Hatalmas siker a világhírű görög rendező előadása a Színházi Olimpián

A világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz előadásával, a Nórával nyílt meg a Színházi Olimpia a Nemzeti Színházban. A világ színházművészetének idei legfontosabb találkozója egy igazi remekművel indult. Az előadás végén a közönség - nem véletlenül - hosszan ünnepelte a nagyszerű előadást.

Az idő az alapja mindennek - állapította meg Terzopulosz az előadás utáni közönségtalálkozón, amikor a színházi módszereiről kérdezték.

A színházban arra törekszünk, hogy bebizonyítsunk dolgokat, de mire azt hisszük, hogy megtettük, akkor az már egy másik dimenzióba került. Mi csak a dolgok után szaladunk

- fogalmazott.

Theodórosz Terzopulosz

Egy metronóm kattogásával kezdődik az általa rendezett Nóra; sokáig a nézőtéri világítás sem kapcsolódik le, csupán egy nagy világító osztott falat látunk a színpadon és a szűnni nem akaró kattogást. Tíz percnél tovább is tarthat ez a folyamat, amíg szép lassan elsötétül a nézőtér; afféle beavatásban van részünk, kizökkentés a tér-időből és az elvárásokból. Terzopulosz kísérlete működik; annak felmérése, hol van a határ, ameddig a néző kizökkenve a valóságából egy másik síkba kerül, és mikor érzi úgy, hogy a hosszúra nyúlt, váratlan kezdésre valamiképp reagálnia kell a mellette ülőnek.
Visszafogott tempóban elkezdődik a darab; csak egy kézfejet látunk, azt is alig kivehetően az egyik fehér táblán benyúlni, majd mintegy ötperces jelenetben finoman a a forgóajtóval együtt befordul a színpadra Krogstad (Taszosz Dimasz). A tudatalatti szimbóluma ő, aki alattomos, gúnyos játékával mindent kifordít Nóra és férje, Torvald életében.

Részlet az előadásból Forrás: [email protected]/Johanna Weber

Elsősorban Nóra tudatalattija munkál, legalábbis az ott játszódó folyamat érdekelte Ibsent és a görög rendezőt is.

A színpadkép tíz forgatható ajtóvá alakul, fekete-fehér oldalakkal, akár az egymásnak tökéletesen ellentmondó létállapotok egyre gyorsabb ütemű váltakozása. Ezekkel az ajtókkal, a fekete felület tükröződéseivel és a mögöttes láthatatlan térrel játszik a rendező, majd fokozza a tetőpontig a szemünk előtt zajló érzékelhető világ és a láthatatlan univerzum konfliktusát.

A szavak nem érdeklik, a kimondott szó önmaga paródiájává válik, a mozdulatok, a hangerő, a ritmus és az intonáció uralja a színpadot.

És a refrénként visszatérő szókapcsolatok, mint az infernum continuum Krogstad szájából, aki alvilági alakként kísérti Torvald és Nóra látszatházasságát. A rendező a viszonyok alapvető mozgatóit keresi, mi tart össze egy kapcsolatot, és felismerjük-e a pillanatot, amikor ez a viszony már nem létezik többé.

Ibsen drámája több mint száz éve elemi erővel hat;

a feleség megvilágosodása, aki egyik napról a másikra belátja, hogy férje, akivel nyolc éve együtt él és akivel három gyereket nevel, idegen ember számára. Az idáig vezető dráma ismert, az asszony belső útja rejtély, helyzetének és létfelismerésének ijesztő útja. A görög mester csakis erre az útra koncentrál, a Nórát elképesztő erővel alakító Sophia Hillt két férfi kíséri, mintegy bábuként rángatja, hajszolja a forgóajtók között. Az előadás tetőfokán kettejük szorításában fuldoklik egyetlen forgóajtó között, mielőtt eljut az átalakulásig.

Forrás: [email protected]/Johanna Weber

A rendező a közönségtalálkozón arról is beszélt, hogy értelmezésében „Nóra a fogyasztói társadalom része, foglya egy olyan kapcsolatnak, amelyben a férjével együtt mazochisztikus játékot játszanak.

Az az átalakulás, amin keresztülmegy, nem pusztán a megszabadulás története, hanem magáé a színházé és az életé is, amennyiben ezeknek is a folyamatos változás a lényege."

Mint mondta, azt nem tudjuk pontosan, hogy hogyan távozik Nóra, de a folyamatban ahogyan átváltozik, drámai helyzetek sokaságán esik át.
Erős záróképpel oldotta meg a nő teljes átalakulásának, egyben eltűnésének jelenetét a rendező. A darab végén egy szürke tüllkabátot visel, amely furcsa ember-állat hibrid lénnyé változtatja alakját. A zárójelenetben már egyértelmű ennek a metamorfózisnak a továbbképzése, ahogy összegömbölyödik a színpad széléig nyúlva, eltűnik a tülljelmez mögött, lárvaszerű képződménnyé alakul, ami rétegről rétegre fokozatosan bomlik le a szemünk előtt.

A világhírű görög mester rendezése tökéletesen kimunkált egység, amiben minden mozdulat, fényjáték, látvány és zenei elem egymást kiegészítve a kiismerhetetlen, belső drámai utat járja végig.
A konvenciókon túllépni képes nő drámája állítólag annyira megrázta ősbemutatóján a nézőket, hogy Ibsen maga is megingott és egy másik megnyugtató befejezést írt a darabnak. Eszerint Nóra a gyermekei kedvéért mégis a babaházban marad, de ez a változat nem volt hosszú életű, mert a darab logikájából következik, mintegy a kényszerű társadalmi szerep megtagadásának szükségszerű folyományaként.

Forrás: [email protected]/Johanna Weber

A világhírű görög rendező - aki tavaly óriási sikerrel rendezte meg a Bakkhánsnőket a Nemzeti Színházban Szűcs Nelli és Schnell Ádám főszereplésével -,

Theodórosz Terzopulosz, a görög Makríjalosz faluban született, 1985-ben alapította az Attisz Színházi Társulatot Delphiben. Rendezői repertoárja felöleli az ókori tragédiákat, operákat és a legjelentősebb modern kori darabokat; előadásait Görögországban és a világ híres színházaiban egyaránt játsszák. Rendezései 37 év alatt több mint 2200 előadást értek meg világszerte. A klasszikus görög tragédia Terzopulosz általi megközelítése és értelmezése a színiakadémiák és ókortudományi tanszékek kötelező tananyaga. Workshopokat és előadásokat tart módszeréről, miközben számos akadémia és egyetem professor emeritusa. Számos nemzetközi színházi díj tulajdonosa. Módszeréről és az Attisz Színházról több nyelven jelentek meg könyvek, többek között a nevével fémjelzett technikát bemutató Dionüszosz visszatérése című kötet. Olyan színházi intézményekben vállalt vezetői tisztséget, mint az Észak-görögországi Állami Színház Drámaiskolája (igazgatója: 1981–1983), az Antik Drámáról Nemzetközi Találkozók – Delphi (művészeti vezetője: 1985–1988, 1995–2004), a Mediterrán Színház Nemzetközi Intézet (alapító tagja 1990 óta), a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottsága (alapítója és elnöke 1995 óta), az Antik Dráma Nemzetközi Találkozó – Sikyona (alapítója és művészeti igazgatója 2005 óta).