Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Fotó: Janus Erika
Csejk Miklós
Több apropója is van a beszélgetésünknek, de a legfontosabb, hogy a Magyar Operett Napján megkapta a Bársony Rózsi-emlékgyűrűt.
Csodás érzés volt, amikor megtudtam, hogy én kapom az Emlékgyűrűt. Váratlanul ért, nem számítottam rá. A díj egyrészt visszajelzés arról, hogy jó úton járok. Másrészt óriási felelősség, mert olyan nagyszerű művészek nyomdokaiba léphetek, akiket kiskoromtól csodálattal figyelek. Például Felföldi Anikóéba, Mednyánszky Ágiéba vagy Lehoczky Zsuzsáéba… Olyan szerencsés vagyok, hogy mind a három művésznővel állhattam már egy színpadon, és közelről figyelhettem, hogyan játszanak. Ilyen nevek mellé felsorakozni hatalmas megtiszteltetés, ezért azon vagyok, hogy bizonyítsam, valóban rászolgáltam erre a kitüntetésre.

Fotó: Juhász Éva
Fiatal kora ellenére régóta van a színpadon, szerepelt a Budapesti Operettszínházban és a Madách Színházban is.
Hatéves koromban A muzsika hangja című musicalben játszottam először a Budapesti Operettszínház színpadán. Ennek már lassan 25 éve… Hat éven keresztül játszottuk a darabot, nemcsak magyarul, hanem németül is.
Hat évig szerepelni tetemes idő egy gyerek életében. Nyilván egészen más gyerekként, kamaszként, fiatal felnőttként, illetve most már érett nőként állnia a színpadon.
Gyerekként kaland, izgalmas játék. Emlékszem, mennyit bújócskáztunk a többi gyerekkel a próbák szünetében. A színház a díszletekkel, a jelmezekkel, az átjárókkal olyan volt számunkra, mint egy mesebeli kastély. Aki ezt a közeget megismeri, bele is
szeret. Egész fiatalon eldöntöttem, hogy színésznő leszek. Táncolni, zongorázni, énekelni tanultam. Később, felnőtt fejjel éreztem meg igazán ennek a hivatásnak a súlyát, azt, hogy mivel is jár a szakma, és mennyi munkát és energiát kell belefektetni.
Milyen volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen?
Izgalmas évek voltak, nagyon szerettem oda járni, rengeteget tanultam a zenéről, az éneklésről, fantasztikus mestereim voltak. Annyiban viszont speciális volt a helyzetem, hogy engem rögtön az alapfokú képzés után, elsőre vettek fel a Zeneakadémiára. Nem jártam konzervatóriumba, kihagytam a zenei középfokú tanulmányokat, ezért egészen más hozzáállással közelítettem az opera műfajához, mint a legtöbb évfolyamtársam.

Fotó: Juhász Éva
Ez mit jelent?
Úgy láttam, a többieknél az éneklés és a technika áll a középpontban. Természetesen én is nagy hangsúlyt fektettem erre, de nagyon érdekelt a műfaj színházi oldala is, valószínűleg a gyerekkori élmények miatt. Egy osztálytársam gondolkodott hasonlóan, mint én, Erdős Attila, aki legnagyobb örömömre azóta is állandó partnerem a Budapesti Operettszínházban.
Mikor volt az a pillanat, amikor elhatározta, hogy operaénekes lesz?
A nagymamám az Operaház telefonközpontjában dolgozott, így abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy már kisgyerekként rendszeresen bejártam. Négyévesen láttam először balettet, A diótörőt. Állítólag úgy kellett visszafogni, nehogy kipottyanjak a páholyból, annyira lenyűgözött az előadás. A János vitéz után pedig kijelentettem, hogy operaénekesnő szeretnék lenni. Attól kezdve ezt hangosan hirdettem; ötéves voltam, úgyhogy mindenki nevetett a környezetemben. Ez sokáig nem változott, csak amikor elkezdtem musicalekben szerepelni akkor egy ideig musicalszínésznő szerettem volna lenni, később prózai színésznő, de elég hamar visszakanyarodtam az operához. Az viszont mindig biztos volt, hogy a színpad varázsában szeretnék élni. Meghatározó élményem volt az is, hogy 16 éves kamaszként szerepeltem A hálátlan dögök című kortárs operában, a müncheni operaházban.

