Opera Europa - Budapesten

Ókovács szerint az opera - 237. levél.     Édes Néném, érdeklődik a téma iránt, mit is csinál itt közel 200 európai operai szakember? Miért gyűltek össze 2009 után újra itt? Egyrészt 13 esztendő hosszú idő, és európai szervezetünk évente több találkozót is rendez, tehát a nagyobb, a képességes házaknak időről időre illik helyszínként megjelennie, de az is igaz, hogy az elmúlt évtized számos fejlesztése, művészi eredménye is az irányba tolta a dolgokat, hogy amint az Operaházat is átadtuk, az őszi, a nagy konferencia Budapestre kerüljön. Sok munka van ebben, bizonyos körülmények miatt mostanában nem is olyan egyszerű valamit Budapestre hozni, le kell gyűrni bizonyos előítéleteket például. No, de itt vannak három napig az operajátszás európai vezetői, nézik és hallgatják egymást, nézik és hallgatják az előadásainkat, járnak az Operaházban és az Eiffelben is, filmet néznek az Erkel Színházról – és itt búcsúzik megbízatásától a népszerű elnök, egy igazi angol úr, Nicholas Payne. Amit mi szeretnénk ettől a találkozótól, azt legjobban most a nyitóbeszédem adja vissza, úgyhogy ezt küldöm Nénémnek figyelmes olvasásra.

„Hölgyeim és Uraim,

az Opera Europa tagjai,
kedves vendégeink,

nem véletlen, hogy Puccini a La bohème híres áriájában épp a magas C hangra tűzte a "remény" szót – vagy hogy épp a „reményt" (la speranza) tűzte arra. Igaz, Rodolfót a szerelem reménye sodorta oda, de kívánom, hogy mindannyian merítsünk erőt a fiatal költő önbizalommal teli lelkesedéséből. Végül is új kihívásokkal kell szembenéznünk a járvány után, elkel a remény és a lelkesedés is.

Amint arra Navracsics Tibor miniszter úr – a Veszprém 2023-as európai kulturális fővárosi projektjéért is felelős kormánybiztos – az Önök mappáiban található üdvözlőlevelében rámutatott, az opera már sokszor bizonyította túlélő- és alkalmazkodóképességét. A sokak által elavultnak tartott műfaj valóban képes az állandó megújulásra. Kiváló példa erre az OperaVision projekt, amelyet a miniszter úr maga is támogatott európai biztosi hivatali ideje alatt – épp itt, e házban hoztuk össze a találkozót még 2018-ban.

Kedves Kollégák!

Míg az európai operakultúra több mint 400 éves, a magyar csak két hónap múlva lesz kétszáz. Amikor szemlélem az 1669-es évszámot Párizsban, a gyönyörű Garnier-palota függönyén, mindig eszembe jut, hogy Magyarország számára akkor még 30 kemény, harcokkal teli év volt hátra a török uralom 150 esztendejéből... Kétszáz éves operahátralékunk száz év alatti ledolgozását igazi óriások segítették. Nemzeti operaművészetünk megalkotója, Erkel Ferenc - remekműve itt látható ma este, ezen a színpadon! –, jó barátja, a szintén magyar Liszt Ferenc, akinek zenéjét holnap itt hallgathatjuk meg a Mayerling balett alkalmával, valamint Gustav Mahler, aki természetesen osztrák volt, tudom, de akit fő-zeneigazgatónak neveztek ki ebbe a frissen felépített operaházba, valamint két nagy magyar zeneszerző: Bartók Béla és Kodály Zoltán.

Hátborzongató belegondolni is: 1822-ben egy gyengécske és szükségképpen Mozart-epigon daljáték (Ruzitska: Béla futása) volt az első fecske, Bartók egyfelvonásos operája (A kékszakállú herceg vára) pedig 1918-ban éppen itt, az Ybl-palota színpadán mutatkozott be. Nincs újítóbb vagy progresszívebb annál a műnél abban az időben: és mindössze 96 esztendő telt el bemutatásuk között. A kétszáz év magyar operai elmaradás száz esztendő alatti felzárkóztatása a világ élvonalához tehát sikeres volt.

