Kiderült, kik vezetik szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész osztályait

SZFE tanévnyitó, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Tanévnyitó, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár,
2022.09.12. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök és Rátóti Zoltán rektor
Vágólapra másolva!
Színművész-, zenés színművész-, színházrendező-, zenés színházrendező és színházi rendezőasszisztens képzésekre várja új hallgatóit a Színház- és Filmművészeti Egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézete, valamint dramaturg és drámainstruktor (drámajáték és rendezői specializáció) szakokra a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. Az ősztől induló prózai színművész osztályt Ilja Bocsarnikovsz rendező, a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, Oberfrank Pál veszprémi színházigazgató és Kálloy Molnár Péter színész vezeti majd. A zenés színművész osztályt Mátyássy Szabolcs zeneszerző, színész és Méhes László színész, rendező indítja. A rendező osztályt Aleksandar Popovski, az Európa-szerte ismert macedón rendező és Szilágyi Bálint színházrendező vezeti. Az SZFE rektora, Rátóti Zoltán az Origónak úgy fogalmazott: tavaly átlagosan több mint tizenötszörös volt a túljelentkezés az egyetemre – a színészképzésre harminchatszoros –, és azt reméli, hogy az idén tovább emelkedik a jelentkezők száma.
Vágólapra másolva!

Rátóti Zoltán: Egyetemünket szeretik a diákok

„Hogy egy film mennyire sikeres, azt az nézőszám mutatja meg, egy termék sikerességéről az eladásszámok árulkodnak, egy egyetem sikerességét - többek között - a jelentkezők száma határozza meg. Mert mit is jelent a jelentkezők száma egy oktatási intézmény esetében? Következtethetünk belőle az ott tanító tanárok, oktatók szakmai helytállására, a tanuláshoz szükséges feltételek meglétére, a diákok és oktatók jó együttműködésére, és nem utolsó sorban nemzetközi megmutatkozás és élményszerzés lehetőségére. Szerencsések vagyunk. Egyetemünket szeretik a diákok, jó hírünket viszik és a színvonalas oktatásnak hála olyan művészeti karrier kapujába visszük el őket a nálunk töltött évek alatt, amiről mindig is álmodtak" - mondta Rátóti Zoltán, az SZFE rektora az Origónak.

Rátóti Zoltán, az SZFE rektora Fotó: Koncz Márton - Origo

Hozzátette: rektori mottója egy Antoine de Saint Exupery-idézet is lehetne, amely így szól:

A rektor elmondta, hogy a 2022/23-as tanévre 1675 jelentkező volt, közülük 107 fő nyert felvételt.

„A túljelentkezés átlagosan több mint tizenötszörös volt, de természetesen szakonként ez változik, a színészképzésen pl. harminchatszoros volt a túljelentkezés. Reményeink szerint a felvételizők száma az idei évben tovább emelkedik"

- hangsúlyozta Rátóti Zoltán.

Az SZFE hallgatói Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Kálloy Molnár Péter: A színművészet az egyéniségekről szól

2023/24-es tanévben a prózai színművész osztályt Ilja Bocsarnikovsz rendező, a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató, érdemes művész és Kálloy Molnár Péter színész, költő, műfordító, rendező, énekes indítja. A zenés színművész osztályt Mátyássy Szabolcs zeneszerző, színész, művészetigazgatási menedzser, egyetemi adjunktus és Méhes László Jászai Mari-díjas színész, rendező vezeti majd. Rendező osztályt Aleksandar Popovski, macedón rendező és Szilágyi Bálint színházrendező indít, zenés színházrendező osztályt pedig Nagy Viktor rendező és Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező. A színházi rendezőasszisztens osztályt idén is Dr. Herczeg Tamás, intézetvezető, az SZFE docense indítja.

- mondta Kálloy Molnár Péter, az ősszel induló színművész osztály egyik osztályvezető tanára.