Fotó: Janus Erika
A Virtuózok hogyan jött?
Negyedéves voltam a Zeneakadémián, kerestem a lehetőségeket, és úgy voltam vele, hogy megpróbálom, vesztenivalóm nincsen.
Milyen élmény volt?
Tanulságos. Bedobtak a mély vízbe. Korán reggel kellett énekelni egy akusztikai szempontból teljesen száraz stúdió teremben. Meg kellett tanulnom minden körülmények között kihozni magamból a legjobbat. Jó élmény volt, hozott néhány barátságot és egy-két nagyon szép koncertlehetőséget, amire azóta is boldogan emlékszem vissza.
Énekelt José Curával is.
Megmutattak neki több fiatal szopránt egy koncerthez, olyanokat is, akik egyébként nem léptek fel a Virtuózokban, és engem választott ki. Fantasztikus élmény volt.
Mennyire figyel a partnerére a színpadon José Cura?
Rettenetesen odafigyel, támogató és inspiráló. Karizmatikus személyiség, az ember egyből megérti, mitől világsztár. Még a színpadon kívül is elképesztő energiák veszik körül. A vele való munka felért egy mesterkurzussal, életre szóló élmény.

Fotó: Juhász Éva
A Hamupipőkében Firtost, a Tündérkirálynőt alakítja. Hogyan látja ezt a szerepet?
Firtos összetett, izgalmas személyiség. Jó tündér, aki segítő szándékkal érkezik az emberek közé. Nekem ez a kulcs a szerephez. Hamupipőkének az anyai szeretet hiányzik legjobban, ezt Firtos megpróbálja pótolni. Ha Hamupipőkének szeretetre, gondoskodásra, törődésre van szüksége, akkor azt kapja tőle; ha kell, jókedvedre és életörömre tanítja, praktikus tanácsokkal látja el, szívügyekben és női praktikákban is segíti. Firtost a feltétel nélküli szeretet, odaadás, törődés, jóság jellemzi. Nagyon hálás, szép szerep. Van bennem egy nagyfokú gyermeki naivitás és idealizmus. Ezért számomra a Hamupipőke története elsősorban arról szól, hogy hinnünk kell a mesékben és a csodákban, és sok minden a hozzáállásunkon múlik; azon, hogy miként látjuk a világot. Fontos, hogy úgy éljük az életünket, hogy közben ne sérüljön senki, figyeljünk egymásra, legyünk empatikusak, vigyázzunk a környezetünkre és magunkra.
És a darabban ráadásul nagyokat lehet énekelni.
A Budapesti Operettszínház színpadán én még nem énekeltem ekkora szerepet, eddig szubrett szerepkörben játszottam.
Ez pedig igazi primadonnaszerep.
Teljesen más primadonnaként kilépni a színpadra… Szubrettnek lenni maga a játékosság, a báj és a kedvesség. Összetett feladat: sokat kell táncolni, énekelni. A primadonnaság egészen más attitűdöt követel mind viselkedésmódban, mind az
éneklés terén. A szubrettnek is sok énekelnivalója van, de nem kell akkora íveket és olyan hangterjedelemben előadnia, mint egy primadonnának. Ezért volt bennem egy kis izgalom, hogyan fogom megoldani a feladatot.

Fotó: Veres Ildikó
Milyen a munka Bozsik Yvette-tel?
Nagyon sok szeretetet kaptam tőle a próbák alatt. Biztatott, hogy vállaljam fel magam, az egyéniségemet, mutassam meg a hangomat, a külsőmet, a karakteremet. Azt mondta: nem véletlen, hogy rám talált ez a szerep. Mindig végig kell gondolni, hogy mi dolgunk van azzal a feladattal, amit a szerep révén kapunk. Nekem dolgoznom kellett azon, hogy belső egyensúlyt, önbizalmat tudjak sugározni a színpadon. A szerep ezt a belső fejlődést hozta nekem.