Kérem, gondolják át és értsék meg: nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb operatársulata éppen itt, Budapesten található, egy alig tizenötmillió lakosú nép fővárosában. Nekünk Európában legfeljebb barátaink és szomszédaink vannak, rokonaink nincsenek. 1100 éve a kontinens közepén ragaszkodunk értékeinkhez, kapaszkodunk kereszténységünkbe és sajátos nyelvünkbe, azon keresztül pedig saját kultúránkba a túlélés érdekében. Egy nagy költőnk úgy fogalmazott: komp-ország vagyunk – és ennek a komp-létnek része a nemzetközi opera- és balettkultúra folyamatos színrevitele magyar műveink oldalán.

Három főépület, hat melléképület, 1 óriási, 1 nagy és egy kisebb, harmadik színházterem. 210 tagú zenekar, 160 tagú kórus, 120 balettművész, gyermekkórus, baletthallgatók, összesen 1500 művész és munkatárs üzemelteti a több mint 100 címből álló repertoárt, ebből 40-et minden évadban színpadra is állítunk. Belső késztetésünk is, mert Magyarország túlélésének kulturális záloga, hogy mindig túl kell áradnia saját méretén, hiszen – ne feledjük a történelmet – a mi hazánk önmagával is határos.

Kedves Vendégeink!

A Magyar Állami Operaház elmúlt 10 évét is a folyamatos fejlődés jellemezte: teljes repertoárváltás, egyedi belső szervezeti felépítés, helyszíneink igazodása a kor követelményeihez. Most Magyarország egyik legcsodálatosabb enteriőrjében ámuldozunk, de ahhoz, hogy élettel, látványos produkciókkal megtöltsük, ennek a háznak a teljes felújításra volt szükség. A műemlék épületet a legmodernebb technológiával szereltük fel, és megnyitottuk új kulturális központunkat, az Eiffel Műhelyházat is, hogy korszerű munkakörülményeket teremtsünk az Operaházunkba addig bezsúfolt műhelyeink számára. Most ezek a terek mind új funkciókat kaptak, hogy magukat a művészeket szolgálják. Például a hamarosan Önök által is látható Medgyaszay Tetőterem korábban a jelmeztár része volt, arra hívok mindenkit, hogy fedezze fel, milyen csodálatos tereket és lehetőségeket kínálnak helyszíneink, ahogy a színpadon és a kulisszák mögött, a backstage-ben is.

Megújulás, integráció, befogadás: ezek a folyamatok kölcsönösen erősítik egymást, és egy sűrű szövésű textúra kialakításával biztosítják az opera további létét. Amikor egymást érik a nehéz idők, általában az operaházak szenvedik el először a következményeket, mivel a közönség távol marad, vagy arra kényszerül. Örömmel látom, hogy oly sokan hisznek a közös ügyünkben, és büszke vagyok arra, hogy rengeteg európai országból, de még a tengerentúlról is üdvözölhetek szakembereket, távoli kontinensekről, Brazíliából, Chiléből, Kolumbiából és Új-Zélandról ugyanúgy.

Külön örülök, hogy Ukrajna képviselői is velünk lehetnek a következő napokban. Önök pontosan tudják, hogy a magyar határ közelében háborús helyzet van. De szeretném aláhúzni: nem ők, az ukrán és az orosz művészek harcolnak egymással, béke van közöttük: ez igaz itt, ebben a társulatban, nálunk létező vegyes házasságaikban, élettársi kapcsolataikban. Március volt, amikor újranyitottuk ezt a palotát, és az ünnepi előadáson egyetlen magyar művész sem táncolt szólót, csak egy ukrán fiú és egy orosz lány. Együtt.

Ciceróra ezúttal ne hallgassunk, ha egyáltalán ő mondta azt a bon mot-t, miszerint "Háború idején a múzsák hallgatnak". Ne hallgassunk, amíg csak lehet, próbáljunk az operával segíteni a túlélésben és a sebek begyógyításában. Állítsuk meg az öldöklést, próbáljunk békét teremteni az opera által is.

Kedves Vendégeink!