Az SZFE hallgatói Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

„Az ember hivatásának egyetemi képzésében részt venni rang és megtiszteltetés. A színész szakma abból a szempontból is különleges, hogy nem egyszer felmerül a kérdés: vajon mi tanítható belőle s mi nem. Bízom benne, hogy színes és izgalmas lesz a mi osztályvezetői hármasunk, amiben különböző iskolák ötvöződnek. Nagy várakozással nézek a jövő tanév elébe, mert meggyőződésem, hogy a hallgatók sokféle képzésben fognak részesülni. Izgatottan várom a felvételit, mert kíváncsi vagyok a mai tehetséges fiatalokra, akiknek a legfőbb tanácsom a felvételivel kapcsolatban az lenne, hogy merjenek minél többet megmutatni magukból, mert a színművészet és a filmművészet az egyéniségekről szól. Az egyéniségekből lesznek a nagy színészek, és ez az, amire igazán kíváncsi a néző" - hangsúlyozta Kálloy Molnár Péter.

Különleges programon az SZFE hallgatói Forrás: Kalazy

Jótanácsok a színművész képzés felvételije előtt állóknak

„Az első és legfontosabb az, hogy a felvételiző fiatalember önazonos legyen. Hogy ezt elérje, néhány dolgot tanácsolnék.

Semmiképpen ne nézze meg a felvételi anyagát nagy előadók előadásában. Ne nézzen meg semmilyen olyan előadást, amiből részletet hoz a felvételire, mert óhatatlanul utánozni fog, és ebben a pillanatban már nem önazonos.

Ez azért veszélyes, mert ezeket az előadásmódokat azonnal „ledobja" magáról a színpad. Ugyanis nem az övé. Felvett egy kabátot, ami nem illik rá. És ez azonnal világosan látszik: kicsi, nagy, nem az ő színe... egyszóval nem áll jól neki. Ehelyett inkább higgyen magában" - mondta el Quintus Konrád az elsőéves prózai színművész osztály társosztályvezetője.

Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Homonnay Zsolt a másodéves zenés színművész osztály társosztályvezetője úgy fogalmazott: „A szak a színészetre is nagyon erősen koncentrál, lényegében ez egy prózai színművész képzés, ami a zenei képzéssel párhuzamosan, szinkronban valósul meg. Ezenkívül nincsen egységes, mindenkire alkalmazható tematikánk, inkább az egyénre koncentrálunk. Mindenkinek azt a képzést nyújtjuk, amire a leginkább szüksége van, igazodva az egyéni előrehaladáshoz, hiszen mindenki más adottságokkal érkezik. Egyeseknek a színészi, másoknak a zenei attitűdje erősebb, és van, akinél pedig a mozgás hangsúlyosabb. A 21. században a zenés színész lét olyan összetett dimenzió, olyan sokféle elvárásnak kell megfelelni, hogy a képzés nem is képzelhető el másképp, ha azt szeretnénk, hogy mindenki a saját tempójában tudja fejleszteni az egyéni képességeit."

SZFE-piknik Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Nemzetközi szaktekintélyek és külföldi utak

Dr. Herczeg Tamás a Színművészeti Intézet vezetője elmondta: nemzetközi együttműködések keretén belül az SZFE nemcsak külföldi utakat szervez hallgatóinak, hanem a mesterkurzusokra is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.

„Legutóbb az ETFI (European Theatre and Film Institute) képviselője, Vladimir Bouchler érkezett hozzánk Brüsszelből, hogy kétnapos szakmai workshopot tartson Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt által vezetett másodéves zenés színészművész hallgatóknak. Egyre több külföldi utat tudunk a hallgatóknak biztosítani, aminek köszönhetően tavaly a Vidnyánszky-Pataki osztályfőnökök rendezői osztálya Szentpétervárra látogathatott el. A Hegedűs D. Géza és Ifj. Vidnyánszky Attila által vezetett harmadéves prózai színművész hallgató osztály lehetőséget kapott, hogy részt vegyen Berlinben a Rövidfilm Filmfesztiválon. Január elején Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színész osztálya Párizsba repült, hogy ismerkedjen az európai kortárstánc-élet egyik kiemelkedő színhelyével, a Centre National de la Danse-al, valamint tanulmányozzák Mnouchkine színházának a tradíciókra progresszíven tekintő absztrakciós formanyelvét" - mondta el Dr. Herczeg Tamás.

