Nem olyan sok az, ha valaki a saját otthonában, békében szeretne élni

Vágólapra másolva!
Sganarelle szerepét próbálja Moliére Don Juanjában Rácz József, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, de volt már Júdás, a Tóték postása, Lenin, Liliomfi, Petőfi, félbolond, Sztálin, Gagarin, főúr, halott és gyilkos is a színpadon. Jelenleg tizenhárom darabban láthatják a nézők - szinte minden este játszik. Kárpátalján született, a Kijevi Színművészeti Főiskolán végzett, és ahogy fogalmaz: a Beregszászi Színházban lett igazán színész. Az Origónak beszélt a gyerekkorról, a beregszászi évekről, arról a február 24-ről, amikor kitört a háború, és aznap este éppen a Tótékat játszották Tiszakécskén. "Dermesztő előadás volt. A nézőtéren néma csend uralkodott - súlyos, nehéz csend. Szívbe markoló volt" - mondta. A színházi szakmán belüli feszültségről, a baloldali támadásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: ő a saját dolgával foglalkozik. A családjával és a színházi szerepeivel, az előadásaival, hogy azok minél jobbak legyenek. Rácz Józseffel néhány héttel ezelőtt készítettünk interjút, amikor a Don Juan próbái elkezdődtek. A darab bemutatója február 8-án lesz a Nemzeti Színházban. 
Vágólapra másolva!

Moliére Don Juan című darabjának bemutatójára készülsz a Nemzeti Színházban, amelyet a macedón származású Alekszandar Popovszki rendez - aki egyébként A Mester és Margaritát is rendezte már a színházban. Melyik szerepben láthatunk?

Sganarelle szerepét játszom majd. A próbák már elkezdődtek, de egyelőre szakaszonként zajlanak, vagyis a jeleneteket külön-külön próbáljuk. Még keresem Sganarelle karakterét, aki Don Juan szolgája, de még nem tudjuk, hogy valójában ki lesz: szolga, társ vagy tanító. Van bennem némi izgalom, hiszen kevés az idő a bemutatóig, másfelől viszont várom már a premiert.

Rácz József, a Nemzeti Színház színésze Fotó: Talán Csaba

Jelenleg tizenhárom darabban játszol, szinte minden este színpadon vagy, a Don Juan lesz a tizennegyedik...

És vannak még a beregszászi előadások, amelyek nem törlődnek, bármikor elő lehet venni azokat is. De szívesen játszanám még A gulág virágait, de az most nincs repertoáron.

Már gyerekkorodban tudtad, hogy színész akarsz lenni? Jártál például szavalóversenyekre?

Egyáltalán nem. Inkább zenével foglalkoztam, népdalokat énekeltem. Talán kilencedik osztályos voltam, amikor először mentem szavalóversenyre, ahol Karinthy: Magyarázom a bizonyítványom című művét mondtam, és dobogós helyezést értem el. Persze, azelőtt is szerepelgettem, az óvodában versikéket mondtam, kilenc évig hegedülni tanultam, amit később abbahagytam, és ezt most nagyon bánom. Amikor befejeztem a főiskolát, vettem a faluban egy százéves hegedűt és néha próbálok rajta játszani.

Hogy megy?

Meg tudom úgy fogni, mint egy hegedűt, de nem tudnék már nehéz darabokat játszani, csak éppen annyit, amennyi a színpadra kell - például a Liliomfiban.

Rácz József, a Nemzeti Színház színésze Fotó: Talán Csaba

Egy helyütt azt olvastam, hogy gyerekkorodban pap akartál lenni...

Szerintem minden gyerek tűzoltó, űrhajós, buszvezető, pap, kukás vagy ehhez hasonló szeretne lenni. Nem emlékszem, hogy mennyire gondoltam komolyan, hogy pap legyek, de úgy tűnik, nem volt ez egy erős elhatározás.

Hirtelen döntötted el, hogy színész leszel?

Nem így történt, inkább egy folyamat volt.