Budapest második világháborús ostroma javában tartott, amikor ez az Operaház 1944 karácsonyán még játszott – az optimálistól távol eső körülmények között is. Azután ennek az Operaháznak a pincéjében több százan élték túl az ostromot, köztük Kodály Zoltán zeneszerző is. Itt komponálta és hangszerelte Missa Brevisét, majd amikor a csata átkerült a folyó túlsó partjára, még bőven hallatszott a fegyverek dörgése, mégis az Operaház új életre kelt, és pincéből felkászálódó operisták előadták Kodály békéért könyörgő szerzeményét a ruhatárban.

Az igaz és e helyhez kötődő példa is mutatja, hogy a művészet a túlélés módja, és érvényre jut, ahogy a legnehezebb időkben érvényesülnie kell, és azt is bizonyítja, hogy egy előadásnak nem feltétlenül nagy nézőtéren vagy koncertteremben kell megtörténnie. Alternatív helyszínek és megoldások nyithatják meg a kapukat e nagyszerű műfaj előtt, amely sokak számára még ma is idegen vagy ismeretlen.

Nekünk, felnőtteknek, tapasztalt operabarátoknak, akik elkötelezettek az ügy mellett, rengeteg felfedeznivalónk van. A Magyar Állami Operaház szólistái és együttesei most tértek vissza Mumbaiból, legelső indiai turnénkról, ahol Strauss Die Fledermaus c. alkotása mellett bemutattuk egyik nemzeti operánkat, Erkel Ferenc Bánk bánját. Nekünk 160 éve állandó része a kultúránknak, másoknak viszont tökéletesen ismeretlen. Ennek ellenére az indiai közönség értette, akárcsak a dél-koreai, az ukrajnai vagy a New York-i közönség néhány évvel ezelőtt, és őszintén remélem, hogy ma este is szeretni fogja, ebben a teremben, és csodálatos felfedezéseket tesznek majd Önök is a mi muzsikánkat, kultúránkat és történelmünket illetően.

Az operai szakembereknek valóban van felfedeznivalójuk, kreatív feladatuk – ezt négygyermekes apaként is mondom –, hisz ma még csak elképzelni próbáljuk, hogy manapság a gyerekek és fiatalok az információ sűrű erdejében miként próbálnak eligazodni, megtalálni a saját útjukat. A feladat korántsem egyszerű, ez az egyik oka és értelme ennek a konferenciának. Két megoldási próbálkozásunknak szombaton Önök is tanúi lesznek az Eiffel Műhelyházban: először a legkisebbek számára adják elő a legkisebb művészeink a János vitézke c. magyar darabot, majd a gimnazista közönséget megcélzó OperKaland sorozatunk új produkciója következik, a tánccal is kombinált Dido és Aeneas produkció. Ezzel nem pusztán a diákokat vezetjük vissza az opera kezdeteihez, hanem magát Purcellt is át szeretnénk vinni a 21. századba.

Mert nemcsak kultúrák és nemzedékek között kell hidakat építenünk, hanem a történelem különböző korszakai között is. Az opera a legösszetettebb művészeti forma, és mint ilyen, az állandóan változó látványon túl mindig kell lennie univerzális jelentőségű, tehát időtlen, mindig érvényben maradó üzenetének is. Történelmi vagy pszichológiai igazságban gyökerezik ez, és a mi felelősségünk abban áll, hogy segítsünk másoknak felfedezni ezeket az üzeneteket, s ezáltal megmutassuk számukra az opera lényegét.

Éppen ezért tölt el büszkeséggel, hogy nagyon sokan mondtak igent erre az útra és érkeztek hozzánk, így valóban mód nyílik megosztani elképzeléseket, bevált gyakorlatokat, eredményeket, átgondolni azokat a kérdéseket, amelyek megoldása előmozdíthatja az opera ügyét.

Mindenkinek sikeres konferenciát, élénk vitákat, gyümölcsöző eszmecserét, csodálatos operai élményeket, új barátságok és partnerségek szövődését, de mindenekelőtt kellemes időtöltést kívánok szép Operaházunkban, gyönyörű hazánkban és a fővárosban, Budapesten.

Köszönöm."

Vigyázzon magára a jövő heti levélkéig is, abban már a konferencia tapasztalatait is mód nyílik összegezni.

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. október 21.