Theodoros Terzopoulos kurzusán 2022 októberében több osztály hallgatói is részt vettek.

A Terzopulosz által megközelített és értelmezett klasszikus görög tragédia a színiakadémiák és ókortudományi tanszékek kötelező tananyaga.

Az SZFE hallgatói Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

2023-ban a világhírű Eugénio Barba tart kurzust hazánkban, ahol az egyetem 12 kiválasztott hallgatója és oktatója vesz részt.

„Az erősödő nemzetközi kapcsolatok mellett a hazai színházi életben is aktívak hallgatóink, a vidéki és fővárosi színházakban egyaránt jelen vannak, így például, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, az Örkény, a Radnóti, és a Szkéné Színházakban, a Vígszínházban, vagy éppen a Budaörsi Latinovits Színházban. Hiszem, hogy az egyetemi előadások a hazai színházi élet fontos eseményei, nálunk láthatók először az új generáció színházi alkotói. Az egyetemi produkciók mentesek a megfelelési kényszertől, őszinte, produktív alkotások születnek, nagy élmény a bontakozó tehetségek művészi megnyilvánulásait, kísérleteit követni" – fűzte hozzá Dr. Herczeg Tamás.

Tanévnyitó az SZFE-n Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Drámaelméleti képzések: a színház iránt szenvedélyesen érdeklődő fiatalokat várnak

A Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetője, Dr. Antal Zsolt az Origónak úgy fogalmazott: a 2023/24-es tanévben a Dramaturg osztatlan szakra ötéves képzésre, azon belül drámaírás vagy művészeti szakírás specializációkra és Drámainstruktor BA szakra drámajátékos és rendezői specializációra lehet jelentkezni.
„A Dramaturg szakra a színház iránt szenvedélyesen érdeklődő fiatalok jelentkezését várjuk legalább középfokú idegen nyelvi tudással.

"Az általános műveltség, a klasszikus és kortárs irodalom, valamint a mai magyar színház és az egyetemes filmművészet átlagosnál mélyebb ismerete szintúgy alapkövetelmény ezen a képzésen" - hangsúlyozta az intézet vezetője.
Hozzátette: a dramaturg szakon szeptembertől két specializáció indul: Drámaírás-, és Művészeti szakírás.
„A Drámaírás specializáción fejlesztjük az íráskészséget, a kreatív írást, a drámaírást és a drámafordítást. A Művészeti szakírás specializáción emelt óraszámban foglalkozunk előadó-művészettel, színházművészettel, dráma- és előadáselemzéssel, valamint a kortárs előadások speciális színházi szaknyelven történő elemző leírásával, így a kritikaírással és a kulturális szakújságírással.
A drámainstruktor művészeti szervezetekben, a közművelődésben és a közösségi élet színterein dramatikus tevékenységet, illetve színházi munkaformákat is magukban foglaló eseményeket tervező, szervező és megvalósító művészetközvetítő szakember. A Drámainstruktor szak-drámajátékos specializációja gyakorlatorientált képzés, amire társadalmi érzékenységgel bíró, kiemelkedő kommunikációs készségű, a közös gondolkodás és alkotás iránt nyitott fiatalok jelentkezését várjuk."

