A BBB-projektek, avagy Bánffy berobbantja Bartókot

megújul, Opera, Magyar Állami Operaház, Opera, Magyar Állami Operaház,  ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ csillár EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET épület belső felújítás FOTÓ FOTÓTÉMA KÉPKIVÁGÁS LAKBERENDEZÉSI TÁRGY lámpa nézőtér TÁRGY totál
Budapest, 2017. július 10. A felújítás előtt álló Magyar Állami Operaház nézőtere 2017. július 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 247. LEVÉL
Vágólapra másolva!

Édes Néném,

higgye el nekem, hogy a magyar nyelvvel történő „játszadozásaimat" ha nem is bűnnek, de fárasztó és nagyon nem trendi izgágaságnak minősítik a saját gyerekeim is, tehát aki ezügyben kritizálni akar, erős sorszámot kell húznia. Viszont mégiscsak zenész volnék, művész vagy mi, engem igenis érdekel legfőbb nemzeti identitásunk – tudniillik, még mindig az anyanyelvünk, a magyar! – hangzása is. És a végtelen variálhatósága! A képes jellege, a múlt ködébe vesző jelentéstani összefüggések, és újra és újra: az alliterálhatósága, a ritmusa. Akkor is, ha más ezt furcsállja: ötvenhárom évesen már elvállalható az azonosság önmagammal.

Mindez csak ráfordulás arra a – belső digitális iratainkban – csak BBB-programnak aposztrofált estre, amely most hétvégétől dominálja az OPERA műsorát. A három B három különös férfiú családnevének kezdőbetűje, és egyikük nélkül sem ismerhette volna meg a világ a magyar kultúra két ékkövét, tudniillik A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát: Bartók, Balázs, Bánffy.

Az 1917-es évről operai értelemben nem sokat árul el Bánffy Miklós naplója. Még mindig Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb földbirtokkal bíró családjának sarja, a hadi- vagy inkább geopolitikai szerencse még nem fordult el végzetesen a magyaroktól, a polihisztor gróf pedig a frontról – könnyített szolgálat volt, majd Isztambulban tárgyalt – már előző év áprilisában visszatért posztjára, az állami színházak – Nemzeti, Opera – élére. És megrendezte Ferenc József halálát követően a koronázást... A Tisza-kormány bukásával pedig sikerült kormánybiztosi megbízását IV. Károly királlyal rendes főigazgatói kinevezésbe fordítani, így maradhatott az Operaház élén: és ezek már éppen A fából faragott királyfi ősbemutatója napjainak történései.

A Balázs Béla misztérium-kötetében kihozott Kékszakállú-szöveget Bartók valóban láttató módon „zenésítette" meg, és a balettegyüttest akkoriban irányító Zöbisch Ottó feladata lett volna a táncosok instruálása. Ám a koreografálás terén meglehetősen passzív művész a türelmetlen Balázs Béla, sőt, az író naplója szerint Bánffy Miklós személyes segítségére is szorult. Azért, Néném, magam is igyekszem horizontális feladatként viselni az OPERA vezetésének terhét, de tánclépések vagy pantomimmozdulatok kitalálására és előmutatására csak olyan szorongattatott helyzetben lennék hajlandó, amelynek elképzelésére viszont a fantáziám csekély. Ők ketten mindenesetre megtették, pártatlan beszámoló nem lévén az esetről, csak úgy írjuk a jelentős férfiak számlájára, hogy feltételezzük a bemutató sokkolóközeledtét.

Amikor három B-t használok, Bánffy szerepét nemcsak a kitűzői és tervezői tevékenysége alapozza meg, hanem saját tévedhetetlen erősségű hite Bartók zenéjében és a vastag pénztárcája: tényleg képes volt saját zsebből fizetni a plusz próbákat, amelyeket a zseniális zeneszerző újszerű kottaképe a hangszerjátékosoktól kikövetelt (elkeseredésükben és farral állásukban a feladathoz még trágár kottaszéli bejegyzésekre is ragadtatták magukat a tagok). Magán-próbafinanszírozás kapcsán em tudunk hasonló esetről: íme, egy érv, amelyre bár rendszer szerencsésen nem épülhet, kivételesen mégis megmutatja, egyebek mellett miért hasznos, ha az ország legnagyobb vagyonú családja ad főigazgatót az OPERA élére...

