Világszínvonalú darabbal várja látogatóit a Budapesti Operettszínház áprilisban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A világ egyik leghíresebb Grimm-meséjéből, a Hófehérkéből készített táncjátékot Kocsák Tibor zeneszerző és ifj. Harangozó Gyula koreográfus, amelyet a nagyérdemű a Budapesti Operettszínházban tekinthet meg április 11-től. Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a darab sajtótájékoztatóján elmondta: „jóllehet mesedarabról beszélünk, mindazonáltal meggyőződésem, hogy nemcsak a kicsik tekintik majd magukénak az előadást, hanem a család összes tagja is”.
Vágólapra másolva!

Az áprilisban bemutatásra kerülő Hófehérke című darab kapcsán a színház főigazgatója, Kiss-B. Attila elmondta:

A zenés-táncos színjátszás általi minőségi szórakoztatáson túl felelősséget érzek az utánpótlásképzés és a tehetséggondozás terén is. Az utánpótlásképzés kérdése nemcsak a színpadi művészek szintjén, de a közönség szintjén is foglalkoztat. Kik ülnek majd évek múlva a Budapesti Operettszínház nézőterein?

A Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte, hogy éppen ezért a most futó évadukat a „családok évadaként” hirdették meg.

Fotó: Janus Erika / Janus Erika

Az új családi produkció, a Hófehérke kapcsán a színházigazgató hangsúlyozta:

Jóllehet mesedarabról beszélünk mindazonáltal meggyőződésem, hogy nemcsak a kicsik tekintik majd magukénak az előadást, hanem a család összes tagja. Ahogy mondani szoktuk: korhatárra való tekintet nélkül.

Megjegyezte: az előadás a a ProFilii Alapítvány támogatásával jöhetett létre.

„Mérgemben csináltam meg, mert sehol nem találtam olyan Hófehérke darabot, amit be tudtam volna mutatni” – jelentette ki Ifj. Harangozó Gyula, majd hozzátette: „Az, hogy a Hófehérke ilyen világsikert fog aratni, soha életemben nem gondoltam volna. A fél világot bejárta” – utalt arra, hogy a nemzetközi sikerű produkció az elmúlt 20 évben három kontinenst is meghódítva bejárta a világot.

Ifj. Harangozó Gyula, Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus, rendező a Kocsák Tiborral (Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző) közös alkotói folyamatról elmondta, hogy „ez azon ritka előadások közé tartozik, amikor a zene és a tánc egyszerre született meg”.

A Hófehérke megalkotásában az improvizáció is fontos szerepet játszott.

Fotó: Janus Erika / Janus Erika

„Mindketten improvizáltunk” – jelentette ki, majd így méltatta alkotótársát: 

A ritmusba, a karakterbe, az A-téma és B-téma felcserélével, meg egy kicsit hozzátéve Kocsák Tibor bámulatos törpezenét csinált.

A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy az Operettszínház musical- és balett társulata együtt, közösen vesznek részt az előadásban.

„Nagy hangsúlyt helyezek arra is, hogy ez nem egy balett-, hanem színházi előadás, egy táncjáték. Ebben van modern tánc és balett is, minden a szereplők a karakterének megfelelően.”

„Nem a balettközösségnek csináltam, hanem egy olyan közösségnek, amely szereti a színházat” – jelentette ki ifj. Harangozó.

A darab látványtervezője, Kentaur elárulta, hogy teljesen felfrissítették a látványvilágot, „megtartottunk mindent, ami jó”.

„Készítettünk egy teljesen új verziót, kifejezetten az operettszínházra” – mondta.

Fotó: Janus Erika / Janus Erika

Az előadás, amit látni fogunk április 11-én, egy nagyon meleg, nyitott szívű, teljesen átlátható előadás lesz.

A látványvilág inspirációjául a Neuschwanstein kastély szolgált.

„Ez a vár és a környezete volt a kiindulási pontunk. Fantasztikus erdők, hegyek, igazi német bajor táj jellemzi, ami nagyon jól illik a Grimm testvérekhez és ehhez a meséhez is” – vélekedett.

Simon István, Harangozó-díjas balettművész, aki a Vadász szerepét táncolja az előadásban a sajtótájékoztatón elmondta, hogy számára a Vadász alakja azért különleges, mert „sokdimenziós karakter”.

Egyik részről vonzódik a mostohához, ugyanakkor meg akarja védeni Hófehérkét, van benne egyfajta kettősség, feszültség

– hangsúlyozta.

A Hófehérke darab fontossága kapcsán elmondta, hogy „ifj. Harangozó Gyulának a Hófehérkéje a magyar balettszínjátszásnak az esszenciáját foglalja magába és mintegy tradíciót menti át a következő generáció számára”.

A balettművész kiemelte: „Itt lehetősége van a fiataloknak, hogy különböző szerepekben kipróbálják magukat, az érett színészeknek, szereplőknek, előadóknak, hogy különlegeset alkossanak. Számomra nagyszerű dolog az, hogy régi kollégákkal, nagyszerű, zseniális művészekkel, az operett színház tagjaival, az operás régi kollégákkal együtt lehetünk itt a színpadon és ünnepelhetjük a tánc örömét.”

Ifj. Harangozó Gyula koreográfus és Kocsák Tibor zeneszerző darabját, a Hófehérkét a nagyérdemű 2025. április 11-én tekintheti meg először a Budapesti Operettszínház deszkáin.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!