Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban - Őszintén, kíváncsian

Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban
Vágólapra másolva!
Mintegy hetven egyetemista kapott betekintést a Nemzeti Színházban folyó munkába október 12-én. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói bejárták az épületet, részt vehettek a grúz rendező, Avtandil Varszimasvili részvételével zajló Kaukázusi krétakör próbáján, beszélgethettek Vidnyánszky Attilával, a teátrum vezérigazgatójával, valamint drámapedagógiai műhelyprogramot is szerveztek számukra. A tapasztalatok azt mutatják, kíváncsiak lettek a Nemzeti Színház előadásaira.
Vágólapra másolva!

A programot dr. Kaposi József, az egyetem Vitéz János Tanárképző Központ Tanárképző Tanszékének docense kezdeményezte, aki elkötelezett híve a drámapedagógiának immár évtizedek óta. A részt vevő hallgatók is főként olyanok közül kerültek ki, akik foglalkoznak drámapedagógiával, vagy színháztudománnyal – mondta el Pintér Szilvia, a színház ifjúsági referense.

A csaknem egész napos programon a fiatalok először megnézték a Kaukázusi krétakör próbáját. Ezt megelőzően, ráhangolódásképpen Kozma András dramaturgot és a grúz rendezőt, Avtandil Varszimasvilit hallhatták a készülő előadásról, az alkotók beszéltek a koncepcióról, arról, hogy egy egyáltalán nem szokványos, újszerű produkció formálódik Brecht darabjából.

Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

Ezután a sajtó munkatársaival együtt végignézhették az előadás próbáját, majd lehetőségük nyílt Vidnyánszky Attilával beszélgetni.

A Nemzeti Színház vezérigazgatója mesélt a fiataloknak a most húsz éves színházépületről és a teátrum elmúlt tíz évének műsorpolitikájáról. Beszámolt arról,

mennyire fontos a Nemzeti Színháznak, hogy jelen legyen az ország minden régiójában, illetve a határon túli területeken is a produkciókkal.

Szó esett arról is, milyen jelentős a teátrum nemzetközi munkája, kapcsolatrendszere, amelynek egyébként éppen a hallgatók is láthatták a nyomát a próbán, hiszen ennek köszönhetően van jelen grúz vendégrendező is a színház műhelyében.

Vidnyánszky Attila hozzáfűzte, hogy ebből a nemzetközi kapcsolatrendszerből jött létre a MITEM nemzetközi találkozója, valamint szintén ennek a munkának a gyümölcse a Színházi Olimpia nagyszabású rendezvénysorozata, amely 2023-ban hozza el a színházi világot a magyar színpadokra.

Vidnyánszky Attila beszélt a rendezői munkáról is, külön figyelmet szentelve az olyan sajátos formanyelvű előadásoknak, mint az általa színpadra állított Agón, a Rocco és fivérei, vagy a görög világnagyság, Theodórosz Terzopulosz rendezte Bakkhánsnők, illetve a macedón Alekszandar Popovszki munkája, A Mester és Margarita. A hallgatók ezután kérdezgették az igazgató-rendezőt a részletekről.

– így értékelt Pintér Szilvia. Az ifjúsági referens szerint látszott, hogy sokuknak ezek még új információk voltak, de körülbelül egynegyedük már megfordult a Nemzeti Színházban, és ez érzékelhető is volt, mert azok, akik már jártak itt, tisztában voltak azzal, milyen komoly kortárs műhely ez a teátrum. Külön öröm volt megtapasztalni, hogy többen középiskolás korukban már részt vettek az Ádámok és Évák ünnepén, vagy a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén, és most, egyetemistaként újra eljöttek – tette hozzá Pintér Szilvia.

Az ifjúsági referens hozzátette, a program épületbejárással, illetve az általa vezetett drámapedagógiai foglalkozással zárult, amelyen a János vitéz és a Csongor és Tünde előadásaihoz kapcsolódó drámapedagógiai műhelymunkával ismerkedhettek meg az egyetemisták. Pintér Szilvia elmondta azt is, hogy várhatóan lesz folytatása a programnak, dr. Kaposi Józseffel tervezik a hallgatók gyakorlati képzésének kibővítését a színházban, illetve azt is, hogy esetleg a Pázmányon működő egyetemi színpadok bemutatkoznának a teátrumban.