Mi volt a nehézség?
Erős bennem a megfelelési kényszer, maximalista vagyok, ami nagy teher, de egy Tündérkirálynő nem ilyen; neki magabiztosságot, biztonságot és harmóniát kell sugároznia, ezért meg kellett találnom a megfelelő attitűdöt.
Maximalista.
Szeretnék egyre jobb lenni, ami azzal jár, hogy az ember folyamatosan megkérdőjelezi, jó-e, amit csinál, vagy hogyan lehetne még jobb. Jól jött a kollégák egyöntetű pozitív visszajelzése ahhoz, hogy elhiggyem, megvan bennem a szerep, a jó tündér, a királynő.
Talán akkor tudatosult a primadonnasága.
Addigra tudtam elhinni. És olyan érdekes volt, hogy a színházban mindenki bízott bennem. Mondták a kollégák, hidd már el, hogy minden remek és csodás, igazi jó tündér vagy, megvan a szerep.

Fotó: Veres Ildikó
Az operettszínház Hamupipőkéjének nagyon sok olyan eleme van, amely a magyar kultúrából fakad.
Korszerűen és jó ízléssel történik mindez Kiss-B. Atilla vezetésével, Orbán János Dénes csodálatos szövegével és Pejtsik Péter zenéjével. A székely-csángó népdalok olyan szívhez szólóak, és annyira miénk a hangzásviláguk, hogy könnyű kapcsolódni hozzájuk. Ráadásul a hangszerelés miatt modernek is. Gyönyörűek a színpadképek: például a templomi jelenetek, az anyák napi búcsú, a rózsasziromhullás… Ez a feldolgozás azt is érzékelteti, hogy Rózsa, vagyis Hamupipőke bármelyik kisgyermek lehetne a közönség soraiból.
Hogyan minősítené a Hamupipőke zenei világát?
Összetett. Minden szereplőnek megvan a maga stílusa. Hamupipőke főleg a népzenén, a népdalokon keresztül kommunikál, a mostohának sanzonos a zenei karaktere, de a Tündérkirálynő mindenféle stílusban énekel: népdalt, csárdást, keringőt, sőt még boogie woogie-t is. A Tündérkirálynő tudja, hogyan kell kifejeznie magát, hogy mindenkihez eljusson a megfelelő üzenet, és ez a zenei nyelvben is megjelenik. Engem az foglalkoztatott a legjobban, hogyan tudok egy olyan hangszínt kikeverni a technikámból, ami az összes műfajú dalnak és a karakteremnek is jól áll.
És az milyen?
Próbálok egy nagyon világos, kedves hangszínen énekelni.
Mit gondol, korunkban mi az operett szerepe?
Egyrészt ami mindig is volt, a szórakoztatás, másrészt pedig az operett örökérvényű témákat boncolgat. Ilyen például a szerelem, ami mindenki életében jelen van, és mindenki máshogy éli meg. Az operettek általában több rétegből állnak. Van egy habkönnyű felszínük, de ha jobban odagyelünk, mélyebb témák is előkerülnek. A Hamupipőke is ilyen. Egyrészt szórakoztat, másrészt olyan társadalmi kérdéseket boncolgat, mint az árvaság, a mozaikcsalád, a társadalmi különbségek, a családon belüli erőszak, a magány.
Magának melyik a kedvenc dala a Hamupipőkében?
Amit a legjobban szeretek énekelni, az a Légy te a tavaszom, tündérmesém című keringő. Gyönyörű. A kedvenc passzusom: „némán sikolt, / de nem szól a száj, / úgy szép a szerelem, / ha néha fáj”. A másik favoritom a Legyél a szép híves pataknál című csárdás, Firtos nagyáriája, ami egyszerre üt szíven, és ragad magával.
Beszéljünk egy kicsit Az Orfeum mágusáról is. Ott Ábrándy Bellát játssza, ami szubrettszerep.
