Demeter Szilárd: Megtört progresszió

Demeter Szilárd író
Budapest, 2019. március 5. Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a múzeum épületében 2019. március 5-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszéde a szombathelyi képtárban a Magyar Géniusz-program keretében megvalósított „TeTT/Megtört progresszió" című kiállítás megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arról szeretnék beszélni, hogy mi a különbség a szabad szerelem és a kötelező szabad szerelem között, vagyis az emberi szabadságról mondanék pár szót. A „három T", a „tűrt, tiltott, támogatott" korszakát megidézve nem is igen beszélhet másról az ember. A három T ugyanis éppen a szabadsághiányt jelölte ki, mettől meddig nem szabad az ember, Aczél elvtárs volt a cölöptologatók vezére „az emberarcú szocializmus" sivatagában.

De hogy megértsük, milyen szabadságról beszélnék, kissé el kell lépnünk a magyar rögvalótól. Jelen kiállítás egyértelműen kijelöl egy évszámot, amit fordulópontként értelmezhetünk: 1968. Az évszám valóban vízválasztónak bizonyult a nyugati kultúra történetében. A Vasfüggönyön innen a szovjet vezetés többek között magyar katonai segítséggel is letörte a prágai tavaszt, a mi kommunistáink nem tűrték az elhajlást.

A Vasfüggönyön túl az ún. hatvannyolcasok feje tetejére akarták állítani a világot. Hogy szó ne érhesse a ház elejét, és ne vádolhassanak elfogult értelmezéssel, egy ellenzéki lap újságcikkéből idézném: „a hatvannyolcasok kikezdték az olyan, terhesnek gondolt hagyományos társadalmi intézményeket, mint a házasság, a család, az egyház vagy a vallás. A marxista-anarchista szellemi gyökerekből táplálkozó generációs mozgalom Nyugaton elsősorban a francia diáklázadásokat, az amerikai békemozgalmakat és az olaszországi-németországi szélsőbaloldali terrorcsoportokat, keleten a prágai tavaszt, és általában az antikommunizmust jelentette".

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nyugaton tehát marxista-anarchista szellemi bázisról indultak mozgalmak, Keleten mi meg épp ellenirányú mozgásban a kommunizmus ellenében próbáltuk a szabadságmutatványokat.
Nagyon nem mindegy. Nagyon nem mindegy, mit értünk progresszió alatt. Nagyon nem mindegy, hogy milyen a progresszió természete és iránya.

Nagyon nem mindegy, hogy milyen szabadság hiányzik az embernek. Mert hiányozni csak az hiányozhat, amiről tudjuk, hogy mi az. (Odáig még a fogyasztói társadalom sem jutott el, hogy olyan dolgokat akarjon megszerezni magának, amelyekről azt sem tudja, micsoda.) Amikor a mi művészeink a három T korszakában feszegették a határokat, alkotóerejüktől hajtva új és új utakra merészkedtek, akkor ők azt a teremtő felhajtóerőt engedték szabadjára, ami Európát szabaddá, ezáltal naggyá tette.
Abban a kultúrában akartak szabadon élni, amit a nyugati hatvannyolcasok örökösei most éppen el szeretnének törölni. Azt akarták, hogy szabadon alkossanak, aminek előfeltétele a szabad gondolkodás, a szabad szólás és szabad véleménynyilvánítás.

A mai progresszió éppen ezek ellen küzd. Példák tömkelegét tudnánk sorolni: ha eltér a véleményed a progresszív fősodorétól, akkor verbálisan meglincselnek, egzisztenciálisan ellehetetlenítenek – már ha egyáltalán hangot tudsz adni a gondolataidnak. Ma napi gyakorlat az, amit a nyugati hatvannyolcasok egyik szellemi vezére, Herbert Marcuse „represszív toleranciának" nevezett. Lényegét tekintve Marcuse 1965-ös javaslata eléggé hasonlít Aczél György „három T"-jére, idézem Marcuse hírhedt esszéjéből: „A felszabadító tolerancia [szómágiában mindig is erősek voltak – D. Sz. megj.] így intoleranciát jelentene a jobboldali mozgalmakkal szemben, és előnyben részesítené a baloldali mozgalmakat.

Ha ennek a toleranciának, illetve intoleranciának a hatókörét akarjuk jellemezni, akkor azt kell mondanunk, hogy annak mind a cselekvésre, mind a diszkusszióra, mind a propagandára ki kell terjednie, vagyis a szavakra és a tettekre is." Kicsit odébb:

Vagy erre még Aczél elvtárs is sűrűn bólogatna:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Teljesen mindegy, hogyan nevezzük a gondolatrendőrséget, három T-nek, vagy represszív toleranciának, attól még gondolatrendőrség marad. A Kex, a Syrius, a Mini, a Rákfogó, a táncházmozgalom, a Mozgó Világ, az egyetemi színpadok, a FIJAK, a Pécsi Csoport, a „tulipános házak", a V'73, az iparterv csoport, a magyar neoavantgárd megannyi bizonyítékai annak, hogy a woke által eltörölni szándékolt „halott fehér emberek" kultúrája akkor is megteremti a magunk szabadságát, ha éppen a marxizmusból kisarjadt „saját" kommunista diktatúránk tiltaná. Ebben bízhatunk. A mi szabadságunk eltörölhetetlen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tudták, hogy Aczél György még 1939-ben saját szavalóestjén Ady, Kölcsey, Illyés Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc verseit adta elő? Nem találtam kritikát az előadása minőségéről, de későbbi ténykedéseit elnézve aligha értette meg költőinket.

Az úton errefelé viszont Orszáczky Jackie-t hallgattam, amint egy szál basszusgitárral magát kísérve elénekli József Attila „Tiszta szívvel" című remekét. Ezredjére hallom, ezredjére is kiráz a hideg. Ő megértette József Attilát. És bármit is tett ellene a kádári kultúrpolitika, vagy akár személyesen Aczél elvtárs, ezt nem veheti el tőle. Mint ahogyan az itt felvillantott művészi teljesítményt sem vehetik el tőlünk semmiféle ideológia jegyében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!