A fából faragott királyfi sikert arat 1917. május 12-én, és figyelem: ez az első eset azon kevés alkalmak közül, amikor valóban, tényleg, igazán magyar világsiker indul útjára. Nézzük a hazai, az anyaszínházi játék számait! Bánffy utolsó évadaiban és még az ő meghirdetésében (1917-1919) 15 előadás. Az 1935/36-os Bartók-újrafelfedezés, ami még az épp elhunyt Radnai Miklós kései terveit mutatja csíraállapotban: 8 előadás. 1939-ben halvány visszfény: 3 előadás.

Ezután viszont csodálatos széria következik, ami igazán méltó a Magyar Királyi/Állami Operaházhoz: 1941-től egészen 1989-ig nem volt olyan évad, amikor ne játszottuk volna Bartók először színre került színpadi művét, a Fából faragottat: 367 alkalommal! A rendszerváltás lám, e tekintetben is cezúra, hisz az azóta eltelt 32 évad alatt sporadikusan ment a darab, összesen 62 alkalommal. (Tehát 48 évad hatalmas előadásszáma áll szemben 32 szezon szerény összegével.) Itt a magam felelősségét is érzem: 2012-től lehetett befolyásom az OPERA műsorára, de a lerongyolódott klasszikus balettrepertoár építése négy évet elvett a forrásainkból, amikor pedig kijöttünk az új TáncTriptichonnal éppen a centenárium alkalmából (Fából, Mandarin, Táncszvit, 2017), nem egy évre zárt be az Operaház, ahogy pedig terveztük, hanem szinte ötre. Így a 2018-as felújítás nem valósulhatott meg, az Erkel Színház zenekari árkába pedig egész egyszerűen nem fért be a Bartók-balett zenekara – arról nem is beszélve, hogy ez az absztraktabb műv sem találkozott volna ott igazán saját közönségükkel.

Ahogy az Ybl-palota újranyithatott, a Kékszakállút máris műsorra vettük (azt az Erkelben is adtuk azért, elhelyezési kompromisszumokkal), és a megnyitó napján kihirdettük a következő évad programját is – az megy most. És épp most érünk oda, hogy új Fából faragott-produkciót készíttettünk a Seregi-díjas Velekei Lászlóval, a Győri Balett vezetőjével együttesünk, a Magyar Nemzeti Balett számára: premier most szombaton!

No, de mi a helyzet a Kékszakállúval, amelynek librettóját ugyancsak Balázs Béla szerzette, és két eötvösös jóbarátjának is felajánlotta megzenésítésre? Kodály habozott, Bartók lecsapott rá (hasonló esetben Leoncavallo igen megorrolt Puccinire a Bohémélet miatt, itt, egy igazi és mély barátság esetén erről szó sem lehetett). Így Bartók első színpadi műve – ha a hangok lejegyzésének idejét nézzük – opera lett, már amennyiben a darabra illenek az „opera" addig már háromszáz éves paraméterei. Pályázatra készült (Lipótvárosi Kaszinó), sőt a zeneszerző két hirdetményre is benevezte némi igazítás után, ám egyik sem vezetett előadáshoz. Őmaga még a végül Bánffy jóvoltából, a Fából faragott sikerére is alapozott Kékszakállú-sorozat után is hozzá-hozzányúlt a partitúrához. Sőt, még Székely Mihály kedvéért is punktírozott a szólamon a harmincas évek közepi újrafelfedezés pillanataiban.

