Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huJuhász Jácinttól távol állt a magamutogatás, miközben színművészként alkotott maradandót. A Vivát Benyovszky! című nagy sikerű televíziós sorozat egyik hőseként a nemzetközi publikum is rajongva szerette. Ám a mellőzöttséget is megtapasztalta, aminek korai halálában is része lehetett. A honi színjátszás egyik legmarkánsabb művésze több mint negyed százada hunyt el, ötvenöt éves korában.
- Juhász Jácint erős tartást örökölt felmenőitől, sosem tudott érdekből barátkozni. Távol állt tőle a magamutogatás is, miközben színművészként alkotott maradandót.
- Alaptermészete azonban visszafogott, ám árnyalt alakításaiban is megmutatkozott, amely „állandóság” persze a legnagyobb színészek esetében inkább márkajegy, mintsem hátrány.
- Esetében azonban a személyiség „csendessége” mégis árnyat vetett a színházi pályafutására, miközben például a Vivát Benyovszky! című nagy sikerű televíziós sorozat egyik hőseként a nemzetközi publikum is rajongva szerette.
József és Julianna
Végéhez közeledett a második világháború, amikor Juhász Jácint édesapja, Juhász József lovas kocsival járta a határt Mogyoród mellett, s emelte rá az elesetteket: magyar, német, szovjet katonát. Kockás füzetbe írta az adataikat a nyakukba lógó „dögcédulákról”. A temető mellett, az általa létrehozott Hősök Ligetében lett nyughelyük. Amit Juhász József tett, azt a megszálló szovjetek is értékelték. Megtarthatta a lovait, még ki is tüntették.
1945 nyarán azonban, amikor portékát szállított Újpestre, egy zabráló orosz különítmény fittyet hányt erre. Dulakodás támadt. Juhász József lovak nélkül, félholtan, szíve közelében egy géppisztolygolyóval esett össze.
Az Újpesti kórházba került, ahol nem merték megműteni, nehogy abból legyen nagyobb baj. A golyó idővel betokosodott, Juhász Józsefet pedig száz százalékos hadirokkantnak nyilvánították. Úgy is maradt sziklakemény, karakán ember.
Több köztisztséget is vállalt idővel: templomgondnok lett, az egyháztanács tagja, községi elöljáró.
Jácint fia a szívósságát, konokságát az édesapjától örökölte.
Arcvonásai, mélyen ülő szemei is apjára hajaztak. Fekete haja, zárkózottsága inkább sváb származású édesanyjára, Hartmann Juliannára. Édesanyja halk szavú asszony volt, szelíd mosolyú. A templomkórus szép hangú énekese.
A szegény ember aranya
Juhász Jácint 1943. május 13-án született Mogyoródon. Öt gyerek volt a családban, három maradt életben, Jácint három évvel idősebb nővére Júlia, és a hét évvel fiatalabb öccse, József.
Mogyoródon tizenhét Juhász József nevű ember élt.
Jácint édesapja a Rózsafüzér című katolikus folyóiratban talált egy cikket a lengyel szent, Szent Jácint életéről. Úgy gondolta, legyen a fia is Jácint.
A kisdedet keresztelő pap arra intette: a leányt idéző névvel a fiú gyereknek nem lesz egyszerű élete. Juhász József már-már kifordult a templomból, de gyakorlatias felesége visszatartotta: hallgasson a plébános úr intelmére, s tegyék a Jácint mellé a Róbert nevet is.
Az anyai rokonság utóbb Robikázta a kisfiút, ám az idővel csak a Jácintra hallgatott.
Apja hatholdas gazda volt, lovakat tartott, cseléd nem volt a háznál. Jácint már kisgyerekként kijárt a földekre, segített a szüleinek.
Kilencéves volt, amikor a szántóról vitték el kuláknak mondott apját a rendőrök a Népköztársaság nevében Kistarcsára. Tavasszal jöttek érte, őszre engedték haza.
Apja csak annyival nyugtázta:
Tévedtek.
