A Nemzeti Színház nagy színészei – Schnell Ádám, Bodrogi Gyula Rácz József és Kristán Attila – mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is szerepelnek Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya című két egyfelvonásos darabjában. Az előadást - amelynek bemutatója szeptember 26-án, kedden volt, nagy sikerrel - Rátóti Zoltán rendezte, aki az Origónak azt mondta: eredetileg tananyagként foglalkozott a két Molnár Ferenc-darabbal - az egyetemistákkal vizsgaelőadásra készültek. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója kérte meg Rátóti Zoltánt, hogy a teátrum színészeivel kiegészítve egy egész estés színházi előadást hozzanak létre az SZFE hallgatóival. A fiatalok az Origónak úgy fogalmaztak: először el sem hitték, hogy ilyen hatalmas lehetőséget kaptak, de nagyon örültek, hiszen mindannyian erre vágytak. Bodrogi Gyula azt mondta: Schnell Ádámmal, Kristán Attilával és Rácz Józseffel segítették az egyetemistákat a próbák folyamán, és véleménye szerint a fiatalok ugyanolyan tehetségesek és lelkesek, mint amilyenek ők voltak főiskolásként.
Molnár Ferenc az Egy, kettő, három és Az ibolya című híres egyfelvonásos darabjait metsző humorral és mély emberismerettel írta meg. A színészeket pazar szerepekben láthatjuk, a néző pedig remekül szórakozik.

Egy bankigazgató és egy színházigazgató sorsát követheti végig a közönség egy este a két előadás során.

Mindkét történet tele van humorral, szerelemmel, és persze az előadások végén egy-egy furcsa csavarral.
Az egyik próbán forgatott az Origo stábja. Nézze meg a videót.