Vidnyánszky Attila édesanyja, Évike néni volt a nagymuzsalyi iskolában a magyartanárunk. Nagyon sok mindent kaptam tőle. Mindenre megtanított. Azt hiszem, jó csillagzat alatt születtem, mert ott, Kárpátalján láttam meg a napvilágot, és akkor, amikor Évike néni taníthatott engem.

Nem célirányosan nevelt erre a pályára, egyszerűen megszerettette a gyerekekkel az irodalmat. Órák után is ott maradtunk, énekelgettünk, jeleneteket gyakoroltunk. Évike néni fogta a kezünket, figyelt ránk, tanított, még Budapestre a Ki mit tud?-ra is elkísért.

Évike néni biztatott, hogy felvételizz a Kijevi Színművészeti Főiskolára?

Jártam a színjátszó körébe, és nem is emlékszem, hogy ekkor már akár kérdésként felmerült-e, hogy bármilyen más hivatást választanék. Mintha természetesen következett volna, hogy Trill Zsolték után én is megyek Kijevbe a színművészetire. A főiskolán pedig már tudtuk, hogy célirányosan a beregszászi színházhoz megyünk, miután lediplomázunk.

Rácz József, a Nemzeti Színház színésze Fotó: Talán Csaba

Édesanyád támogatta, hogy a művészi pályát válaszd?

Igen, hiszen egészen kicsi korom óta mégiscsak látható volt, hogy szerettem szerepelni. Évike nénivel felelevenítettük a faluban a betlehemezést, és sok évig jártuk a községet. Karácsony előtt két héttel már próbáltunk, és óriási örömmel vártuk az ünnepet. Édesanyám sokszor varrt nekünk ruhát - nemcsak nekem, hanem az összes gyereknek -, mosta, keményítette, vasalta azokat. Volt olyan év, amikor még december 27-én is jártuk a falut, mert nem sikerült minden házat meglátogatni, olyan örömmel fogadtak minket az emberek, és sokáig marasztaltak egy-egy portánál. Volt olyan karácsony, amikor hatalmas betlehemet készítettem, két embernek kellett vinni. De olyan is volt, hogy szánkóval húztuk - mert akkor még volt hó is karácsonykor. De ha március tizenötödikére készültünk, akkor is sokszor szerepeltem, huszárnótát énekeltem vagy verset mondtam. Alaposan készültem, ha kellett, fából kardot faragtam magamnak vagy csákót készítettem. Édesanyám inkább örült, amikor felvételizni mentem Kijevbe. Nem volt ez kis dolog akkor, ha egy kárpátaljai faluból felvételt nyert valaki a Kijevi Színművészeti Főiskolára.

A főiskola után a Beregszászi Színházhoz kerültél - ahogy mondtad, eleve oda is készültél. Legendás színház... és a kezdetektől a tagja voltál. Utólag hogyan gondolsz azokra az évekre?

Amikor mi odakerültünk, akkor már négy éve működött a Beregszászi Színház, de már 1997-től jártunk fellépni, például a Gyilkosság a székesegyházban vagy a Sólyompecsenye című darabokban.

Aranykor volt, ez meggyőződésem. Igaz, hogy hátrányos helyzetből indult a színház Beregszászban, de hogy ott lehettem a kezdeteknél, az hatalmas élmény. Azt hiszem, ott tanultam a legtöbbet a színészetről és a színházról. Ott lettem igazán színész.

Sok minden hiányzott, de boldogok voltunk. Akkor voltunk talán a legboldogabbak, amikor semmink nem volt. Persze, fiatalok voltunk, és akkor a hangsúlyok egészen máshol vannak az ember életében. Volt időszak, amikor mi voltunk a műszaki dolgozók is. Az volt a szlogenünk, hogy a legkomolyabb előadást is úgy kell játszani, hogy még maradjon erő a végén a pakolásra is. Én voltam a színház házi videósa is, rengeteg felvételt készítettem. Ideiglenesen beköltöztem a színház épületébe, és ott állomásoztam tizennégy évig. Nekem a színház nemcsak a munkahelyem, hanem az otthonom is volt. Néha beázott a tető, itt-ott voltak gondok a szobával, a fal repedéseit plakátokkal próbáltam takarni, de boldog voltam, mert nagyon sokat dolgoztunk, és csodálatos előadásokat vittünk színpadra.

