Meghalt Lukáts Andor

Vágólapra másolva!
Bejegyzést tett közzé a Katona József Színház a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben azt írják, hogy 81 éves korában meghalt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező.
Vágólapra másolva!

A bejegyzésben az olvasható, hogy a Katona József Színház társulata szomorúan tudatja, hogy 

életének 81. évében meghalt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező.

Lukáts Andort a Katona József Színház saját halottjának tekinti.

Pályafutása

Lukáts Andor 1943. március 11-én született Kaposváron. Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol 1972 és 1991 között dolgozott, először segédszínész, majd színész és rendező vált belőle. 

Olyan legendás produkciókban játszott mint Peter Weiss Marat/Sade-ja vagy Molnár Ferenc Liliomja.

 De láthatta a közönség Becket: Godot-ra várva, Brecht: A szecsuáni jólélek, Szophoklész: Oidipusz, Shakespeare: Othelló, valamint Ionesco Különóra című darabjában is.

 1994 és 2008 között a budapesti Katona József Színház társulatának tagja volt. 

Lukáts Andor és Halász Péter indította el a Hírszínházat a Kamrában. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett ő állította színpadra többek között Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját, amelyből filmet is készített. Az előadás a teátrum történetének leghosszabb ideig futó darabja volt. 2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója volt. 2008 és 2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított. 1974 óta filmezett, 1980-ban debütált filmrendezőként az Alagút című alkotással. 

Több mint ötven filmet forgatott, többször is megkapta a filmkritikusok, illetve a Magyar Filmszemle díját. 

Legutóbb 2009-ben nyerte el a legjobb férfi színésznek járó díjat a Mázli című vígjátékért és a Príma primavéra című filmdrámáért. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Xantus János által rendezett Eszkimó asszony fázik című filmben, egy süketnéma férj szerepében nyújtotta. 

Munkássága elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1985), az érdemes művész címet (1997), 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi pályája, film- és színművészeti alkotásokban nyújtott kiváló alakításai elismeréseként. 

2023. márciusában írt arról az Origo Lukáts Andor 80. születésnapja alkalmából, hogy a Nemzeti Filmintézet streaming platformja ingyenes filmekkel köszöntötte a színészt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!