Lévai Enikő: Nem vagyok olyan bátor, mint Fedóra

Lévai Enikő hat évig balettozott, és hat évig csellózott, mielőtt eldöntötte, hogy operaénekes lesz. Karatézni a bátyja miatt tanult meg, és bár a sport is erősítette az akaraterejét, elmondása szerint kitartását és türelmét a szüleitől örökölte. A közönség Vereczki Szilvia, Lebstück Mária, Marica grófnő, Lili bárónő, Viktória, Carola Cecília vagy Sybill szerepében láthatta, a nemrég bemutatott A cirkuszhercegnőben pedig Fedóra Palinszkát alakítja, akinek a karakterét eleinte nem érezte magáénak – egészen addig, míg Mister X-hez hasonlóan álarcot nem húzott; csak az övé láthatatlan. Wágner tetralógiája miatt lett operaénekes, az operett-előadásokban pedig azt szereti a legjobban, hogy nemcsak magas szintű énektudásra van szükség, de jól kell táncolni is, ráadásul az sem mindegy, hogyan mondja a prózai szövegeket. Szerinte a fiatalokat meg kell tanítani arra, hogy képesek legyenek igazán élvezni a színházat, az egyperces videók világában erre érdemes lenne több időt szánni; saját fiatalkori énjének pedig azt üzenné, hogy csak lazán és sértődések nélkül vegye az akadályokat, de az biztos, hogy szinte semmit sem csinálna másként, ha újrakezdhetné az életét.

Lévai Enikő A cirkuszhercegnőben a Budapesti Operettszínházban Fotó: Janus Erika - Fotó: Janus Erika

Mennyire áll közel önhöz Fedóra Palinszka személyisége, akit a Budapesti Operettszínház nemrég bemutatott A cirkuszhercegnőjében alakít?

Az ő karaktere eleinte messze állt az én személyiségemtől. Egy olyan nőt kellett megformálnom, aki „felülviselkedős”, vagyis takarja a saját érzéseit, mivel ha nem házasodik meg újra orosz területen, és nem orosz férfit választ férjéül, egész vagyonát elveszíti. Azt tudni kell, hogy Fedóra Palinszka fiatalon megözvegyült. Szerintem nem is biztos, hogy szerelemből ment férjhez az idősebb Fedja Palinszkihez, ezért óriási fordulat az életében, mikor az igazi szerelmet elhozza számára Mister X. Mindezt rögtön az előadás elején elénekli, mármint hogy még nem élt át valódi szerelmet, mert mindenki csak körülrajongja, ostromolják, de azt az áramütésszerű érzelmet, mikor pillangók keringenek a gyomrában, nem ismeri. Ráadásul mai fejjel rémisztő egy nőnek, hogy nem tehet a belátása szerint, megparancsolják, mit kell csinálnia. Épp ezért ő egy bátor asszony, aki a saját eszközeivel megpróbálja érvényesíteni az akaratát.

Tehát egy bátor nőről van szó. Amilyen maga is?

Én nem vagyok olyan bátor, mint Fedóra, szolidabb és nyitottabb a személyiségem, ezért küzdenem kellett a szereppel. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a „felülviselkedésen”, hogy mit jelent. Homonnay Zsolt rendező azt mondta, hogy nem kell semmiféle sallang, allűr, hiúság, csak igyekezzek eltakarni az érzelmeimet. Húzzak álarcot, mint Mister X, de az enyém legyen láthatatlan. Amióta ráéreztem, azóta nagyon élvezem, mert sokrétű játékra ad lehetőséget.

Újra Homonnay Zsolttal dolgozott.

Érezhető volt, hogy összeállt a fejében a darab, tudta, mit akar, látványos, modern előadást rendezett. Sokat beszélgettünk, kérdezgettem az előadással kapcsolatban – izgalmas, érdekes közös munka volt, szeretek vele dolgozni.
Mit érzett a bemutató után?

A katartikus öröm után általában némi szomorúságot érzek, mert mire eljutunk a bemutatóig, addig legalább két hónapon át éjt nappallá téve dolgozunk a kollégákkal, sokszor napi 12 órát együtt vagyunk a csapattal, szinte családtagokká válunk, majd a bemutató után már alig látjuk egymást.

