Réti József emlékére, avagy aranyszabályokról

Réti József operaénekes

Ókovács szerint az Opera - 252. levél Drága Néném,   még sosem jártam Magyar Örökség díjátadó ceremónián. Tegnap erre is sor került, megilletődve hallgattam a laudációkat, s közben az is eszemben járt, hogyan kellene érdekesen beszélni, hogy lekösse a szükségképpen fáradó közönséget a mondandóm, ahhoz viszont személyesnek és intenzívnek kell lennie. Viszont az a tíz perc mégsem szólhat rólam, hisz az én dolgom mindössze felvillantani annak a legendás művésznek az emlékét, aki a Magyar Örökség aranykönyvébe, a szellemi panteonba kerül. Kettős feladat ez, a legjobbnak azt éreztem, ha nemcsak beszélek egy hangról, hanem meg is mutatjuk azt. Így kerülhetett sor rá, hogy megszólalásom előtt a Magyar Tudományos Akadémián dísztermét teleülő közönség végighallgatott egy teljes operajelenetet (Donizetti: Az ezred lánya, Tonio áriája – magyarul), a végén pedig a szövegben is említett áriát (Mozart: Cosí fan tutte, Ferrando – olaszul).

Drága Néném, azzal kezdtem: mai autóba már nem szerelnek CD-lejátszót, a magnókazetta bedarálva végezte, a bakelitlemez úri luxusként kacsint vissza, de régi jelentőségét már meg sem közelítheti. Mi marad akkor nekünk, a mostani önmagunknak és az utánunk jövő generációknak? Egy USB-port és a beledugott pendrive? Egyáltalán ez magyarul van? Nincs, de ez sem marad. Ami marad és a hanghordozó-történelem végállomása lesz, az a felhő-alapú streaming. Miért is ezzel kezdem?

Azért, mert 1925-ben, a gramofon-korszak csúcsidejében született egy magyar fiú Romániában, ráadásul a román Romániában, közelebbről az olajiparáról is híres Ploieștiben. Akkor Riedl Józsefnek hívták, ma, 98 esztendővel később a világ bármely pontjáról hallható viszont a hangja, ha a nagy platformok bármelyikének oldalán beütjük Réti József nevét. Ma reggel 19 korongról szólt azonnal felismerhető, kissé zárt, egyedi felszínű, felfele korlátlan tenorja. Mi ez, ha nem az emberi-művészi léptékű örökkévalóság, az énekes kimondott vagy kimondatlan célja azon túl, hogy a terem közönségét is elbűvölhesse?

De vissza az életrajzhoz. A kisfiú Jóska olajmérnök édesapja akkor Romániában teljesített szolgálatot, a család 1939-ben települt vissza Magyarországra. Réti kezdetben zeneszerzést tanult, mesterei Lisznyay Szabó Gábor és Faragó György voltak. Később a Liszt Ferenc kórus tagja lett. Elmondása szerint pécsi IX. szimfónia koncert hozta meg életében a döntő fordulatot hozott az életembe, ekkor határozta el, hogy énekes lesz. 1949-től a Honvéd Együttes, 1953-tól a SZOT Együttes énekkarának tagja. Az Operához 1953-ben került, előbb ösztöndíjasként, majd 1973-as haláláig magánénekesként.

Réti pályafutása három egyenrangú területre oszlik: éppoly jelentős volt opera-, mint pódiuménekesként (oratórium, dal), valamint 1964-től zeneakadémiai tanárként. Az Operában a Bohémélet Parpignoljaként debütált, Tóth Aladár óvó felügyelete mellett kezdetben kisebb feladatokon edzette – ezek közül nem egyet örömmel tartott meg haláláig. 1956 után hamar felfedezték benne a rég keresett Mozart-, és bel canto tenort, Rösler Endre utódját. Sorra kapta a testhezálló feladatokat: A sevillai borbély Almaviva grófját, a Don Pasquale Ernestóját. A „nagy kiugrásra” 1961-ben került sor: ekkor brillírozott először az Ory grófja címszerepében, melyet további jeles alakítások követtek: a Così fan tutte Ferrandója, a Don Giovanni Don Ottaviója, a Manon Lescaut Des Grieux-je, a Titkos házasság Paolinója, a Wozzeck Kapitánya, a Szöktetés a szerájból Belmontéja, a Szerelmi bájital Nemorinója, a Márta Lyonelja, a Bohémélet Rodolfója, a Hamupipőke Ramirója, a Lammermoori Lucia Edgardója, a Három a kislány Schubertje, A denevér Eisensteinje, a Rodelinda Grimwaldja és nagy kedvence, A nürnbergi mesterdalnokok Dávidja.

