Tömörítés, avagy két oldal százezer óráról

Budapest, 2017. július 10. A felújítás előtt álló Magyar Állami Operaház nézőtere 2017. július 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 256. LEVÉL Drága Néném, nemrég jelezte, hogy 2011. augusztus vége óta eltelt vezetői időszakom meghaladta a százezer órát. Nahát, valakik micsoda számolásokat végeznek... Ahogy az a képzeletbeli óra üt, éppúgy ütött szíven ez a hatalmas adat! Igaz, a sok átvirrasztott éjszaka dacára néhány tízezret biztos aludtunk is ebből a kollégákkal – mert az eltelt napok számát 24-gyel kell szorozni ehhez –, de mi még akkor is az OPERÁ-ról álmodunk, úgy bizony. És nappal is álmodtunk, így fogtunk vezetőtársaimmal a feladathoz. Gondoltam, mint afféle igen tömör, minden mondatát, szavát megfontoló, igéjét és tárgyát kicsiszoló szöveget, két normál A4-es lap kapacitását használom az eltelt idő és a közelebbi jövő rövid felfestésére. Íme!

ÍGY, TOVÁBB – MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ 2011/23/28

2011-ben a szocialista nagyvállalati éra véget ért az Andrássy úton is. A Duna TV vezérigazgatói székéből kormánybiztosként térhettem vissza oda, ahol négy évig az Erkelért, ill. a teljes OPERA-kommunikációért, értékesítésért felelve szereztem első vezetői tapasztalataimat. Főigazgatóként (2013, 2018) feladatom a nagy magyar kulturális márkát a célzott szintre, „V4 fölé, Bécs alá” juttatni. Bécs aktivitását, minőségét nemzeti alapon, töredék finanszírozással elérni ma sem reális (világ top1-es szintje), de ma már nálunk is több a fizető néző, mint a fizikailag lehetséges operaházi előadás. A mennyiség vs. minőség vádja légből kapott, rengeteg a pozitív visszajelzés, erő és kereslet egyaránt van az új, a turizmust is szolgálni képes 12 havi évadra. A lehetséges utazómagasságot elértük, falanxban haladtunk magyar társintézményekkel, legnagyobbként kiszolgáltuk őket, Kolozsvárt is. (Ha lesz NKT-s hatáskör és forrás, nem csak fesztivállal, díszlettel-jelmezzel, kikérőkkel segíthetjük a vidéki operajátszást.)

Aktivitásunk nőtt, a működési támogatás reálértéke viszont csökkent az utóbbi 20 évben (2002: 6.4 mrd Ft, 2023: 13.8 mrd Ft), a saját bevétel (5 mrd Ft) egymáshoz viszonyított aránya duplázódhat (2002: 14%; 2023: 27%), ez idehaza igen ritka. Zárolás, elvonás, válság, vészhelyzet, akadó folyósítás, késő építkezések dacára a pénzügyi stabilitás mindvégig megmaradt, tűzoltásokkal nagyobb sztrájkoknak elejét vettük, korrupció, abúzus, erőszak, botrány nem volt, bár igény lett volna rá.

Rengeteget foglalkoztunk a romos infrastruktúrával:

[1] ráncfelvarrtuk-kinyitottuk a 6 éve bezárt Erkel Színházat (2013),

[2] kitaláltuk, megtaláltuk, kialakítottuk és beüzemeltük az Eiffel Műhelyházat, a legnagyobb magyar középületet (2019),

[3] birtokba vettük az Opera Depót díszleteink számára (2020, Eiffelnél),

[4] próbateremsort építettünk (2021, Eiffelnél), az ennek kapcsán leadott Jókai utcai objektummal pedig ingatlanhoz juttattuk a Rádió művészegyütteseit,

[5] szinte teljesen felújítottuk az Operaházat (2022),

[6] visszaköltözik adminisztrációnk és énekkarunk a Hajós utcai Simándy-épületbe (2023, korábbi Üzemház),

[7] kész az Opera Depó-tető 1 hektáros naperőműve, ellátja az Eiffel-komplexumot (2023)

[8] ha jelet kap, azonnal indulhat posztgraduális operastúdiónk beruházása (Eiffel Műhelyház-projekt része volt, lemaradt, kiviteli terve és nyertes kivitelezője van),

[9] gyermekkarunk-balettintézetünk művészeti bázisiskolájára koncepciótervünk van (Eiffelnél, ugyancsak elhagyott MÁV-épületben, 2028-ig elkészülhet)

[10] feladat a 100 éve hajléktalan OPERA Emléktár kialakítása az Ybl-palotánál, régi Operaklub/Belcanto helyiségében (2024-ben elkészülhet),

[11] első-utolsó projektünk, az Erkel Színház fűtése, színpada, öltözői várják a megígért, immár közepes intenzitású átépítést, hogy újra a vékonypénzű vidékiek-fővárosiak „kultúrplázája”: operaháza, koncertterme, musicalszínpada, táncháza, rendezvényközpontja lehessen – hagyva az OPERA értő kezelésében (koncepcióterve megvan, 2028-ra elkészülhet).

