Kisteleki cél nélkül kóborolt a városban. Sem szándék, sem gondolat, sem nő, sem ágy, sem pénz, sem álom nem terhelte, üres volt, mint a sokat látott borospohár, amit előző este maga után hagyott a törzshelyén, egy homályos kispesti kocsmában. Számára ez is csupán egy átlagos áprilisi hétfő hajnal volt, a majd lesz valahogy gondtalan közömbösségével rótta az utcákat. A munkába igyekvők egy elcsigázott alakot kerülgettek, de Kisteleki odabent szabadnak érezte magát.
Aztán amikor Zsombolyai váratlanul elé állt a Ferenc körúton, a gondteher gomolyfelhői kezdtek gyülekezni homloka felett.
Hát te mit keresel itt, öreg barátom? – kérdezte Kisteleki, de valójában nem akarta tudni a választ. Azt pedig nem is akarta firtatni, hogy a múlt héten még 12 éves „időutazó” mi okból változott kaporszakállú aggastyánná és mi lett a Gruber hadnaggyal folytatott „eszmecseréjükkel”.
A titokzatosságában már-már unalmassá vált Zsombolyai csak biccentett. Kabátja zsebéből előhúzott egy gyűrött papírt, rajta kézírással, helyek és időpontok. Aztán a farzsebéből egy köteg készpénzt vett elő és cetlistül a mindeddig felszabadult barátja kezébe nyomta.
Ez a hét még fontos lehet, ha már az előző elúszott – mondta Zsombolyai, azzal ment is tovább, mint aki csak azért jött, hogy egy apró szikrát hagyjon maga után. Mi tagadás, Kistelekiben cikáztak a harag villámszikrái, agyára sűrű köd telepedett, szívében zápor szakadt, de nem ellenkezett, csak ment, ahová Zsombolyai rendelte.
Hétfő, április 28. Müpa: Toldi animációs filmvetítés – állt a cetlin az első bejegyzés, Kisteleki tehát aznap este a MÜPÁ-ban ült, körülötte komoly arcok és halk sustorgás, miközben Jankovics Marcell és Csákovics Lajos Toldi-ja pergett a vásznon, Kisteleki meg arra gondolt: ez a Zsombolyai pontosan tudja, néha nem árt emlékezni, melyik út vezet Budára.
Kedden Zsombolyai Kecskemétre zavarta Kistelekit, ahol a Katona József Nemzeti Színházban A kék csodatorta című mesejátékot kellett megnéznie, hogy aztán szerdán, visszatérve Budapestre először megtekintse a Szépművészeti Múzeumban a késő középkori magyarországi képzőművészet egyik legjelentősebb alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató tárlatot, majd megnézze a Nemzeti Színházban (a MITEM keretében) Carlos Pascual Az ördögi átváltozás című darabját a Mexikói Nemzeti Színház társulata előadásában (rendező: Martin Acosta).
Csütörtökön, május elsejére való tekintettel Kistelekinek a szentendrei Skanzenbe vezetett rendelt útja. Virsli, sör és hegedű – vidult Kisteleki és bitangul jól érezte magát a hagyományőrző majálison, hogy aztán Zsombolyai útmutatása szerint a kedve lelohadjon a Goebbels, a manipuláció művészete című filmen.
Pénteken Kisteleki számára ismét a MÜPA volt a kijelölt hely: ahol meghallgatta a 24 órás Bach-maraton nyitányát, a 28 éves német orgonista, Sebastian Heindl koncertjét és már a legismertebb Bach-orgonamű, a d-moll toccata és fúga alatt sírva fakadt. Szombaton a Vad Fruttik koncertjén zokogott a Magyar Zene Házában, ezért vasárnap már kissé remegő gyomorral ment vissza a MÜPA épületébe, de aztán minden könnye elpárolgott az ezredforduló könnyűzenei hangzását erőteljesen alakító Oi Va Voi koncertjén.
Na, ugye jó volt? – szólalt meg mellette Zsombolyai, aztán a választ meg sem várva eltűnt, megint. De a programok nyomot hagytak Kistelekiben, még ha nem is állt össze benne a hét egyetlen egésszé.
Mégis, amikor a fejét álomra hajtotta törzshelye ragacsos pultján, pontosabban összecsuklott az utolsó forintokból kispórolt hosszúlépések mámorától, az utolsó gondolata az volt, hogy mégis kellene az életébe valami magasabb cél, hogy talán, de csak talán, ha minden héten a kezébe kapna egy cetlit, akkor a végén még kevesebbet járna kocsmába.
Zsombolyai Huba
(folyt. köv.)