Kezdődik a Színházi Olimpia – utcaszínházzal, koncertekkel és kötéltánccal a Duna felett

Stelzen Art -Le Voyage Magique – Flying Traveler
Vágólapra másolva!
A 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitója április 15-én, szombaton 14 órától egészen az esti órákig tart majd. A Színházi Olimpia a világ egyik legjelentősebb kulturális eseménye, amelyet először rendeznek Magyarországon. Az idei fesztivál művészeti vezetője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. Több helyszínen, számos különleges programmal várják a szervezők az érdeklődőket. Igazi fesztiválvárossá válik Budapest. Nemcsak a Nemzeti Színház előtti téren lesznek koncertek, előadások, bemutatók és játékok, hanem a Duna-korzón délután kettő órától utcaszínházi fieszta várja az érdeklődőket, fél öttől pedig egy világszenzációt láthatnak, ugyanis az érdemes művész címmel kitüntetett Ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. Az egyedülálló produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megnézni.
Vágólapra másolva!

A Színházi Olimpia története

Az ókori olimpiák eszméje adta az ötletet Teodórosz Therzopulosz görög rendezőnek és egy sor világhírű rendezőtársának ahhoz, hogy életre hívják a Színházi Olimpiát. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak - például Suzuki Tadashi, Robert Wilson, Heiner Müller, vagy éppen Valerij Fokin.

A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra.

Az elsőt 1995-ben a görögországi Delphiben rendezték – a hely szelleméhez igazodva az antik görög tragédiákkal a középpontban. De színházi Olimpia volt már Japánban, Moszkvában, Isztambulban, Szöülban, Pekingben, Lengyelországban, Új-Delhiben, 2019-ben pedig Szentpéterváron és Japánban.

A tizedik olimpiának Magyarország ad otthont 2023 tavaszán, nyarán, így a világ színházi központja néhány hónapra hazánk lesz. Sok száz nagyszerű külföldi előadás, esemény várja majd a közönséget.

„Nagyon fontos dolgokat éltünk meg a Színházi Olimpiának köszönhetően, mióta elindultunk a görögországi Delphoiból. Mindig megpróbálunk egy vezető témát találni az olimpiának azon kívül, hogy természetesen különös figyelmet fordítunk a vendéglátó ország kulturális sajátosságaira is." - mondta Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapítója. Azt is hozzátette: hisz abban, hogy a Színházi Olimpiával kulturális hidakat hoznak létre, amelyek segítenek egymás jobb megismerésében.

Theodórosz Terzopulosz Fotó: Koncz Márton - Origo

Így érkezett Magyarországra a Színházi Olimpia

„A 2019-es Olimpiának két fővárosa is volt, az orosz metropolisz, Szentpétervár és a kis japán Toga, az olimpiaalapító Suzuki Tadashi színházi központja" – olvasható a magyarországi olimpia hivatalos honlapján.

A 9. színházi olimpia egyébként a magyarországi színjátszás fontos állomása is volt, hiszen hazánkat – az olimpiák történetében első hazai kőszínházként – a Nemzeti Színház képviselte.

Itt kezdődik az idei 10. színházi olimpia története is, hiszen ekkor jelentette be Fekete Péter, az egykori Emmi kultúráért felelős államtitkára és a Nemzeti Színház igazgatója, hogy 2023-ban Magyarország szeretné megrendezni a világ egyik legjelentősebb - ha nem a legnagyobb - színházi összejövetelét. A 2019 novemberében rendezett zárókonferencián Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: "Színházi teljesítménye, színházi értékeinek gazdagsága alkalmassá teszi Magyarországot a nemzetközi Színházi Olimpia megrendezésére. Még inkább bekerülhetünk a nemzetközi vérkeringésbe, eszmét cserélhetünk más országok színházaival. Ez egy jó lehetőség lehet nemcsak a Nemzeti Színháznak, de más budapesti és vidéki színházaknak is, hiszen terveim szerint velük együtt fogadnánk a világ legjobb társulatait."

Nem sokkal később – 2020 tavaszán - Theodórosz Terzopulosz bejelentette: a 10. Színházi Olimpiát Magyarországon rendezik meg. A Nemzeti Színház Európa-hírű színházi fesztiválja, a MITEM, és Vidnyánszky Attila társulatának most már egy évtizede mutatott páratlan teljesítménye miatt is teljesen érthető, hogy a Színházi Olimpiát a nemzetközi szervezők (azaz világhírű művészek) most először Magyarországra hozzák, így a világszínház legnagyobb rendezőinek előadásai érkeznek áprilistól egészen szeptemberig hazánkba.

A szervezéssel a nemzetközi bizottság mindig az adott ország valamely tekintélyes színházi személyiségét bízza meg - Magyarországon ezt a feladatot Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója kapta, aki a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője is.

Theodórosz Terzopulosz korábban elmondta, hogy miért Magyarországra esett a választás a tizedik esemény kapcsán:

- idézte a Magyar Nemzet.

Vidnyánszky Attila fotó: Talán Csaba

Vidnyánszky Attila az Origónak adott korábbi interjújában így fogalmazott:

A 10. Színházi Olimpia eseményein – Budapesten és szerte Magyarországon – a világszínházi élet olyan meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, mint Theodórosz Terzopulosz, Suzuki Tadashi, Romeo Castellucci, Krystian Lupa, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, Silviu Purcarete, Eugenio Barba, Tiago Rodrigues, Alessandro Serra, Christoph Marthaler, Liu Libin, Declan Donnellan, Ivan von Hove és sokan mások. Ezeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások is várják az érdeklődőket.