Az SZFE hallgatói Forrás: SZFE

„A Dramaturg és Drámainstruktor szakokon három fordulós a felvételi folyamat. A részletek ügyében azt javaslom, hogy a felvi.hu vonatkozó tájékoztatását tanulmányozzák. A dramaturg szakra jelentkezők számára tavaly november óta előkészítő kurzusokat is szervezünk. A még hátralévő foglalkozásokra, amelyek február 18-án, március 11-én és március 18-án lesznek, folyamatosan lehet jelentkezni. A részleteket egyetemünk honlapján ismerhetik meg az érdeklődők" - hangsúlyozta Dr. Antal Zsolt.

A Dramaturg osztatlan képzés tíz féléve alatt a dráma- és színháztörténetre, illetve a társművészetekre és kultúrtörténetre vonatkozó mély és széles körű elméleti alapozást a művészképzés sajátosságait figyelembe vevő gyakorlati képzés egészíti ki a dramaturg mesterség órák, a rendező- és színészosztályokkal való alkotói együttműködés, valamint a külső színházi gyakorlatok formájában.

A Drámainstruktor drámajátékos specializáció hat féléve alatt a hallgató megismeri magyar színházi nevelés rendkívül gazdag hagyományát. Emellett képessé válik a színházi formákat használó, meghatározott nevelési célokat - például egyéni készségfejlesztést, közösségi problémák csoportos feldolgozását, művészeti alkotások értő befogadását - követő feladatok ellátására.

- mondta az intézet vezetője.

Az SZFE hallgatói Forrás: SZFE

Egy jó dramaturg a színházban az olaj, mindennek a motorja

A dramaturg szak felvételije kapcsán Dr. Lázár Balázs egyetemi adjunktus, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet dramaturg oktatója elmondta: „Három fordulóra készüljenek a felvételizők. Az első forduló egy változatos tesztből áll, mely az általános műveltséget és az alapvető színházi ismereteket hivatott felmérni, de emellett természetesen kíváncsiak vagyunk a jelentkezők kreativitására, íráskészségére, eddigi színházi tapasztalataira is. A második fordulóban esszékérdésekre lehet számítani, ahol egy közösen megtekintett színházi előadásról kell majd írni. A harmadik fordulóban találkoznak a felvételizők személyesen a felvételi bizottsággal és a leendő osztályfőnökkel. Tavaly egy egész napot töltöttünk együtt a harmadik fordulóba eljutott fiatalokkal, délelőtt egy nagysikerű improvizációs kurzuson vehettek részt, majd délután egyéni meghallgatások zajlottak."

SZFE-piknik Forrás: [email protected]+36303134949/Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Dr. Szirtes Balázs a Németh Antal Drámaelméleti Intézet drámainstruktor oktatója úgy fogalmazott: „Alapvetően a drámainstruktor képzés két szakirányban indult el az egyetemen néhány évvel ezelőtt. Az egyik a színjátékos, aki máris színészi feladatokat lát el Magyarország valamelyik színházában, de még nincs szakirányú diplomája, s ezért kezdi meg a képzést, a másik a drámajátékos, akit inkább arra készít fel az egyetem, hogy majd drámapedagógusként, színházi nevelési területen is sikeresebben működhessen. De mindkét esetben szerepelnek a tanrendben olyan elméleti és gyakorlati tárgyak is, amelyek egy hagyományos színművész szakon nem."

Ez a szak kifejezetten azoknak a színészeknek szól, akik nem rendelkeznek még színészdiplomával, ugyanakkor évek óta kőszínházakban, társulati tagként játszanak.

„Ezzel a képzéssel lehetőségük van az SZFE-n diplomát szerezni. Ez több szempontból is üdvözlendő, egyrészt a színész papírt szerez arról, amivel hivatás-szerűen foglalkozik, másrészt a színházaknak egyre több diplomás színésze lesz. Ez fontos kérdés egy olyan vidéki színháznál például, ahol színészeik nagy részét egészen fiatal koruktól fogva maguk nevelték fel. Ennek a szaknak az elindulásával ezek az aktív színészek diplomához juthatnak" - tette hozzá Kiss József a Németh Antal Drámaelméleti Intézet drámainstruktor oktatója.