És mit mutatnak a számok? A berobbanás idején 8-at adtak belőle, nyilván Bánffy lemondása – Károlyi Mihály hatalomra kerülése után nem kívánta tovább irányítani az intézményt, ismerte jól az unokatestvérét – önkéntelenül is aláásta az egyik Bánffy-kedvencet, Bartók-projektek ügyét. A következő időszak operaházi vezetői, még a szenzációs tehetséggel működő Radnai Miklós számára sem volt központi kérdés a kevéssé népszerű, mert teljesen új és nehezebben érthető bartóki nyelvezet erőltetése, miközben a Trianon utáni sokkban sokkal kevesebből kellett működtetni a Házat, és rá kellett mennie a bevételre. Ugyanakkor Radnai zeneszerzés professzor volt, maga is komponált, és még ha nem is a bartóki vonalat vitte (azért Koessler János növendéke volt, aki pedig Bartókot, Kodályt, Dohnányit is tanította), pontosan tisztában kellett lennie géniuszával, és ugyan tíz év után, de kitűzte újra a Kékszakállút. A 43 esztendős Radnai azonban már nem érte meg az utóbb legendássá lett felújítást, amelyet Babits Mihály felesége, Török Sophie egy fura korabeli eljárással, a Rádió egyenes adásával összekapcsolt lemezvágóval tulajdonképpen hangrögzíteni tudott, így ma is meghallgatható. (Radnai szerénységére jellemző, hogy bár korábban sikeres balettet komponált az Operaház felkérésére – Az infánsnő születésnapja –, és azt épp a Kékszakállú előtt egy hónappal mutatta be még a Bánffy-adminisztráció, tízéves igazgatása alatt mégsem vette elő a produkciót: halála után újította fel utódja, Márkus László.)

Igaza van Nénémnek, csapongok. Tehát vissza a Kékszakállú-számokhoz: az 1936-os felújítás után, tehát amikor Bartókot végre tízszer tapsolták vissza az Andrássy úti függöny elé, az egyfelvonásos 70 évadon át megszakítás nélkül ment az OPERA színházaiban (474 előadás), és bár 2006-ot követően lyukasabb lett a játszási tabló, azóta is 28 alkalommal futott, 2018-ban New Yorkban is több alkalommal előadtuk.

A számok kapcsán nem szabad elfelejteni, hogy bár operaházi íróasztalom felett függ a három B szerződése arról, hogy az OPERÁ-é örökre a budapesti („székesfővárosi") játszási jog, ezzel sose élünk, tehát a Zeneakadémián, a Müpában, a Vigadóban vagy bárhol máshol nyugodtan adhatják – és adják is – a Kékszakállút, tehát sokan játsszuk a művet, itt Pesten is, nincs tehát monopóliuma. Mi most a centenáriumra készített, de menni alig tudott verziót, Kasper Holten dán rendező, a londoni Royal Opera korábbi művészeti igazgatója adaptációját tesszük a Fából faragott-premier mellé, azzal a vállalt megjegyzéssel, hogy ha az én elképzelésem érvényesülhet a továbbiakban is, akkor a visszabővített zenekari árokkal, csodálatos, új akusztikával ékes Ybl-palotában minden évben játsszunk Bartókot, mégpedig az univerzális szerző arcait mutató rotációban. Most a BBB program fut, tehát az új Fából faragott és a Holten-féle Kékszakállú-rendezés, jövőre a Bartók-Tánctriptichont építjük tovább új Mandarinnal és Táncszvittel, azután pedig a Galambos Péter rendezésében még az újranyitott Erkel Színházba készült Kékszakállú jön megint, egy kiváló kortárssal, Vajda János Mario és a varázsló című egyfelvonásosával párosítva, sőt, termékeny egésszé építve, tehát operaestként megélve a sorozatot.

Néném, mára befejezem, csak a végére még kívánkozik egy tanulságos érdekesség. Sem 1917-ben, sem 1918-ban nem volt magyar karmester, aki az Operaházban elvezényelte volna Bartók előadhatatlannak bélyegzett műveit. Ezért mindkettőt Egisto Tango dirigálta olasz létére, pedig akkor még főzeneigazgató sem volt minálunk ez a talján művész. Amikor pedig az 1936-os felújítás elkövetkezett, akkor sem akadt rá magyar: így jutott megint olasz maestrónak, Sergio Failoninak a pálca. Ma más a helyzet, Bartók a szentünk lett, rájöttünk, hogy zenéje anyanyelvünk – csak még a magyarok szívéig kellene eljuttatnunk, hogy sokan értsék és szeressék, hisz minden hangjegye az évezredek homályába vésző magyar múltból, a paraszti zenéből táplálkozik. S hogy értsék, ahhoz, bizony, hallgatni kell. Ahhoz meg eljönni. Hajrá!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. február 9.