Aztán, mint a többi kulákot, megfizethetetlen adókkal sújtották. Azok fejében vitték el ingóságaik egy részét, így került édesanyja egyik öröksége, egy szépen faragott szekrény az általános iskola táblája mellé – Jácint könnyezte, amikor meglátta az otthonukból elkerült bútort.
Mindezzel együtt jól tanult, eszes fiú volt, hallgattak rá a társai. Javaslatára tartottak szavalóversenyt az iskolában, alapítottak diákszínkört.
1956-ban a gödöllői kulturális seregszemlén A szegény ember aranya című darabban játszott főszerepet. Énektanára, Horvát Gábor mondta neki akkor:
Azt hiszem barátom, belőled igazi színész lehet.
Élte közben az erdőt-mezőt bejáró falusi gyerekek életét.
Amíg apja fogságban volt, társai segítették etetni a jószágot, majd szaladtak játszani, focizni, telente síelni a hordódeszkákból fabrikált léceken. Vagy éppen a fantáziájuk teremtette kalandokat élték meg a Klastrom hegyen, a mogyoródi apátság mellett, amelyet Szent László király alapított 1074-ben.
Egy hónap csendesség
Sportszer nemigen volt az iskolában, de osztályfőnökük, Érsek György egy alkalommal beszerzett néhány használt, felnőtt kézre való bokszkesztyűt. A gyerekek azokat felhúzva tanultak tisztes küzdelmet.
A sötét bőrű Jácintot Fekete Tulipánnak nevezték olykor.
A jókötésű kamaszodó fiú a megyei atlétikai versenyeken szépen teljesített.
Amikor 12 éves korában egy osztálykiránduláson először járt Budapesten, úgy elámult, mint egy kisded. A villamosról is lemaradt, Érsek tanár úr talált rá.
Juhász Jácint 1957-ben fejezte be az általános iskolát kitűnő bizonyítvánnyal.
Kellett otthon a dolgos kéz, de mégis beadta a középiskolai jelentkezését egy tanintézménybe – oda, ahol a mogyoródi iskola igazgatójának, Jászai Bélának fia is tanult.
Nem sokkal később édesapja szótlanul, zord tekintettel adott kezébe egy értesítőt: Jácintot felvették a fővárosi Eötvös Gimnáziumba.
Édesapja egy hónap csendesség után csak elkísérte a fiát beiratkozni az egyik legkiválóbb budapesti alma materbe. Annak kollégiuma lett Jácint otthona a következő években. Pestre kerülve már nem bámult elkápráztatva a nagyvárosra. Elsős gimnazistaként úgy érzete, hogy annak óriás házak között zakatoló világa a szuszt is kiszorítja belőle. Egy interjúban fogalmazta meg:
„Féltem a várostól. Meglepett, hogy csupa riasztó helyzetbe kerülhetek minduntalan. A faluban mindenki mindenkit ismert. Érdeklődnek egymás gondjáról, bajáról. Itt hiába köszöntem bárkinek, eleinte senki sem köszönt vissza.
Nem értettem. De csak ráköszöntem az emberekre.
Amíg a kollégiumból a gimnáziumig eljutottam a Kálvin téren a Magyar utcán át, sok ismerősöm támadt. Az utcaseprők, ismeretlen nézelődők, és én mindenkivel elbeszélgettem, mindenkit ismertem."
Célra tart
Szorongásait a sport is segítette oldani, elsodorni. Az Építők szakosztályában lett középtávfutó, gyakori nyertes, de vesztesként is sportember. Az iskolában megesett, hogy mások helyett készítette el a leckét, de a vadabb diákcsínyek nem voltak kedvére. Társai ugyanakkor bízhattak benne, tudott titkot tartani. Egy alkalommal pedig maga kapcsolta ki – ez a csíny kedvére volt – a hajnali ébresztőt jelző hangszórót a hálóteremben, hogy tíz percet még durmolhassanak, mielőtt a felbőszült tanerő rájuk nyitotta az ajtót. Tettét évtizedekkel később vallotta be tanárainak és volt osztálytársainak egy osztálytalálkozón. Jól tanult, de már nem volt eminens. Idővel mégis megválasztották kollégiumi titkárnak, vagyis a KISZ-en belül kapott pozíciót.
