Rejtély Yorkshire-ben: ezért tűnhetett el Agatha Christie

Fotó: PLANET NEWS LTD / AFP
Vágólapra másolva!
Százharmincnégy éve ezen a napon, 1890. szeptember 15-én született mindenidők legolvasottabb krimiírója, a krimi koronázatlan királynője, akinek a regényeit 44 nyelven adták ki a világon és megannyi feldolgozásban: könyvként, színdarabként, filmként és tévésorozatként is ismerhetjük. Agatha Christie-ről van szó, aki 36 éves korában 11 nappal nem tudott elszámolni a világ előtt. Vajon saját maga írta ezt a történetet, vagy valaki más írta meg helyette, esetleg rábeszélte valaki, hogy tűnjön el egy időre? Ennek a rejtélynek eredünk a nyomába itt az Origón.
Vágólapra másolva!

Agatha Christie Morris Cowley márkájú kocsija egy gödör szélén állt a Surrey megyei Guildford közelében lévő Newlands Corner lejtőjén. 1926. december 10-e volt. Ez volt az első nyom azután, hogy a krimi koronázatlan királynője hat napja eltűnt. A növényzet fogta meg az automobilt, amelynek kerekei belelógtak a gödörbe, de azért nem annyira, hogy ne lehessen kiszállni belőle. 

Morris Cowley
egy Morris Cowley 
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2018 James Hime/Shutterstock

William Joynson-Hicks belügyminiszter arra utasította a rendőröket, hogy vessenek be mindent az írónő megtalálása érdekében. 

Napok óta rendőrök százai, egészen pontosan 24 tiszt irányításával 500 járőr kereste az írónőt, repülőgépek pásztázták a vidéket, sőt, még a katonaságtól kölcsönkért tankokat is bevetették, hogy megtalálják, de csak a kocsira bukkantak rá a kőfejtő melletti sűrű bozótosban. 

Nagy közönség gyűlt össze a tanktámadásra. A hatalmas monstrumok csatárláncot alkottak és úgy támadták meg a megközelíthetetlen bozótokat. A bozótokat legázolták, összetiporták, megsemmisítették, de nyomot nem találtak” 

– olvasható a Temesvári Hírlap 1926. december 17-ei számában közölt december 10-i angol cikkben, ami elérhető az Arcanum Digitális Tudománytárban

Sherlock Holmes „atyja” is őt kereste

A krimi koronázatlan királynőjének eltűnési híre a tengeren túlra is eljutott, még a The New York Times címoldalára is kikerült. Hogy minél hamarabb megtalálják, Agatha Christie nem kevésbé híres kollégái is „munkába álltak” a rendőrök mellett. A magánnyomozó Sherlock Holmes történeteit jegyző Sir Arthur Conan Doyle például egy médiumhoz fordult az írónő kesztyűjével, hátha ő nyomra vezeti, Dorothy L. Sayers pedig személyesen vizsgálta meg Agatha automobilját. Az így szerzett tapasztalatait az egyik regényében fel is használta.

Sir Arthur Conan Doyle
Sir Arthur Conan Doyle 
Fotó: © Harlingue / Roger-Viollet via AFP

Nem volt ebben semmi szokatlan, hogy ekkora erők mozdultak meg Agatha Christiért. 

Nem csak azért, mert akkor már volt neve a regényírók között, hanem azért is, mert a krimi koronázatlan királynőjének férje, Archibald Christie katonatiszt révén az előkelő pár még a királyi családba is bejáratos volt, úgyhogy a Scotland Yard valóban mindent megtett, hogy előkerítse. A detektívek tüzetesen átvizsgálták a kocsit és a környékét. A helyi lapok szerint a Morris Cowley mellett megtalálták Agatha Christie kalapját és a több ezer fontot érő bundáját is. A jelek arra utaltak, hogy ott volt, ő vezetett, aztán valami történt, a kocsi kicsúszott, ő pedig gyalog folytatta az útját, vagy estleg beesett a kocsi előtt lévő tóba. Akárcsak a legjobb Agatha Christie regényekben vagy bűnügyi novellákban, ez a történet is rejtélyes, és valóságos kincsesbánya a konteógyárosoknak. 

Vajon miért tűnt el a világ legismertebb krimiírója és mi történt vele a ködös 11 nap alatt?

Ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjunk, térjünk vissza 1926. december 4-ére, arra napra, amikor Agathát utoljára látták. Adott egy puszit az ágyában fekvő kislányának, Rosalindnak, majd 21 óra 45 perc körül elhajtott a berkshire-i Sunningdale-ben lévő otthonukból. A Styles –nak becézett házat Agatha Christie első detektívregényéről, nyomtatásban is megjelent könyvéről, A titokzatos stylesi eset után nevezték el. 

image

Mindenidők legolvasottabb krimiírója

A krimi koronázatlan királynője, lánykori nevén Agatha Mary Clarissa Miller 1890. szeptember 15-én született Torquayban. Élete során 19 színdarabot és Mary Westmacott álnéven hat romantikus regényt is írt, de az igazi ismertséget a saját műfaja hozta meg számára. Sikerét jól mutatja, hogy a Guinness Rekordok szerint csak a szépírónak számító William Shakespeare műveiből és a Bibliából fogyott több, vagyis a lista szerint ő a világ legkelendőbb, szórakoztató irodalmi kategóriába tartozó írója. 78 krimijéből a becslések szerint 2 milliárd példányt adtak el szerte a világon 44 nyelvre lefordítva. 

Agatha Christie
Fotó: Roger-Viollet via AFP / Harlingue / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Ugyanakkor a hírnevéhez kétségtelenül ez a 11 nap is hozzájárult, mivel az eltűnése előtt befutott ugyan, de még nem mindenki ismerte a nevét. 

Utána viszont már nem volt olyan, aki ne tudta volna, ki is Agatha Christie. Vajon azért tűnt el, hogy ismertebb legyen? Az egyetlen nyom, amin elindulhatott az őrült hajtóvadászat az írónő után, a titkárnőjének írt levele volt, amely arról szólt, hogy Yorkshire-ba megy. 

Talán Péter! - vetette fel a gondolatot Miss Fisher, az írónő hű titkárnője. Péter - az eltűnt írónő hű kutyája. Okos, intelligens állat, amióta az úrnője eltűnt, nyugtalanul járkál ide és oda. Pétert detektívek kíséretében elvezették azokra a helyekre, ahol állítólag Christie Agata megfordult. Péter néha dühösen vakkantott, de ennél bővebb felvilágosítást nem tudott adni” 

– ezzel folytatódik a nyomozás részleteit taglaló, Temesvári Hírlapban közölt cikk, amelyből Archibald Christie reakciója is megismerhető. Ő volt az első, aki a nyomozók és a média célkeresztjébe került, ahogy általában minden eltűnésnél a legközelebbi hozzátartozó. Aztán sorra váltak emberek gyanússá, mint egy jó Agatha Christie regényben, és ahogy kell, mindegyiküknek volt indítéka, vagyis lehetett köze a krimi koronázatlan királynőjének eltűnéséhez. Vegyük sorba ezeket! Kattintson a 2-es gombra, lapozzon a második oldalra!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!