Foglalkoztunk belső struktúrákkal: kivezettük a közalkalmazást, formát találtunk a minőségi énekléshez, emeltünk fizetést-honoráriumot, bevezettünk teljesítményhez kötött bérelemeket, vásároltunk végre hangszereket, másfélszeres, nívósabb aktivitást csiholtunk jobb munkaszervezéssel, jog határán túli, pénznyelő gyakorlatok felszámolásával. Tematikus évadokat szerkesztettünk európai színvonalú előre tervezéssel (keresztény és magyar szezont is), új hazai alkotók, szerzők, rendezők, tervezők, koreográfusok sorát találtuk, juttattuk lehetőséghez, generációváltást menedzseltünk. Az Operaház zárt idején bejátszottunk fővárost-vidéket, határontúliakat, a világot is: csak a Bánk bánt 3 kontinensre juttattuk el – és Beregszászra is. Cikkek százait írta a világsajtó, nemzetközi konferenciákat szerveztünk, 29 országban léptünk fel: annyi helyre vittük a magyar kultúrát 12 év alatt, mint korábbi 120 éven át elődeink együttvéve, és szinte mindig a meghívó forrásából – korábban ez államközi vagy pántlikás külön támogatásokból ment.

Értelmes munkát adtunk kollégáinknak az Operaház zárásakor, nem kellett elbocsátani. Kamatmentes hitelprogrammal mentettük a vírus miatt légüres térbe került magánénekeseket, támogatjuk az operás gyermekvállalást. Modern marketinget, HR-t és értékesítést használunk, megváltoztattuk a társadalom elitista operaképét. Díjakat kaptunk és alapítottunk, gyarapítjuk az örökös tagságot, támogatjuk idős művészeinket, felelevenítjük a XX. sz. életképes magyar produkcióit. Együttműködünk karitatív és családszervezetekkel, befogtuk népszerűségben a bulvárt használó intézményeket bulvár nélkül, az OperaVisionnel és az OperAppal európai piacra léptünk.

Akadtak nehézségek is. A repertoárcsere során 107 egész estés premierből 6 bizony, megbukott. Az Erkel Színházat eredetileg 5 évre reparáltuk, de már 10 éve nyitva, újra elhasználódik. Az Eiffelben szükség volt financiális és fizikai erőnkre, mert lassan, dadogva készült, így viszont kötődést nyertünk hozzá saját munkánk által. Az Ybl-palota igazi kincs, esténként készpénzt terem, de öt éven át nélkülözni történetünk legnagyobb kihívása volt: egyszerre vesztettünk el prognosztizálhatatlan időre otthont, bevételt, közönséget, miközben a kénytelen épületbérlések miatt kiadásaink nőttek. (A Covid is ekkor jött: párhuzamos válságok rengeteg időt takarítanak meg!) A háború az Operaház nyitásakor robbant ki, ám újraépülésünk lendületét nem törte meg, és a rezsiválság okozta pénzügyi problémán is úrrá lettünk, külső segítség nélkül. Az operatörvényt még nem tudtuk elfogadtatni, pedig művészeti ágak metszetében létezve az 1938-as saját jogszabály kereteinek kitöltésére volna szükség. Végére kell jutni a túl lassan haladó Erkel-kultusz programjának a mester operái kutatásával, kiadásával, felvételével, közzétételével, MTA-val, MMA-val együtt. A sikereknek is hála az infláció terheit intézmény és munkatársak szótlanul viselik – egyelőre, nyilván nem örökké.

Szívesen jönnek hozzánk: közönségünk harmada külföldi, de 200 világsztár énekelt, rendezett, vezényelt, koreografált is nálunk 12 év alatt. Visszakerültünk az operatérképre, nemzetközi koprodukciókat bonyolítunk, európai szintű konferenciákat rendeztünk. A zenekar frissített, fiatalított vezetéssel felérhet immár az európai első vonalig, kórusunk és gyermekkarunk szilárdan kézben tartva képes ugyanennek megközelítésére. (Világ top1: Milánó, New York, München, Bécs, London; EU top1: Párizs, Berlin, Hamburg, Barcelona, Moszkva, Szentpétervár, Zürich; EU top2: Genf, Madrid, Róma, Frankfurt, Drezda, Amszterdam, Brüsszel.) Kellő számú hazai minőségi táncos hiánya miatt kénytelenségből kinyitott, fele arányban még magyar klasszikus balettünk mára világszínvonalú; Moszkva, Szentpétervár, Párizs, Stuttgart, London, Milánó, Amszterdam mellett említik. Kvalitásának megtartása mellett középtávú cél, hogy a balettegyüttes súlypontja újra magyar, ill. magyarrá lett művészeken legyen (MTE, MNBI).

