Klippremier az Origón: Szergya új dallal jelentkezik

Szergya
Szebelédi Zsolt három éve énekelszólóban, Szergya néven
Vágólapra másolva!
Szebelédi Zsolt (ex-P. Mobil dobos, VálaszÚt énekes, dobos) 2020 szeptemberében indította el a Szergya névre hallgató szólóprojektjét. A zenész új klipel jelentkezik, Vigyél el címmel, a dalból készült klip az Origón látható először. 
Vágólapra másolva!

"Az utóbbi időben egyre jobban vágyom a természetbe. Már régóta foglalkoztat a téma, hogy hogyan lehet megfogalmazni azt, amit egy erdőben vagy egy hegy tetején érzek. Miért vágyom oda egyre többször?

Szövegben és zenében ezt próbáltam kifejezni- mondta Szergya a Vigyél el című dalról.
"Amikor megvolt a zenei főtéma, már tudtam, hogy nem hagyományos rockzenei hangszerelést szeretnék. Egyből jött az ötlet, hogy megkeresem Tánczos Stewie szaxofonos, és Fekecs Ákos dobos-handpanes barátaimat.

Szebelédi Zsolt három éve énekelszólóban, Szergya néven Forrás: Origo

Elképesztő atmoszférát adtak hozzá a dalhoz a srácok, ráadásul a szoprán szaxofon és handpan együtt, ilyen stílusú zenében úgy gondolom, hogy világszinten is egyedülálló."

A Vigyél el április 22-én jelenik meg hivatalosan az online felületeken, és klip formájában a GrundRecords gondozásában.