Ötvennyolc országból négyszáz társulat, 7500 fellépő érkezik Magyarországra. A rendezvény alatt 750 produkciót láthatnak az érdeklődők április elejétől egészen július elejéig – de még ősszel is lesznek programok.

Világsztárok is érkeznek a Színházi Olimpiára – köztük az Oscar-díjas Juliette Binoche, akit június 7-én a Nemzeti Színházban lehet majd látni.

A jubileumi fesztivál mottója Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének zárósora lett: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

Bagossy Brothers Forrás: COPYRIGHT@MARTON NAGY/Marton Nagy

Fergeteges megnyitó a Nemzeti Színház előtt

Az esemény ünnepélyes megnyitója április 15-én, szombaton lesz – koncertekkel, játékokkal, színházi produkciókkal és utcaszínházi előadásokkal várják az érdeklődőket este tíz óráig.

A nyitóünnepség 14 órakor hivatalos zászlófelvonással kezdődik a Nemzeti Színháznál.

Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója mond beszédet, majd a Pénzügyőr Zenekar, Berecz András, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti intézet hallgatói, a Martonvásári Szent László Huszár Egyesület és a Fehérvári Huszárok közreműködésével elkezdődnek a kulturális programok.

Cie Systeme Paprika Forrás: Origo

A zászlófelvonás után közvetlenül, a Nemzeti Színház előtt felállított színpadon fellép az SZFE zenekara, Dánielfy és Földes László, Hobo.

A koncertek szünetében látható lesz a Cia La Tal spanyol utcaszínházi társulat Varázsdoboz című előadása, Toti Toronell Micro-Shakespeare című interaktív színházi játéka, a francia Cie Systeme Paprika kerekeken guruló járgánya, fedélzetén a Kraken Orchestra formációval, a közelben tereli mechanikus lényekből álló csordáját a német foolpool utcaszínház. A hajóorrban a Déryné Társulatának tagjai a Karzat Színház interaktív óriás társasával várják az érdeklődőket.

18:30-tól a Somlay Artúr sétányon elindul a Nemzeti Színház felé a 10. Színházi Olimpia központi jelképének választott bárka.

- mondta az Origónak egy korábbi interjújában Vidnyánszky Attila.

A bárka-installáció 25 méter hosszú, fedélzetén pedig a fesztivál három hónapos, országos programsorozatának társszervező színházainak és fesztiváljainak képviselői lesznek majd. A bárkán a meghívott külföldi utcaszínházi produkciók mellett ott lesznek a hazai utcaszínházi társulatok, a Bab Társulat, a Langaléta Garabonciások, a Karzat Színház képviselői, Mizsei Zoltán és zenés társai, valamint a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatói.

Foolpool Forrás: Birgit Bode/Birgit Bode +49 172 8328284

19 órától az ünnepélyes megnyitó keretében beszédet mond Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke és Vidnyánszky Attila, az idei olimpia művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója, valamint közreműködik Tóth Auguszta, Katona Kinga, Herczegh Péter, Berettyán Sándor, Battai Lili Lujza, Mikita Dorka Júlia, Wettstein Márk, Herczegh Péter, Szarka Tamás és zenekara, valamint Zsuráfszky Zoltán vezetésével a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Az esemény meglepetéseként fellép a Kárpát-medence egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a Bagossy Brothers Company.

Az erdélyi együttes meghívása találkozik a 10. Színházi Olimpia ideájával, amely szerint a fesztiválon résztvevő hazai befogadó színházak egy külföldi produkció mellett egy határon túli magyar színház előadását is vendégül látják, így a Magyarországtól elcsatolt területek magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának.

Egy további meglepetésprodukció után a Hiperkarma koncertje zárja a megnyitóünnepséget.

Bagossy Brothers Forrás: Origo

Világszenzáció a Duna felett

A Fővárosi Nagycirkusz szervezésében létrejövő Átmentem produkció a megnyitónap egyik kiemelt eseménye.

Az érdemes művész címmel kitüntetett Ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra.

Az egyedülálló produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni.

ifj. Simet László artistaművész Forrás: Nemzeti Színház

A performansz 16:30-tól indul, de a Belgrád rakparton, a 18-19 pontlejáró mellett már 15:30-kor elkezdődik az esemény a Danubia Zenekar programjával, akik a cirkuszművészeti produkció alatt is játszanak majd. Főként a legnagyobb magyar zeneszerzők, így Erkel, Kodály és Bartók műveit adják majd elő.

Fools Paradise Theatre Forrás: Carl Sukonik | The Vain PhotographyThe Vain [email protected]/Carl Sukonik | The Vain PhotographyThe Vain [email protected]

Utcaszínházi fieszta a Duna-korzón

14 óra és 19 óra között fesztiválhelyszínné válik a Duna-korzó, a Shakespeare szobortól a Petőfi szoborig számos külföldi társulat utcaszínházi produkcióját láthatja a sétáló közönség.

Stelzen Art -Le Voyage Magique – Flying Traveler Forrás: Nemzeti Színház

A német Stelzen Art extravagáns gólyalábasai békebeli léghajókon, a lengyel Teatr Gry i Ludzie nosztalgikus guruló járgányokon, a Flying Buttresses apró művészei hatalmas túrazsákokkal gyalogosan érkeznek a 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitójára.

Az utcaszínházi felvonuláshoz nyolc magyar társulat is csatlakozik: a Langaléta Garabonciások, a Bab társulat, a Bóbita Bábszínház, a Csodamalom, a Kövér Béla Bábszínház, a Mikropódium Családi Bábszínház és az Agostones utcazenészei. Programjukban óriásbábok sokszínű arzenálja, vásári játékok és gólyalábasok szerepelnek egészen este tíz óráig.