? Van-e hősünk, aki figyelmeztet erre? Hogyan tud beférkőzni az életünkbe a gonosz, és a közösség tud-e ellene védekezni?

Az Origo stábja az egyik próbán forgatott. Nézze meg a videót!