Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, 2021 tavaszán szervezték meg az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyedülálló összművészeti eseménysorozatát.
A fesztivál bepillantást enged Bartók életművébe, de nem kizárólag a zeneszerző műveit sorakoztatja fel, sokkal inkább Bartók szellemiségét, alkotói szemléletét jeleníti meg számtalan műfajban a kortárs komolyzenétől kezdve a világzenén, jazzen, táncművészeten át a könnyűzenéig a hazai és a nemzetközi művészeti élet legjobbjain keresztül.
A Bartók Tavasz a Müpa szervezésében valósul meg. A célja, hogy még vonzóbb célponttá tegye Magyarországot a nemzetközi kulturális turizmus számára, és hogy a hazai és a nemzetközi közönség minél színesebb, gazdagabb előadásokkal találkozhasson.
Az idei – ötödik – Bartók Tavasz április 4. és 13. között várja a közönséget.
Az esemény programját kedden a Bartók Emlékházban ismertették – ahol a zeneszerző 1923-tól 1940. októberéig élt.
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a sajtóeseményen úgy fogalmazott: Bartók a kulturális örökség feltárásával újította meg a 20. század zenéjét, hiszen a Kárpát-medencében, sőt, a távoli arab világban feltárt zenéket beépítette saját művészetébe. Fontos, hogy a fesztivál ezt az örökséget megújítsa és tovább adja.
Bartók Béla olyan örökséget hagyott ránk, amely a mai napig éltet és inspirál minket. Az ötödször megrendezendő fesztivál lényeges feladata az örökség és az újdonságok bemutatása, de az is, hogy ezek az előadások minél több emberhez eljussanak.”
Szomolányi Janina, a Bartók Tavasz operatív igazgatója kiemelte: „mi, akik fesztivált szervezünk, minden nap inspirálódunk, egyrészt a fellépőkből, akik megtisztelnek minket, másrészt a közönségünkből. De inspirál minket egy ilyen helyszín is, mint a Bartók Emlékház. Az a feladatunk, hogy a kultúrát népszerűsítsük, megőrizzük a gyökereinket, és úgy adjuk tovább, hogy a következő generációnak is ugyanolyan érdekes legyen.”

Fotó: Csibi Szilvia
Magyar művészek lépnek fel világsztárokkal
A sajtóesemény után Vági Barbarának, az Origo munkatársának adott interjút Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.
– Ez már az ötödik Bartók Tavasz. A program összeállításánál melyek a főbb célok?
– Fontos, hogy legyenek új bemutatók, ráadásul olyan különlegesek, amelyek még a fesztivál keretein belül is feszegetik a határokat. Az idén ilyen lesz Rúzsa Magdi és Balázs János közös koncertje – ez az elmúlt évek egyik legizgalmasabb művészeti találkozása, hiszen mind a ketten különböző zenei területről érkeznek.
A klasszikus zene intenzitásából, összetettségéből és a popzene közvetlenségéből, szabadságából egy újszerű műfaj alakul ki. De izgalmas lesz a Mezőség-Mikrokozmosz című premier is, amelyet a Forte Társulat színészei, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói adnak elő. A produkció zenei centrumában Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei és mezőségi dallamok állnak.
Különleges előadás lesz a Tiszta forrás című sorozatunk következő produkciója is, amelyet már Brüsszelben egyszer bemutattunk.”

Fotó: Bartók Tavasz / Bartók Tavasz
A hazai premierje a Bartók Tavaszon lesz. A Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett izgalmas együttműködése immár harmadik éve kutatja Bartóknak a távoli népek kultúrájára gyakorolt hatását. A Tiszta forrás összművészeti víziója ezúttal a népi tánckultúra és a 17-18. századi komponált zene lebilincselő és összetett viszonyait, valamint a 20. századi modernizmus népzeneélményét tárja fel Bach zenéjén és Bartók gyűjtésein keresztül.
A program összeállításakor fontos szempont az is, hogy magyar sztárjaink olyan világsztárokkal lépjenek fel, akik utána szívesen visszahívják őket. A fesztiválon a közönség láthatja, hogy micsoda elképesztő tehetségeink vannak – ez is lényeges küldetése a fesztiválnak.
Az idén is több együttműködésnek lehetnek szem- és fültanúi a fesztiválra látogatók. A Müncheni Filharmonikusok első budapesti koncertjének szólistája Kelemen Barnabás lesz. Suchmann Tavaszi szimfóniája mellé Bartóktól is választottak darabokat az estre.
Káel Csaba hangsúlyozta:
a Kammerorchester Basel koncertjén a csillogóan tehetséges hegedűművész, Pusker Júlia működik közre, míg a Wynton Marsalis vezette, napjaink legjobb hangszeres szólistáit összehozó Jazz at Lincoln Center Orchestra zenészeihez a New Yorkban végzett Szalóky Balázs csatlakozik.”
Húsvétot is ünneplünk a fesztivál ideje alatt: Bach nagyívű oratóriumát, a Máté-passiót választotta programjául az Orchestra of the Age of Enlightenment. (A Felvilágosodás Korának Zenekara.)
A Bartók Tavasz újra vendégül látja a jazz világsztárját, a norvég szaxofonos Jan Garbareket, aki nemcsak a Müpában lép fel, hanem Győrben és Pécsett is. És a fesztivál keretein belül ünnepre készül a Budapest Ritmo,
hiszen a régió egyik legjelentősebb világzenei szemléje tizedik alkalommal várja a közönséget ősi hagyományokat modern hangzással keverő, vagy épp ritkán hallott hangszereket megszólaltató nagyszabású koncertekkel, showcase-produkciókkal a világ minden tájáról.

Fotó: Bartók Tavasz
A Bartók Tavasz programjai közül kiemelném még Arooj Aftab pakisztán-amerikai jazzénekest.
A táncprogramok közül kihagyhatatlan María Pagés flamenco-estje,
amely nagyon érdekes lesz, hiszen nemcsak spanyol, hanem marokkói zenét is hallhatunk.

A Bartók Tavasz összművészeti fesztivál, így megjelennek más művészeti ágak is, például a Margó Irodalmi Fesztivál, amely már évek óta a partnerünk.
Az élet művészete címmel plakátkiállítást is szervezünk, ahol a közönség láthatja a plakátműfaj fejlődését és magyarországi kezdeteit.
A műfaj legnagyobbjainak – Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec, Koloman Maser és mások – műveit láthatják majd az érdeklődők.”
Lényeges, hogy az idén a Bartók Tavasz partnere Győr, Pécs és Miskolc lesz.
– A nemzetközi palettán hol helyezkedik el a Bartók Tavasz fesztivál?
– Ez az ötödik Bartók Tavasz, tehát fiatal fesztiválról beszélünk, így a nagy hagyományú európai fesztiválokkal még nem tudjuk felvenni a versenyt.
A feltörekvő fesztiválok sorában azonban meglehetősen rangos helyen állunk, felzárkóztunk a térségi nagy fesztiválokhoz, mint például a Prágai Tavaszhoz, vagy a Ljubljanai Fesztiválhoz.”
– Az első Bartók Tavasz óta mi a tapasztalatuk: mennyire ismerték meg a külföldiek a fesztivált?
– Egyre több külföldi vendég érkezik a fesztiválra. A külföldi turistáknak rendkívül lényeges a kulturális kínálat, és Budapesten ez egész évben erős, különösen a Müpa és más, nagyobb intézmények kínálnak nagyszabású, egyedülálló produkciókat. A Bartók Tavasz azonban egy olyan csúcspont, amely egyre inkább ide vonzza a turistákat.