Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA színháztörténeti tragédia emlékére különleges műsorral idézték meg a hajdani teátrum örökségét a Nemzeti Színház művészei.
- Hatvan évvel ezelőtt, 1965. március 15-én kezdték meg a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház bontását, amely 1908-tól szolgált a társulat otthonául.
- A színház lerombolásáról négy évvel korábban döntött a kommunista vezetés – azzal magyarázták a döntésüket, hogy a metró építéséhez elengedhetetlen a terület felszabadítása.
- Sokan politikai szándékot, a nemzeti identitás elleni támadást láttak a döntésben.
- Megrendítő volt a színház lerombolása is: a nemzeti ünnepen robbantással kezdték a bontását.
- A teátrum lerombolása mély sebet ejtett a kulturális emlékezetben. A társulat ezután ideiglenes helyszínekre költözött, és csak 2002-ben kapott új, állandó otthont a Duna partján, a jelenlegi Nemzeti Színház épületében.
- Március 14-én, pénteken este különleges műsorral emlékeztek a Nemzeti Színház művészei erre a tragikus eseményre.
Az 1965. március 16-i lapok írtak egyebek mellett a Dél-Vietnámi támadásokról, aztán arról is, hogy százezren tüntettek az amerikai nagyvárosokban a feketék jogaiért – arról azonban egy szó sem esett, hogy a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat felrobbantották éppen a nemzeti ünnepen, és elkezdték a bontását. Több mint egy hónappal a robbantás után jelent meg egy cikk, amelynek az volt a címe: Dőlnek a falak.
A Blaha Lujza téri épület 1908-tól volt a Nemzeti Színház otthona – előtte az Astorián volt a teátrum, amelyet a tűzoltóság záratott be biztonsági okokból. Az eredeti elképzelés szerint addig működött volna a Blaha Lujza téri épületben a színház, amíg nem épül fel az új teátrum az eredeti, régi helyén.
A Pestbuda.hu írása szerint azonban mire a tervekről és a költségekről döntöttek volna, kitört az első világháború, így az új színház nem épült meg – a társulat maradt a Blaha Lujza téren.
Az épület túlélte az első és a második világháborút is, a kommunista vezetést azonban nem.
A végleges bontásáról 1964-ben döntöttek, és azzal magyarázták, hogy a metróépítés miatt van szükség erre. Nemcsak a szakemberek, hanem az újságok is arról beszéltek, hogy a metróépítés csak ürügy, a beruházást ugyanis a színház lebontása nélkül is meg lehetett volna valósítani.
A fővárosban élők politikai okokat sejtettek a döntés mögött. Meggyőződésük szerint a hatalom azért akarta eltüntetni a Blaha Lujza térről a Nemzeti Színházat, mert „nemzeti” volt, és ez a kifejezés szálka volt az ország vezetőinek – kivált a kulturális élet teljhatalmú urának, Aczél Györgynek a szemében. A metróépítés jó ürügy volt a bontáshoz.
A városfejlesztési elképzelés nemcsak a metróra hivatkozott, hanem arra is, hogy Budapesten egy akkor korszerűnek mondott városközpontot alakítsanak ki, ami azt jelentette, hogy egy grandiózus városi autópályát vezetnek keresztül a belvároson.
A lebontásról szóló döntés hatalmas tiltakozást váltott ki a színészek és a közönség soraiból, de a hatalom minden ellenkezés ellenére 1965. március 15-én elkezdte a bontást, amely egy hatalmas robbantással kezdődött. A pestiek ebben is politikát, a nemzet megalázását látták. A legnagyobb robbantás március 28-án történt, majd április 23-án az utolsó falmaradványokat is eltüntették.
A bontásról a Nemzeti Filmintézet egy korábban még soha nem látott filmet tett közzé:
Ekkor még mindenhol azt hangoztatták, hogy nagyon hamar új Nemzeti Színház épül, de ez évtizedekig nem történt meg. A társulat ideiglenes helyszínekre költözött, és csak 2002-ben kapott új, állandó otthon a Duna partján, a jelenlegi Nemzeti Színház épületében.
E színháztörténeti esemény emlékére március 14-én, pénteken este szívszorító műsort rendeztek a Nemzeti Színház főbejárata előtt, ahol a teátrum kiváló művészeti, Rátóti Zoltán, Schnell Ádám, Szarvas József, Tóth Auguszta, Szilágyi Ágota, Berettyán Nándor, Kristán Attila és Söptei Andrea idézték meg a színház örökségét.