Az OPERA stratégiai cég is: oktat, képez, kutat, támogat. Könyveket írtunk múltról-jelenről, digitalizáltunk: kiépítettük a legnagyobb online free operaházi archívumot 60 ezer előadás tízmilliónyi adatával. Saját stábbal rögzítjük produkcióinkat, tévéműsorainkat, audiovizuális anyagainkat. Magyar operákat örökítünk meg saját stúdióban saját lemezfelvételeken, viszünk felhőbe, világ elé-fölé, bárkinek bárhol elérhetőn. Odafigyelünk a magyarok hozzáférésére sokféle ügyes kedvezménnyel (amely nem sért uniós jogot), gyermekes családok és az utánpótlás-nevelés felé fordulunk. Akkreditáltan képzünk, művelünk óvodástól kisiskolás tanulón, szakközepes gyakornokon, egyetemistán át középiskolai pedagógusig mindenkit, a nézőket is. 142 kisgyermeket formál Magyar Nemzeti Balett Intézetünk (MNBI), jelentős szakmai irigység ellenszelében: állami forrást nem használ, de közös felsőoktatási hasznot hajt e fizetős szisztéma. (Csak úgy lehet Balettintézetünk az egyetem felhordó, előkészítő iskolája, ha a klasszikus szak kimenetére is rálát, ráhathat az OPERA.) Legnagyobb felvevő összművészeti intézményként erős a zeneakadémiai kapocs, kibontakozunk az SZFE-vel, újra kezet nyújtunk tehát a Táncművészetinek a szinergiákkal, pilotokat futtatunk (NKE, Képző, Moholy-Nagy). Szerves, hatékony együttműködéshez e helyeken pozíciót kell fogni a Nemzeti Színház mintája, az OPERA tradíciói, a Zeneakadémiával közös gyakorlatunk, külföldi példák és a gazdasági-piaci logika szerint is.

Reális jövőképünk szerint a következő öt évben is felfelé tarthat az OPERA. De az ún. világszínvonal drága, végletesen internacionális és sematikus is. Öt-tízszeres büdzséből állítják elő: fölénk saját kultúránk és helyzetünk von üvegplafont. Csak magyar énekesekkel nincs világszínvonal, nélkülük viszont magyar kultúra nincs, és ez ma fontosabb. Forrásunk úgysem elég a gyakoribb nemzetközi szereposztásokra, és hazai művészek lehetőségét, perspektíváját szívnánk el vele – maradnak tehát az eseti sztármeghívások. Az üvegplafon védernyő is: óv saját értékeink ázásától, felesleges, más szférák-intézmények rovására kikövetelt túlköltéstől. Így is növelhetjük a művészi minőséget szervezéssel, szabályzással, edukációval: énekesképzésbe lépünk be szakmai felügyelettel, dotációval, férfiakra súlyt fektetve az alapfoknál. Áttörés középtávon lehetséges: magas humánminőséggel, értékőrző finanszírozással, versenyképes bérrel, fizetőképesebb kereslettel, állagmegóvással, stabil rezsikilátással. Három színházunk rugalmassága révén az európai éthoszú hazai magaskultúra operai törzsanyaga (Ybl-palota) a társadalom más rétegeivel is találkozik (Erkel Színház), műfaji megújulására, utánpótlására esély nyílik (Eiffel Műhelyház). Az operavilág hálózatának része vagyunk, a repertoár top10-es, a közönség 400 ezres, speciális magyar hozzáférésrendszert építettünk ki, 5 mrd Ft-os saját bevételünk reális. A Magyar Állami Operaház bizonyítottan válságálló, ha úgy vezetik.

Tapasztalat, stabilitás, fontolva haladás. Ezekre lesz szükség a következő öt esztendőben. Mert büszkeségünk az OPERA – és az is marad.

Ennyi tehát, de nemcsak százezer eltelt óráról, hanem – most akkor én is így számolom ki – a jó esetben hátralévő 50 ezer intézményi óráról is szólt a fenti, szükségképpen tömör cikk. Mondhatnám a végére Erkellel: „Itt az írás, forgassátok!”

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. április 27.