Nagyon szeretem Bellát játszani, szép feladat. Bella egy szegény sorsú, árva takarítólány, aki az Orfeumban dolgozik, és arról álmodozik, hogy primadonna lesz. Somossy felgyel rá, lehetőséget ad neki, hogy megmutathassa tehetségét a színpadon. Persze el lehetett volna abba az irányba is vinni a szerepet, hogy a lányt az érdekei mozgatják. De Bella nem ilyen: őszintén lenyűgözi Somossy egyénisége. A darab végén visszatér a családi értékekhez, a szerelmet, a hagyományos női szerepet, a biztonságot választja, képes félretenni a hírnevet és a színpad világát. Már több mint fél évszázada nem született új magyar operett, Az Orfeum mágusa ezt a hiányt pótolja, hozzájárul a műfaj megújulásához. A Hamupipőke is ilyen, sokszínű, látványos, izgalmas előadás; gyereknek és felnőttnek egyaránt lebilincselő élményt nyújt. Szerintem külföldön is átütő siker lesz. Fantasztikus ott lenni egy új darab születésénél, szerencsés helyzet, hogy már ismernek minket az alkotók; a szerzőpáros, Orbán János Dénes és Pejtsik Péter ránk írja a szerepeket. Lehet velük egyeztetni, hogy miként képzelik a karaktert, hol vannak a hangsúlyok, és melyek a legfontosabb üzenetek, amiket át kell adnunk a színpadon. Vannak szerepálmai?
Mindenkinek vannak. Nekem az operai álomszerepem a Pillangókisasszony. Puccini zenéje elképesztő, a szerep drámaisága fantasztikus, közben testhezállónak érzem, hogy pici, törékeny lányt játsszak, nagy hanggal. Szeretném megmutatni a drámaibb oldalamat is.
Milyennek érzi az eddigi pályáját? Könnyedebbnek vagy rögösnek?
Ha visszagondolok, rögtön a Zeneakadémia elvégzése után színpadra kerültem, sőt már az egyetemi éveim alatt is számos felkérést kaptam, e szempontból tehát szerencsésnek mondhatom magam. Az Operettszínházban elhalmoznak szerepekkel, amiért nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor sokáig nem gondoltam magam igazi szubrettalkatnak. Kellett hozzá néhány év, hogy felfedezzem a könnyed, vidám oldalamat. De nagyon erősnek érzem a személyiségem másik, érzékeny részét is. Mindig az összetettek, mély érzésű egyéniségek izgattak. A nehezebb sorsú emberek mást látnak a világból, mint én, aki burokban nőttem fel, biztonságos közegből jövök. Szívesen eljátszanék drámaibb, érzelmesebb karaktereket is. A saját érzéseimet is mélyen élem meg. Innen jön a versmondás is.
A versmondás?
Korábban szorgos versmondó lány voltam. Iskoláskoromban imádtam verseket mondani, nem egyszer országos versenyt nyertem. Az elmúlt években többször voltam zsűrizni is a Magyar Versmondók Egyesülete meghívására.
Miért szeretett verset mondani?
A versek sűrítve fogalmazzák meg a gondolatokat. Sokszor mondom magamról, bár ezt nem mindig értik, hogy érezve értek. Alapvetően érzelmileg élem meg a dolgokat. A versek színekkel, illatokkal, érzésekkel és gondolatokkal dolgoznak. Megfoghatatlan képzettársításokkal, metaforákkal. A színház is ilyen, energiákkal és érzelmekkel dolgozunk. És csodálatos, mikor a közönségtől visszajön az az energia. Nagyon jó érezni ezeket az energiaáramlásokat. Az, hogy milyen energiákkal játszunk a színpadon, sokszor attól függ, mennyire merünk rákapcsolódni a saját érzéseinkre. De ehhez bátorság kell, mert ha megtörténik, akkor sok mindent megláthatunk magunkban, és a nézők is megélhetnek olyan dolgokat, amelyekkel eddig nem akartak, vagy nem mertek szembesülni. A jó színház erről szól, elsősorban az érzelmekről és az igazságról.