Rácz József fotó: Talán Csaba

Hogyan készülsz egy szerepre? Egész nap a karakterben élsz, vagy csak a próbák és az előadás idejére lényegülsz át?

Néha így, néha pedig úgy - ez a darabtól, a szereptől is függ.

Nekünk még azt tanították a mesterek, hogy ha este például Tótékat játszunk, akkor reggel postásként kell ébrednem. Volt már, hogy megkérdeztem: ha duplát játszom egy nap - mondjuk a Tótékat és az Egri csillagokat -, és még próbálok egy harmadik előadást - a Don Juant -, akkor miként ébredjek? Postásként, Sárköziként vagy Sganarellként?

Hamar át tudok lényegülni a másik szerepbe, még jól működik az agyam - bár jól jönne már ebben a korban egy szoftverfrissítés. Néha belegondolok, hogy egy-egy filmszerep mennyivel másabb, mint a színházi szerep. A filmszínész megtanulja a szöveget, aztán a forgatás után el is felejtheti. A színházban ez nem így van - évekig játszunk egy-egy darabot, mindig tökéletesen tudni kell a szöveget. Ezzel egyébként nekem nem volt túl sok gondom - Beregszászon például súgónk sem volt. Minden korban másként tanul szöveget a színész. Talán fiatalon könnyebb. Mostanában főzés közben mondom a szöveget, ismételgetem, egymás után többször. Ilyenkor a kislányom rám szól:

Az sem mindegy, hogy milyen nehéz a szöveg, és az is lényeges, hogy ki rendezi a darabot - ettől is függ, hogy milyen módszerrel tanulom a szöveget.

Ha Vidnyánszky Attila a rendező, akkor könnyebb készülni a szerepre? Hiszen ezer éve dolgoztok együtt...

Valóban évtizedek óta együtt dolgozunk és jól ismerjük egymást.

Ha ő rendez, elég egy-két szó vagy egy pillantás, és már tudjuk, hogy mire gondol.

Most gondoltam át: huszonkilenc éve dolgozunk együtt... Őrület, hogy mennyire gyorsan megy az idő. Az egyik évad jön a másik után, az ember észre sem veszi, hogy elszaladtak az évek. Persze, amikor a kollégák gyerekeire nézek, akkor tudatosul bennem, hogy milyen régóta együtt vagyunk. A szemünk előtt nőttek fel a gyerekek. Emlékszem, évekkel ezelőtt a fesztiválokon egy-egy pici baba mindig ott feküdt az öltözőasztalon. Ma pedig már érettségizik. Vagy rendez, játszik, táncol valahol.

Rácz József a Rómeó és Júlia című előadásban (Rendező: Vidnyánszky Attila) Forrás: Copyright Eori Szabo Zsolt, #eorifoto/Eori Szabo Zsolt

2002-ben a Beregszászi Színházban ismerkedtél meg Hobóval, aki néha meg is pihent abban a bizonyos színházi szobában, ahol laktál. Azóta is együtt dolgoztok Hobo több előadásában. Emlékszel az első találkozásotokra?

Az Új Színházban találkoztunk először. Aztán a Vadászat beregszászi próbái idején ismertük meg egymást. Valóban, amikor Hobo le szeretett volna pihenni két próba között, átadtam neki a szobámat. A próbák alatt sokat beszélgettünk, főleg irodalomról és zenéről.

Ennek már huszonegy éve. Jó barátok lettetek?

Szerintem igen. Tényleg, ennek már huszonegy éve? Nagyon rohan az idő...

Rácz József a Hé, Magyar Joe! című előadásban Fotó: Polyák Attila - Origo

2002. március 15-én volt a Nemzeti Színház nyitóelőadása. Láttad?

Igen, persze, Trill Zsoltéknál néztem meg.

Gondoltál akkor arra, hogy milyen jó lenne egyszer a Nemzeti Színházban játszani?