Vereczki Szilvia, Lebstück Mária, Marica grófnő, Lili bárónő, Viktória, Sybill, Carola Cecília és most Fedóra Palinszka. Mind-mind primadonnaszerep, amelyeket 2015 óta megjelenít a színpadon. Hogyan érzi magát ebben a szerepkörben?

Alapvetően nem vagyok született primadonna, mint például Fischl Mónika, aki a lényében hordozza, de a színpadon azzá tudok válni. A primadonnaság életforma: tisztában kell lennem azzal, hogy mit és mikor ehetek, mikor kell hajat mosnom, mikor kell többet tornáznom vagy fogyókúráznom. Vannak időszakok, amikor ez nagyobb erőfeszítést igényel.
Hogy tűri a kritikát?

Igen érzékeny lelkű ember lévén nehezen. Először nagyon rosszul esik, aztán átgondolom, és vagy megfogadom, vagy nem. Oszvald Marika azt szokta mondani, hogy ebben a szakmában nem lehet megsértődni. Igaza van. Konfliktuskerülő vagyok, nem szeretek konfrontálódni.
„Én, akivel csalják éjjel, úgy cserélnék a feleséggel” – énekli Az Orfeum mágusában, amelyet a Budapesti Operettszínház százéves évfordulójára írt Pejtsik Péter és Orbán János Dénes. Ebből a darabból is látszik, hogy soha nem volt könnyű primadonnának lenni. Ráadásul régen a társadalmi megbecsültségük sem volt nagy, miközben királynőként ünnepelték őket a színpadon. Mára eljött a megbecsülés is.

Carola Cecília az egyik kedvenc szerepem. A darab 1896-ban játszódik, előítéletes korszakban, mikor a nők helyzete még nagyon nehéz volt. Abban az időben a színpadon éneklő-táncoló hölgyeket nappal lenézték, miközben éjjel rajongtak értük a férfiak. Ez egy nagyon nehéz szerep, mert az első negyedórában kell megmutatni Carola Cecília drámáját.

Lévai Enikő Az Orfeum mágusában a Budapesti Operettszínházban Fotó: Janus Erika

Bozsik Yvette rendezte az előadást, a koreográfus is ő volt. Hogyan telt vele a munka?

Ő körénk rakja azt, ami a cselekményben történik. Tehát amit megfogalmazunk, amit a színpadon elmondunk, azt szereti megjeleníteni. Festői képeket alkot, és koreográfusként fontos számára, hogy mozdulatokkal is kifejezzük, amit érzünk. Nagyon szeretek vele dolgozni. Én a színészi mivoltomból adódóan inkább realistább vagyok, ő viszont cseppet sem földhözragadt, ezért izgalmas vele a munka.
Gyerekkorától kezdve énekesnői pályára készült.

Anyukám mesélte, hogy már hatévesen énekesnő akartam lenni. Az óvodám is zenetagozatos volt, aztán zenetagozatos általános iskolában tanultam, ami azzal jár, hogy hangszert kell választani – én a gordonka mellett döntöttem. Hat évig csellóztam. Egy igazán nőies hangszerről beszélünk, gondoljunk csak a formájára, ahogy ölbe kell venni, át kell karolni; nagyon szeretem a cselló gyönyörű, mély hangját is. Viszont nem voltam túl szorgalmas, mindig a vizsgák előtt egy nappal tanultam meg a darabot, mégis ötösöket kaptam. Mi lett volna, ha még szorgalmasan gyakorlok is? Most, hogy jobban belegondolok, arra jöttem rá, hogy Fedóra Palinszka szólamvezetése is hasonló: a mélyebb hangok hangfekvése olyan, mint a csellóé.
A pályaválasztás idején sem ingott meg?

Akkor sem tudtam elképzelni zene nélkül az életem. Nekem egyértelmű volt, hogy ezzel kell foglalkoznom. A csellótanárom kérdezte meg egyszer, hogy miért nem énekelek. Benne voltam az énekkarban, sokat énekeltem, szólókat is, de akkor gondolkoztam el először komolyan a dolgon. Átjelentkeztem magánénekre, fél évig tanultam, és utána felvételiztem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol már énekművész szakon folytattam a tanulmányaimat Debrecenben.

Eddig nem mutatkozott sok akadály az életében.

