Már 800 ezren látogattak a Magyar Zene Házába

Magyar Zene Háza, Liget
Vágólapra másolva!
Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna, a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások - mondta el az intézmény várható programjait bemutató, csütörtöki sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató.

- fogalmazott, hozzátéve:

megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót,

köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik.
A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül.

Az adventi időszakban Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán,

majd a különleges tér első gyerekeknek szóló programjában Berg Judit Lengemeséje kel életre.
A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is - közölte.

Horn Márton intézményigazgató elmondta:

januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz.

A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat, az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat.
Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül,

az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le.

A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is - harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be -, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek.

Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint

az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming,

itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.

A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig - Méhes Csaba pantomimművész segítségével - az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget.

Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül.

A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is.

Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet,

míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd - közölte Halmos Ádám.

Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet.

Batta András Szubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül.

A Rutkai Bori Banda Furfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban.

A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével.

- mondta el Severinghaus Artemisz.