Biztosan... igen. Az ember tragédiájában akkor nem kaptam szerepet. De egy-két év múlva Vidnyánszky Attila rendezte itt a Bánk bánt, így volt lehetőségem fellépni a Nemzeti színpadán. Aztán eltelt néhány év, és most megint itt vagyok...

Voltál már a színpadon Liliomfi, Lenin, Petőfi, félbolond, postás, Sztálin, Gagarin, főúr, Júdás, halott és gyilkos is. Van-e olyan, amit kiemelnél - amit nagyon szerettél játszani, vagy emlékezetes volt valami miatt?

Minden szerepemet szerettem, mert mindegyik egy-egy szelete az életemnek. Minden szerepet saját magamból formálok - magamból forr ki a karakter. Ezt pedig nehéz elengedni.

Több rendező - köztük Vidnyánszky Attila is - azt szokta mondani: a színházi darab egy gyerek, akit fel kell nevelni. A szerep is pontosan ilyen.

Minden szerepemet nevelgettem és nagyon nehéz elengedni. Van néhány előadás, ami lekerült a repertoárról, pedig úgy érzem, még nem zártam le magamban. Ilyenkor fáj, hogy alig született meg az a gyerek, már el is kell hagyni. Talán a Liliomfi volt az egyik kedvenc, amit több mint háromszázszor játszottunk. De a Tóték postását is nagyon szeretem, ahogy Joe-t is a Hé, Magyar Joe-ból.

Ha már a Tótékat említetted: hogyan emlékszel vissza arra a február 24-re, amikor játszottátok a Tótékat?

Dermesztő nap volt. Tiszakécskén játszottuk a darabot. Előadás előtt mindenki próbált Kárpátaljára hazatelefonálni, hogy megtudja, mindenki jól van-e. A beregszászi színészek pedig előadás után döntötték el, hogy itt maradnak, nem mennek vissza Kárpátaljára.

Rácz József a Tóték című előadásban Forrás: Eöri Szabó Zsolt - Nemzeti Színház

Az az előadás más volt, mint a többi?

Azóta mindegyik Tóték-előadás más.

Amikor a színész hallja a színpadról, hogy a nézőtéren micsoda néma csend van, az szívbe markoló.

A családodból maradt valaki Kárpátalján?

Igen, édesanyám ott maradt. A helyzet nem túl jó, ráadásul az áramot is kapcsolgatják. Hol van, hol nincs. De édesanyám úgy döntött, marad. Ott van az otthonunk, ott vannak az állatok, a kutya, macska, kecske, tyúk. Az öcsém családja is ott maradt - nem akarnak eljönni onnan. Ott van az otthonuk. Persze, van bennük félelem...

Rácz József fotó: Talán Csaba

Nyilván szoktatok telefonon vagy internetes kapcsolaton keresztül beszélgetni. Hogyan látod: meg lehet szokni a szorongást?

Megszokni nem lehet, de együtt élnek vele. És ez természetesen nem jó.

Nem szeretnének mást, csak otthon élni. Az a pici ház, az a miénk. Édesanyámé. A kis házunk. Nem olyan sok az, ha valaki a saját otthonában, békében szeretne élni...

Vagy részemről talán nem olyan nagy dolog, hogy haza szeretnék néha menni... amit most nem lehet.

Volt már olyan karácsonyod, amit nem otthon töltöttél?

Nem volt. El sem tudtam képzelni, milyen lehet, ha nem otthon ünneplünk. Ez a karácsony ilyen volt. Persze, van internetes kapcsolat, látjuk egymást - de a képernyőn. Ez pedig nem pótolja az ölelést, a sütemények és a karácsonyi vacsora illatát. A kislányomat nyáron hazavitte a párom, mert hiányzott a nagymama Lénának, és az anyukámnak is hiányzott az unokája. Tízéves a lányom, és nagyon szeret a nagymamájához járni. Jó lenne már, ha vége lenne ennek az iszonyatos háborúnak... Azért is jó lenne, mert szeretnék már játszani egy előadást a Beregszászi Színházban.