A főiskola elvégzése után eljöttek azok is. Nem tudtam elhelyezkedni, ezért hazamentem a szülői házba, és azon a nyáron egy pizzériában mosogattam. Egyébként nem árt egy fiatal lánynak, ha megismeri az életet.
Az énektanárság nem merült fel önben?

Felmerült, de nem volt lehetőség, sajnos más is járt már így. Szeptemberben aztán meghirdettek egy állást a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, és felvettek. Énekkari művészként kezdtem dolgozni, közben párhuzamosan elvégeztem a diplomám masterképzését, és így már klasszikus operaénekművész lettem. Nagyon megterhelő volt ez az időszak, mikor a Debreceni Egyetemre jártam, és közben dolgoztam a színházban. Úgy nézett ki egy napom, hogy reggel fél nyolcra mentem az egyetemre, tíz órára átmentem dolgozni a színházba, kettőtől hatig elméleti és gyakorlati órák az egyetemen, hattól újra színház este tízig. És minden napom így telt.
Ehhez sok akaraterő és kitartás kell.

Mindennel így vagyok. Ha valami nem megy elsőre, addig próbálom, amíg nem sikerül. Kitartó és türelmes vagyok. Ezt valószínűleg otthonról hozom, a szüleim is ilyenek voltak. A sport is erősítette az akaraterőmet: karatéztam, és mellette balettozni jártam.

A balett érthetőbb, a karate már kevésbé.

A bátyám karatézott, és azt szerettem volna csinálni, amit ő, így jött ez a sport. Voltunk például 12 órás maratoni edzésen is. De a balett is nagyon koncentrált, testtudatos mozgást igényel. A férjem, Lénárt Gábor néptánc-koreográfus mondja mindig, hogy a lassú mozdulatok a legnehezebbek, mert jobban kell összpontosítani az izmokra. Olyan ez, mint amikor egy nagyon nehéz súlyt kell kinyomni, vagy sokáig kitartani egy mozdulatot. A hangszalag is egy izompár, azt is edzésben kell tartani, mint például a balettművészeknek a testüket.

Papp Balázs és Lévai Enikő A cirkuszhercegnőben a Budapesti Operettszínházban Fotó: Janus Erika

Hány évig balettozott?

Hat esztendeig.
Miért hagyta abba?

A zenélés miatt. A csellózással pedig az éneklés miatt hagytam fel. Ezt viszont már szeretném, ha megmaradna. Az operettben az a legjobb, hogy az éneklésen kívül lehet táncolni, és prózát is kell mondanunk. Nagyon komplex műfaj. Amikor a Budapesti Operettszínházhoz kerültem, a legnagyobb művészekkel dolgozhattam együtt. Ámulva csodáltam Lehoczky Zsuzsát, Kállai Borit, Oszvald Marikát és Felföldi Anikót.

Mikor döntötte el, hogy operaénekes szakra megy?

A Simándy József énekversenyen kaptam egy Wagner-díjat, valamint megkaptam Wagner tetralógiáját CD-n, a mű történetét, és a szövegkönyvet is. Belekezdtem, és azon vettem észre magam, hogy végigolvastam az összes mű prozódiáját, belemélyedtem a történetükbe.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy Wagner miatt lettek operaénekesek, mert kétségtelenül az operairodalom csúcsa, de Wagner művei a nehezebbek közé tartoznak.

Engem annyira megfogott ez a gigantikus Wagner-mű, hogy eldöntöttem, operaénekes leszek. Szeretem, mikor nehéz feladatot kell megoldani. Operettet énekelni magyar nyelven is valódi kihívás, nem könnyű igazán jól megoldani, de hálás feladat.

Lévai Enikő a Marica grófnőben a Budapesti Operettszínházban Fotó: Várady Nikolett

Melyek a legemlékezetesebb szerepei?

Sok van, csak hogy kettőt említsek a kezdeti korszakomból: a Marica grófnő, mivel azzal érkeztem a színházhoz, emellett a Sybill, amely a pályám meghatározó élményeként sokat tett hozzá a színészi mivoltomhoz. Szabó Máté rendezte az előadást, és ő tudatosította bennem, mennyire fontos, hogy egy helyzetet sokféle módon láthatunk, ezért nagyon nem mindegy, hogyan mondunk ki egy-egy mondatot: több jó megoldás is létezik.
Vannak szerepálmai?

