A felkavaró színházi baleset és Vidnyánszky Attila lemondásának híre természetesen a Nemzeti Színház kollektíváját is megdöbbentette. A társulat jeles tagja kollégái nevében is nyilatkozva kijelentette: a sérült színészek éppen úgy számíthatnak rájuk, mint ahogy kiállnak a főigazgató mellett.

Szűcs Nelli úgy fogalmazott: „Ott állunk a megsérült kollégák mellett, és az egész színház kiáll az igazgató, Vidnyánszky Attila mellett is".

A hétfő reggeli rendkívüli társulati ülés után nyilatkozott Szűcs Nelli a Mandinernek, aki elmondta, hogy Vidnyánszky Attila a társulati ülésen az orvosok szavait idézte a kollégáknak:

Adjunk hálát, hogy a Jóisten velünk volt, a színházzal, hogy nem történt nagyobb baj. Mert történhetett volna.

Szűcs Nelli: Az egész színház kiáll a megsérült színészek és az igazgató mellett isFotó: Polyák Attila - Origo

"A színház egy veszélyes üzem, soha nem tudjuk, mikor hol leselkedik ránk a baj, független attól, hogy ki vezeti a színházat. Mert az ördög nem alszik, nem vagyunk bebiztosítva, az élet sem egy biztonságos játék" - fogalmazott Szűcs Nelli.

Össze kell tenni a kezünket, és hálát kell adni a Jóistennek, hogy nem lett még nagyobb baj. Az egész színház ott áll a megsérült színészek, Szász Juli és Horváth Lajos Ottó mellett; felajánlottuk segítségünket, s a társulat ugyanúgy kiáll az igazgató, Vidnyánszky Attila mellett is – zárta nyilatkozatát a Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész - írja a Magyar Nemzet.