„Nem az értelemre, hanem az érzelemre akartam hatni. Úgy érzem, ma az érzelmekből van elsősorban hiány, ezért kifejezetten szívre ható előadást rendeztem" – mondta az Origónak Avtandil Varszimasvili grúz rendező, aki a Nemzeti Színházban viszi színpadra Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című előadását. Azt is hozzátette: „Felelősséggel állíthatom, hogy a budapesti Nemzeti Színház Európa egyik legjobb színháza – fantasztikus színészekkel és technikai személyzettel. Az előadásban valóban szélsőségesen erős érzelmekkel dolgozik a rendező – több érzelmi csúcspontot élhet át a néző. A kaukázusi krétakör Bertolt Brecht egyik legismertebb drámája, amelyet nem sokkal a II. világháború befejezése előtt írt. A polgárháború sújtotta Grúziába helyezi a cselekményt, amelynek során az ország kormányzóját a hatalomra törő Herceg megöleti, a várost pedig felgyújtják. A menekülő kormányzóné, Natella magára hagyja kisfiát, akit viszont a jószívű szolgálólány, Gruse vesz magához. Innentől kezdve saját gyermekeként neveli – miközben szörnyűségek sora történik vele, de vállalva minden nehézséget egyetlen célja van: megmenteni a kisfiút. A  háborút követően a kormányzóné visszatér, és önmagának követeli vér szerinti gyermekét
Vajon mi az erősebb – a szeretet gyöngédsége vagy a vér szerinti kötelék joga? Lehet-e igazságot tenni a kétféle anyai szív között? A grúz rendező hangsúlyozta: más rendezőnek Gúrzia csak egy egzotikus helyszín, ő viszont tiszta grúz előadást rendezett. A darab főszereplője Katona Kinga lenyűgözően alakítja Gruse szerepét, de olyan fantasztikus színészeket láthatunk még az előadásban, mint Trill Zsolt, Szűcs Nelli vagy Szarvas József. Fontos szerepet játszik még Herczegh Péter, Bordás Roland, Szász Júlia, Kovács S. József, Berettyán Sándor, Farkas Dénes, Szép Domán, Kristán Attila és Varga József. A díszlet rendkívül izgalmas, az előadás hihetetlenül intenzív. A darabot január 7-én mutatja be a Nemzeti Színház.

Vági Barbara és Talán Csaba a nagyszerű előadás egyik próbáján forgatott.
Nézze meg a videót.