Óriási siker, hatalmas érdeklődés mellett elkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál

A nemzet aranyai
Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés mellett megkezdődött szerdán Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

Káel Csaba filmügyi biztos az esemény megnyitóján köszönetét fejezte ki, hogy

- mondta.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Magyar Mozgókép Fesztivál megnyitóján Veszprémben, 2023. június 7-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A bemutatandó száz alkotás jól reprezentálja, hogy milyen gazdag a magyar filmvilág.

- fogalmazott.

A nyitóvetítésen Kemény Dénes és legendás vízilabdásai részvételével, Zákonyi S. Tamás A nemzet aranyai című dokumentumfilmjét mutatták be.

A nemzet aranyai című film gálavetítése Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A fesztivál második napján, csütörtökön a füredi Balaton moziban Csoma Sándor Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje szerepel a műsorban; a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak.

Ugyanaznap este Veszprémben, az újonnan nyílt Foton udvarban Járai Márk - a Halott Pénz énekese - ad szólókoncertet. Csütörtökön Balatonalmádiban a tavalyi legnézettebb magyar film, a Nyugati nyaralás férfi főszereplőjével, Mészáros Mátéval lesz gasztroprogram a Kerekes Pincében, majd este a film vetítése után a Szentháromság téren közönségtalálkozó.

Pénteken délután a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező; Köbli Norbert forgatókönyvíró; Lajos Tamás producer; ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője; valamint Kónya Imre volt belügyminiszter.

Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Színház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.

Balatonalmádi strandján pénteken Dombrovszky Linda rendezésében Petőfi Sándor komikus eposzát, A helység kalapácsának western- és eastern-világban játszódó különleges műfajparódiáját láthatja a közönség, a vetítést követően az alkotókkal lesz beszélgetés. Este a veszprémi Fotonban a Mellékszereplők című alkotás vetítése után a nézők Sopsits Árpád rendezővel és a női főszereplővel, Farkas Franciskával találkozhatnak. Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje a Hangvillában lesz látható, utána itt is lesz közönségtalálkozó.

A Magyar Mozgókép Fesztivál megnyitója a veszprémi Szentháromság téren 2023. június 7-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Ugyanitt vetítik péntek este 10 órától a számos díjat nyert Larry című filmet. A közönségtalálkozón részt vesz Bernáth Szilárd rendező, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színész. Később az Óváros téren a Psycho Mutants, az Európa Kiadó zenekarok és Dj Kanada Káosz szórakoztatja a közönséget.

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr Bojkovszky Béla fénymesternek 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítása.

A tárlatban minden nap 16 órától Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmjét láthatják a látogatók. A közönség idén is leadhatja szavazatát az általa legjobbnak tartott filmre június 10-ig a fesztivál honlapján. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíj és a Magyar Mozgókép Díjak átadása szombat este lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.