Nagyon szívesen mondanék verseket, dalokkal összekötve. A Csókos asszony vagy a Luxemburg grófja is rajta van a bakancslistámon, és szívesen eljátszanám a My Fair Lady főszerepét, Eliza Doolittle-t.

Miért érzi közel magához Eliza szerepét?

Mikor Debrecenből felköltöztem Budapestre, én is megéltem hasonló élethelyzeteket, mint amiről a darab szól. Izgalmasnak találom, hogy a főszereplő ekkora jellemfejlődésen megy keresztül. Eliza szerepe bemutatja a primadonnalét kettősségét is: ő egyszerű lány, de ha szükséges, hercegnővé válik az akaratereje, a bátorsága révén.

Lévai Enikő a Mária főhadnagyban a Budapesti Operettszínházban Fotó: Mahunka Balázs

Van olyan is, hogy nadrágot húz a primadonna.

Például a Mária főhadnagyban. Homonnay Zsolt rendezővel sokat beszélgettünk arról, miként jelenítsem meg a férfit a színpadon. Nagyon izgalmas, hogy nőként nem pont úgy látom a férfiakat, ahogyan ők saját magukat. Igazi kihívás, hogy a szerepben ábrázolni lehet ezt a kettőséget. De az is fontos, hogy megjelenik a történelmi háttér, mert így a fiatalok kaphatnak némi visszatekintést arról, milyen volt az a kor, amelyben az operett játszódik; megjelenik a hagyomány, ami azért érdekes, mert a tradíciók által vagyunk azok, akik. Szerintem nagyon fontos, hogy mind az operát, mind az operettet életben tartsuk. Túlságosan felgyorsult a világ, egy-két perces videókat néz mindenki, ezért nagy kihívás egy háromórás előadás során végig fenntartani a figyelmet.

Ehhez nemcsak szép dalok, hanem megkapó látvány is szükséges.

A Budapesti Operettszínházban ezért helyezünk nagy hangsúlyt a LED-falon vetített képekre, a látványos díszletekre és jelmezekre, de azt is meg kell tanítanunk a fiataloknak, hogy képesek legyenek lelassulni. Valószínűleg a főiskolai magánénektanár-diplomám miatt érzem úgy, hogy az ifjabbakat meg kell tanítani a színház élvezetére. Betekintést kaphatnak a színpad mögötti világba, abba, milyen sok ember munkája kell, hogy összeálljon egy előadás, de arról is érdemes beszélgetni velük, hogy miről szól egy-egy darab. Ha megismerik a színház életének színfoltjait, ha képesek vagyunk látványos előadásokkal elvarázsolni őket, megfelelő alternatívát látnak majd a színházban a virtuális tartalmakhoz képest.

Mivel tud kikapcsolódni?

Zenével és főzéssel. Még a kocsiban is zenét hallgatok, a hangulatomat is meg tudja változtatni. Szegény férjem meg inkább a csendet szereti, mert épp elég zenét hall a munkája során.
Művész házaspárként könnyű az együttélés?

Jól élünk együtt. A nézőpontunk viszont épp ellentétes, ha munkáról van szó. Mert én a színpadon vagyok, ő pedig koreográfusként a nézőtéren. Nem egyszerű, mivel sokszor egészen másként látjuk a dolgokat, ugyanakkor segítjük is egymást. Mi nem az a pár vagyunk, akik otthon le tudják tenni a munkát, de szerintem ez nem baj. Adok a véleményére – néha nyersebben fogalmazza meg, amit gondol, de mindig jókat mond, meg szoktam fogadni a tanácsait.
Miben segít még a férje magának?

Például teát főz. Nagyon sokszor fázom, hideg a kezem, a lábam, és a teától belülről felmelegszem. Boldoggá tesz, amikor megcsinálja a teát. Néha rá marad a háztartás is, mert próbaidőszakban minden időm a munkával megy el, ilyenkor sok terhet levesz a vállamról.
Mai fejjel mit üzenne a pályakezdő énjének?

Azt, hogy könnyedén, sértődés nélkül vegye az akadályokat. Szinte mindent ugyanúgy csinálnék, ha újraélném az életem, de sok mindenben lazább lennék.

Az interjút Csejk Miklós készítette