A lányodnak meséltél arról, hogy Kárpátalja mit jelent?

Persze, és tudja is, okos kislány, és remélem, hogy így is marad. Még nem volt ötéves, amikor már olvasott, falta a könyveket. Tisztában van a magyar történelem ezen időszakával is.

Többször említetted az idő múlását. Mennyire foglalkoztat, hogy gyorsan szaladnak az évek?

Inkább elcsodálkozom, de nem rágódom rajta. Amikor megjelent az első ősz hajszálam, eltettem. Persze, ma már nincs meg. Viszont van helyette sok ősz hajszálam. Nem bánt, mert nincs időm ezzel foglalkozni.

Nincs időd, hiszen tényleg szinte minden este játszol. Van olyan szerep, amit nagyon szívesen eljátszanál a jövőben?

Régebben volt, de ma már nincs kifejezett szerepálmom. Amikor olvasok, akkor persze mindig beleképzelem magam a könyv egyik karakterébe, hogy milyen lenne, ha színpadon játszanám.

Rácz József fotó: Talán Csaba

A kislányod édesapja és édesanyja is színész. Ő is színésznek készül?

Sokan kérdezik, de nem tudom a választ. Zenetagozatra jár, most éppen író vagy operaénekes akar lenni. De figyeli, ahogy tanulom otthon a szöveget. Eljön az előadásokra is. Legutóbb az Egri csillagokat nézte meg az MVM Dome-ban - nagyon tetszett neki.

Amikor Jutkával egy darabban játszottunk, volt, hogy Léna a kulisszák mögött állt, mert éppen nem ért rá a nagymama, hogy vigyázzon rá. Emlékszem, hogy egy jelenet után arra lettem figyelmes, hogy a függöny mögötti takarásban a kislányom kitárja a karját, és elindul a színpad felé, hogy megöleljen. Rohantam ki, hogy elkapjam, nehogy befusson a színpadra.

A pandémia idején rövid videókat készítettünk Lénával. Nagyon komolyan vette, lényegében rendezett engem. "Apa, mi lenne, ha így mondanád a szöveget? Ne, ne így mozogj, hanem amúgy." Most karácsonykor pedig fellépett egy karácsonyi műsorban. Nem csinálja rosszul... Büszke vagyok rá. De nem tudom, hogy színész lesz-e. Lehet, hogy valami normális hivatást kellene választania...

A színészet nagyon is normális hivatás...

Tele feszültséggel...

Rácz József fotó: Talán Csaba

Ez kétségtelen. Különösen a mai magyar színházi élet van tele feszültséggel és gyűlölettel. Ki lehet ebből maradni?

Amikor egész nap itt vagyok a színházban, aztán hazamegyek és megpuszilom a kislányomat, akkor boldog vagyok. Nincs időm foglalkozni a feszültségekkel, a politikai vitákkal.

Bár, azt mondják, hogy az ember már azzal állást foglal politikailag, hogy melyik színházban dolgozik. Még ez is lehet. Nem tudom.

Találkozom olyan emberrel, aki megbélyegez azért, mert a Nemzeti Színházban dolgozom. Ez nem túlzottan érdekel. Az is előfordul persze, hogy ha valaki megtudja, hogy a Nemzeti társulatának vagyok a tagja, mosolyog és gratulál. Ez örömmel tölt el. Nem tudom, hogy miért alakult ez így. Egyet viszont tudok: a saját dolgommal szeretnék foglalkozni. A szerepeimmel, az előadásokkal, hogy a lehető legjobbak legyenek.

Szerinted vége lesz valaha ennek a gyűlölködésnek, a hazudozásnak, a szakmán belüli feszültségnek?

Az egyik külföldi rendező, aki a MITEM-re jött, azt mondta, hogy Csehov megírta: kétszáz év múlva az élet bámulatosan szép lesz a Földön, és már a nagyobb része eltelt. Csak egy kicsit kell kibírni. Talán az elkövetkezendő kétszáz évben lehet, hogy lesz változás. Persze, jó lenne, ha nem kéne ehhez kétszáz év.