Így zárta elmegyógyintézetbe Magyarországon a kommunista diktatúra az ellenségeit

A hetvenes években jelent meg az első komoly tanulmány a pszichiátriai visszaélésekről

A kommunista diktatúra bevett módszere volt a politikai pszichiátria intézménye, vagyis az az eljárás, amelyben a rendszer elmegyógyintézetbe zárta, és lényegében eltüntette a számára zavaró embereket. Az M5 Elsüllyesztve című játékfilmes-dokumentumfilmje már Mező Gáborék második hasonló témájú filmje, a társíró Gótfalvai Krisztina volt, a rendező pedig Lukács Gabriella. Az Elsüllyesztve jelentős részben egy áldozat, Szépvölgyi Alíz önéletrajzi regényére támaszkodik, de más történeteket is bemutatja az embertelen rendszer ismeretlen arcát.

A kommunista demagógia szerint, akinek a világ legjobb rendszere nem tetszik, az csakis bolond lehet. Nálunk is gyakran nevezték „izgágáknak" a rendszerellenes embereket, akiknek „mindennel bajuk volt", tehát

el kellett különíteni őket a társadalomtól.

Mező Gábor kutató az Origónak elmondta, hogy a módszer a Szovjetunióból ered:

Sztálin halálát, illetve a Gulág-világ megszűntetését követően felmerült a kérdés, hogy mit csináljanak a lázadókkal

, a javíthatatlan demokratákkal. Legegyszerűbb megoldás eltüntetni őket, törvényen kívüliekké tenni, ez sokkal kevésbé feltűnő, mint azok a módszerek, amelyeket korábban alkalmaztak tömegesen: a bebörtönzés, az internálás vagy akár egy politikai gyilkosság.

Egészséges embereket az elmebetegek közé tett el láb alól a hatalom Forrás: Elsüllyesztve

Az Elsüllyesztve című filmben a politikai pszichiátria is szóba kerül, de történetének alapját egy egészen más okokból „száműzött" fiatal nő, Szépvölgyi Alíz visszaemlékezései adják. A kádári diktatúra áldozata A humánum nevében címmel foglalta össze tapasztalatait az elmegyógyintézetekről. A könyvet halála után adták ki.

Szépvölgyi Alíz az Újpesti Cérnagyárban dolgozott, nem érezte jól magát az ottani munkakörülmények között, depresszióra hajlamos, magányos alkat volt, barátja sem igazán volt.

„Abban a korban teljesen bevett szokás volt, hogy szanatóriumba befekszenek az emberek egy-két hétre, hogy kipihenjék, összeszedjék magukat. Csak nem sejtette, hogy nem akarják majd kiengedni" – mondta az Origónak Mező Gábor. „Szépvölgyi Alíz nem volt antikommunista, korábban egyenesen szimpatizált a rendszerrel. Tény, hogy gyenge idegzetű volt, de semmiképpen nem elmebeteg. Ennek ellenére olyan helyre küldték, ahol elmebetegeket gondoztak, és ezt teljesen tudatosan tették. Az Újpesti Cérnagyár káderei és a tanácsi vezetők átverték őt, és elvették a tanácsi lakását."

Aliz először Zalaapátiba, majd Szentgotthárdra kerül, mindkettő hírhedt intézmény volt akkoriban. Hirtelen elmebetegek között találja magát és rájön, hogy egykönnyen nem is tud kijutni onnan.

"Nagyon egyszerű volt valakit így eltüntetni, ezért is lett Elsüllyesztve a filmünk címe.

Meg persze Hajnóczy Péter író miatt, aki legendás szociográfiát írt az intézetekben uralkodó állapotokról, amely teljes változatában csak pár éve jelent meg: Jelentések a süllyesztőből címmel" – mondta Mező Gábor.

A másik jelentős mű a nyolcvanas években megjelent Őrjítő mandragóra, amelyet a Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós szerzőpáros írt. Zelei Miklós tavaly meghalt, így a filmben az ismert kettősből egyedül Gazsó L. Ferenc szerepel, aki nem titkolta, bár oknyomozó újságírók voltak, ezeket a történeteket akkor hallották először, amikor leültek beszélgetni egy embermentő orvossal. Gazsó L. arról is beszélt, hogy

azok az emberek, akik bekerültek, konkrétan törvényen kívüliek voltak.

Szépvölgyi Alíz memoárján alapul a dokumentumfilm Forrás: Elsüllyesztve

A film alapját adó írás, Szépvölgyi Alíz visszaemlékezése nagyon részletes: leírja a betegek, a nővérek és a kórházvezetés viselkedését és beszámol arról is, hogy volt, ahol emberalatti lényeknek tekintették a betegeket: verték, kínozták, meglopták őket, ha úgy adódott. „Törvényen kívüli életet éltek. Gyakorlatilag nem is tudnak kihez fordulni. Ezek az intézmények mind távol voltak Budapesttől. Szépvölgyi idővel, Kiss-Vámosi József, az embermentőként is ismert pszichiáter segítségével Intapusztára, a munkaterápiás intézetbe került, ami már élhető intézmény volt, amelyet az említett intézményekhez viszonyítva nem véletlenül neveztek aranyketrecnek"- mondja Mező.

A hetvenes években jelent meg az első komoly tanulmány a pszichiátriai visszaélésekről Forrás: Origo

A filmben természetesen az is szóba kerül, hogy ezekről a sötét ügyekről először a hetvenes évek közepén Hajnóczy Péter írt szociográfiát a Valóság című folyóiratnak, és óriási botrány lett belőle. Hajnóczy pontosan tudta, milyen „izgágának" lenni:

a kádári diktatúra azért tartóztatta le, mert részegen letépett egy vörös zászlót.

Az elmegyógyintézetből szabadulva, Szépvölgyi Alíz többször találkozott Hajnóczyval, az író is biztatta, hogy írja meg a történetét.

Mező Gábor szerint fontos, hogy Szépvölgyi Alíz kiállt magáért, vitatkozott a nővérekkel, beszélt a kórház vezetésével, nem hagyta magát.

„Bármilyen sötét helyzetbe kerül az ember, megpróbálhat tenni magáért, bár nem biztos, hogy eredményre vezet, mégis érdemes mindent megtennünk."

Az iratokat jórészt eltüntették, így nincsenek pontos adataink arról, hogy hány emberrel történhetett meg a kommunizmusban a Szépvölgyi Alíz történetéhez hasonló elsüllyesztési kísérlet. Akár egy lakás elvételéről, akár politikai ügyről volt szó.

A Janikovszky Béla ÁVH-s tiszt – aki Péter Gáborékkal együtt az első feleségét záratta a Lipótra – történetét már feldolgozó kutató szerint nagy eredmény lenne, ha a pszichiátrián belül is megindulna egy megtisztulási kísérlet.

Biztató jeleket már lát, decemberben kerekasztal-beszélgetést is terveznek a kérdésben, az ilyen apró lépések is segíthetik a szembenézést és a gyógyulást. „Zelei Miklósék mesélték, hogy az Őrjítő mandragóra idején várták a szakma reakcióját. De csak csend következett."