1953. október 10-én lépett először az Operaház színpadára azzal a kétmondatos Parpignollal, és lépett onnan le szinte napra pontosan húsz esztendővel később, 1973. október 26-án, a Don Pasquale nehéz, kényes tenor főszerepének, Ernestónak eléneklése után. De azt mondhatnám, 1.108 előadás abszolválása után, intézményünk nyilvános adatbázisa, az majdnem 60 ezer előadás minden részletét rögzítő Opera DigiTár összegzése szerint. Elképesztő szám ez, ma ennyit három főszerepes szólista teljesít harminc év alatt, nagyságrendileg elmondható tehát: szinte 100 esztendőt dalolt csak az Opera színházaiban Réti József – két évtized alatt.

Mindeközben a gömbölyded Réti nem tartozott a Házy- vagy Melis-típusú, elsöprő énekesszínészek közé, azonban egyszerre különleges és különös hangjával mégis mindent meg tudott oldani. Opera- és hangverseny repertoárja a preklasszikusoktól a kortársakig terjedt, több ős- és magyarországi bemutató részese volt. Ilyesmi időnként elhangzik művészekről, és nincs idő belegondolni laudációk alkalmával, hogy egy Bach-passió tenoráriájának futamai és annak stílusa, hangütése, nyelvezete annyiban különbözik egy kortárs atonális mű megtanulásának és eléneklésének nehézségeitől, mintha a focistának kosaraznia kellene…

Pályafutása nemcsak itthon, de Európában is kibontakozhatott, az 1960-as években a Rádió és a Hungaroton is számos felvételt készített vele. Novemberben lesz 50 éve, hogy mindössze 48 évesen, ereje és művészete teljében elragadta a halál.

Réti József operaénekes Forrás: Fortepan/Adományozó/Donor: Rádió és Televízió Újság

A sors iróniája, hogy több évtizeddel halála után került ismét a nemzetközi figyelem kereszttüzébe. Herbert von Karajan nevelt lánya, Monique Montagne fedezte fel az „ismeretlen hangot”, melyet a Bal lábam (My left foot) című ír filmet, melyben a tenor a Cosí áriáját énekelte. Montagne hosszas nyomozás után jutott az ismeretlen magyar művész nyomára, kereste őt, de már csak a művész régóta hantolt sírját mutathatták meg neki.

Emléke szívünkben örökké él, szoktuk mondani igazán kedves és valóban felejthetetlen halottainkról. De én például hároméves voltam Réti József elhunytakor, és vidéki gimnazistaként életemben először az Operaházban csak 1987-ben jártam, amikor a nagy tenorista emlékét belephette a por. És mégsem. Amikor végre újra lehetett, 1991-ben posztumusz örökös taggá választották, ez hatalmas érdem, amikor művészek művészre voksolnak, és még kampányra sem nyílik mód. És itt a mai nap, egy újabb ünnepi mérföldköve a nem-felejtésnek.

19 órányi zene bárhonnan, bármikor, bármennyiszer meghallgatható Réti Józseffel. Nem kell, nem is szabad és nem is lehet elfelejteni azt, akit érdemesnek talált saját jelenkora a – de szép szóval mondták régebben – megörökítésre. A maradék időt felesleges és a zenét, hangot leírni ab ovo képtelen beszéd helyett most ne Donizettit, hanem már Mozartot hallgassuk Réti Józseffel karöltve, Medveczky Ádám vezényletével. A nem sokkal halála előtt felvett árialemezről a legszebb ária szól, Un aura amorosa, a szerelem bűvös ködéről, nem a feledésről.

Isten éltesse odaát is Réti Józsefet!

(És itt megszólalt a második ária. De még valamit muszáj idebiggyeszteni. Egy igazi tanáregyéniség – mert Réti József az is volt! – nagy bölcsességeit is illik továbbörökíteni. Az 1973-ban betegséget követően, mégis hirtelen elhunyt professzor helyére tanítványa, Keönch Boldizsár lépett a Zeneakadémián. Boldizsár pedig sokunk mestere lett, sajnos, jópár éve már ő is elment. De itt él bennünk az is, amit Rétitől adott tovább, például a félig komoly, félig vicces hagyaték, „Az oratóriuméneklés két aranyszabálya”. Az egyik a felkészültségről is szól, másik a külcsínről, a kettő együtt a sikeres és zavartalan interpretálásról.

Lássuk csak:

- Sose lapozz kettőt, abból nagy bajok származnak! (felkészült énekes, persze, azonnal észleli, hogy rossz helyen van, tehát képes korrigálni, teszem hozzá én)

- Sose felejtsd el felhúzni a zippzárt, akármilyen szépen is énekelhetsz, ha lenn kilóg az inged! (ha nem tudod hatásosan előadni, amit megtanultál, minden hiába, ezt is én teszem hozzá).

Azt hiszem, így kerek egész, ahogy a kissé „kerek” Réti József is az ő ellenállhatatlan humorával volt teljes.)

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. március 26.