STRAND Fesztivál: itt vannak az első nevek!

STRAND Fesztivál
Vágólapra másolva!
Számos olyan fellépő kap főszerepet a 2023-as STRAND programjában, akik néhány évvel ezelőtt kevés fesztivál színpadára jutottak el, derül ki a szervezők sajtóközleményéből. Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló, Valmar közönsége ma már nemcsak a legnagyobb koncerthelyeket, de minden bizonnyal a STRAND küzdőtereit is megtöltik majd 2023. augusztus 24-26. között. Közben a MOL Nagyon Balaton programsorozat legnagyobb eseményeként a STRAND esélyes, hogy Európa legjobb fesztiváljai közé kerüljön a hollandiai European Festival Awards-on.
Vágólapra másolva!

Közel 30 nevet jelentett be augusztus utolsó hetére a háromnapos STRAND Fesztivál. A szervezők pár nappal ezelőtt közösségi oldalaikon adtak tájékoztatást a közönségnek a 2023-as terveikről.

ahol napközben a Balaton legszebb szabadstrandján lubickolhatunk a vízben, este pedig lubickolhatunk a jobbnál-jobb koncertekben, programokban. Sok-sok újítás vár ránk idén - vagyis jövőre. Tizedik éve STRANDolunk együtt és úgy látjuk, ez a helyszín, a fellépőink és nem utolsó sorban a közönségünk megérdemli azt, hogy többet, jobbat, izgalmasabbat kapjon annál, amit alapból mindenki elvár egy fesztiváltól. A szándékunk szerint erről szól majd 2023." – fogalmaztak.

STRAND Fesztivál FOTÓ: MUDRA LÁSZLÓ - ORIGO

Az első nap programján látszik leginkább, hogy merre tart a hazai könnyűzene: szinte kivétel nélkül olyanok a főszereplők, akik néhány éve még nem is nagyon szerepeltek klubokban, fesztiválokon: Azahriah, Beton.Hofi, Dzsúdló, vagy éppen Krúbi, akit a STRAND felmérése szerint a legtöbben várnak. A friss nevekből a többi napon sincs hiány: Carson Coma, Analog Balaton, ByeAlex és a Slepp, Valmar, T. Danny, de a programban persze szerepelnek a fesztiválon törzsvendégnek számító előadók, mint a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka, a Wellhello, vagy éppen a Hiperkarma.

Ugyancsak a STRAND közleményéből derül ki, hogy még sok-sok program vár a következő hetekben-hónapokban a fesztivál közönségére: „A nemzetközi kínálatnál is azon dolgozunk, hogy olyan produkciókat hívjunk el, akik bármi okból különlegesek, érdekesek, akik remekül egészítik ki az egész napos programot. Jövőre is lesz Tábortűz, Járai Márk szervezésében, folytatjuk az idén elindult Podcast Fesztivált, a Legendákat felvonultató sorozatot a Hajógyárral, a kertmozit, a kincskeresőt és azt a sok-sok játékot, ami már reggeltől élettel töltötte meg a strandot."

A munka mellett a szervezőket a közelgő European Festival Awards tartja lázban, melyen a STRAND is esélyesként indulhat Best Medium Festival kategóriában. A shortlistre december 7-ig lehet szavazni a EFA oldalán.