"Koltai Lajos mesterem egyik legfontosabb útravalója az volt számomra, hogy olyan végtelen legyen a filmben a szerelem, az érzelmek és a színek, mint amilyen végtelen egy naplemente, napfelkelte az alföldi pusztán. Ez mindig a szemem előtt lebegett, minden egyes felvétel előtt.
Azt gondolom, hogy az alföldi- és a betyárvilág a kultúránk része, ott van a gyökereinkben és megdobban minden magyar ember szíve,
ha látja ezeket az ikonikus helyszíneket, ezt a vidéket, a Kiskunságot, Apajpusztán Jancsó Miklós szegénylegény házát, amit csárdává alakítottunk át. A falak között érezhető volt Latinovits Zoltán és a többi nagy színészlegendánk szelleme.
Táborfalván is forgattunk, ahol annak idején A Tenkes kapitánya televíziós sorozatot készítették.
A történetemet a szerelem és Petőfi Sándor – A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihlette.
Petőfi is erősen kötődött ehhez a térséghez, a Kiskunsághoz, ahol életének jelentős részét töltötte és mindig visszavágyott, ahogy egyik versében is fogalmaz."- mondta el a lapnak a Sose lesz vége című kisfilm rendezője, Somossy Barbara az SZFE hallgatója.
A forgatáson készült fotók itt megtalálhatóak!