Szervezője lett a kollégiumi irodalmi esteknek, kulturális rendezvényeknek. Harmadikosként mind többet foglalkozott mindazzal, ami a pályája felé vitte. „Egyre több szabadidőt teremtettem magamnak. Tanulni pedig csak annyit – vagy még csak annyit sem – tanultam, hogy erős négyes maradjak. A sportolás mellett színházba, operába kezdtem járni. Minden időmet az irodalom, a művészet megismerésére fordítottam” – írta utóbb a Színművészeti Főiskolára beadott önéletrajzában.
Egy interjúban pedig a következőket mondta:
Varga Ferenc tanár úr (kollégiumi nevelőtanára) ráérzett zárkózott, felszabadulásra váró lényemre, megérezte, mi hiányzik ahhoz, hogy önmagam lehessek. Tudta, mit nem tudok, és elkezdett tömni könyvekkel. De nemcsak az olvasásra szoktatott rá, hanem a művek értelmezésére is, így tanultam meg lassan beszélni, szónokolni is. Nagy ünnepeinken, március 15-én, április 4-én mindig én tartottam a beszédeket, az érettségi után is én búcsúztam el társaim nevében az iskolától.
Harmadikos diákként adta elő Arany János Epilógusát egy színjátszóköri rendezvényen. Ott figyelnek fel rá a KISZ művészetegyüttes színjátszókörének vezetői, Zsudi József színész-rendező és Gál István rádiórendező.
Velük és Varga Ferenccel készült a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijére. Gimnáziumi osztálytársai ugyanakkor úgy tudták, hogy orvosnak jelentkezik majd. Édesapja is azt a hivatást szánta a fiának, de 1961 tavaszán mégis elkísérte Jácintot a Színművészeti felvételijére. Első próbálkozásra bekerült a tanintézménybe.
Fotó: Csabafi Attila / MTV Fotóarchívum
Nagy csapat
Juhász Jácint főiskolai évei kapcsán egy interjúban így összegzett:
„Nagyon nehéz stúdium volt az én számomra a Főiskola. Nagy csapat volt a miénk, de éppen ezért jól megpróbált bennünket. (Osztálytársai voltak: Almási Éva, Balogh Zsuzsa, Csikos Sándor, Csomós Mari, Dániel Vali, Harkányi János, Horváth László, Kozák András, Szabó Éva, Szersén Gyula, Szilágyi Tibor.) Egy kicsit előlegezte későbbi életutam megpróbáltatásait. Sokszor elbizonytalanodtam. Megkértem gyakran az akkori felsősöket, hallgassanak meg, hogy tudatosan, ne ösztöneim szerint dolgozzak. Mindig figyelt rám Simon Zsuzsa és Gáti József. Ők ajánlották, hogy szerezzek egy magnót és hallgassam meg egyedül, magányosan, mit, hogyan csinálok, hol, mit kell javítanom.
Apám ebben is segített, egy napon váratlanul megjelent egy magnóval, és így alkalmam nyílott arra, hogy lemérhessem, mit, mikor csinálok rosszul.
De volt még egy szerencsém, ami némi önbizalmat adott. A kollégiumban együtt laktunk filmrendezőkkel, operatőrökkel, képzőművészekkel. Világokat nyitottak ki számomra a velük való beszélgetések, vitatkozások, eszmecserék. Szemfelnyitóak voltak ezek a dialógusok. Iskoláztak a Főiskola mellett."
Volt főiskolai osztálytársa, Szilágyi Tibor mondta Juhász Jácintról:
Ismerkedtünk egymással az osztályban. Bejött egy remek alkatú, nagyon jóképű fiatalember, nem lehetett nem észrevenni. Hamar kiderült róla, hogy intelligens és felkészült – ennek adta bizonyságát később a verstan és drámatörténet órákon is –, de talán zártabb egyéniség, mint a leendő színészek többsége. Pedig Jácint alkata klasszikus hősöket ígért, erre predesztinálta őt személyisége és valóban kivételes fizikuma.
