Hatalmas siker volt Káel Csaba operaelőadása Hongkongban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Május 30-án és 31-én mutatták be Hongkongban Tan Dun Tea: A Mirror of Soul című operáját, amit ezen a két napon maga a szerző vezényelt. Az előadást Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója rendezte, aki már 2024-ben színpadra állított egy Tan Dun-művet, a Buddha Passion-t, amit Budapesten a Bartók Tavaszon mutattak be. Az Origónak Káel Csaba azt mondta: mind a két napon teltház előtt mutatták be a produkciót, amelyet a közönség hatalmas ovációval fogadott. 
Vágólapra másolva!

Hogyan jött a felkérés, hogy Hongkongban állítsa színpadra Tan Dun Tea: A Miorror of Soul című művét? 

Tan Dunhoz régi barátság köt, a mester ugyanis nagy csodálója a magyar kultúrának, Bartók az egyik kedvenc zeneszerzője. Először 2013-ban találkoztunk, a Sanghaji Művészeti Fesztiválon, akkor mutattuk be Verdi Attiláját a rendezésemben, amire eljött és nagyon tetszett neki az előadás. Ezt követően a 2017-ben találkoztunk újra, szintén Sanghajban, ahol A kékszakállú herceg várát állítottam színpadra. Később megkeresett, hogy írt egy izgalmas oratóriumot Buddha Passion címmel, amelynek lesz egy koncerttermi bemutatója, és szeretne meghívni rá. A meghívást természetesen elfogadtam. Az előadás után megkérdezte, hogy látok-e benne fantáziát, lenne-e kedvem megrendezni a darabot. Azt válaszoltam, hogy természetesen, és tavaly a Bartók Tavaszon be is mutattuk a mester nagy örömére.

Tan Dunról tudni kell, hogy Grammy- és Oscar-díjas zeneszerző, ez utóbbi elismerést a 2000-ben készült Ang Lee film, a Tigris és a sárkány zenéjéért kapta, hazájában pedig úgy is szokták nevezni, hogy ő a kínai Bartók. Az ő zenéjét játszották többek között az Olimpia megnyitóján, ahol több száz dobos vonult fel - felejthetetlen volt. Amerikában is nagyon ismert és népszerű, hiszen a Columbia Egyetemen végezte a tanulmányait és amerikai filmekhez írt zenét. Elképesztően jól használja a kínai tradicionális zenét - és ez is egy bartóki örökség, hogy rendkívül izgalmasan képes átalakítani a klasszikus dallamokat kortárs zenévé. Ugyanakkor nagyon hallgatható kínai népzenei melódiákat használ a darabjaiban. 

A hongkongi előadás próbája - Fotó: Müpa

A Buddha Passion bemutatása után ismét beszélgettünk arról, hogy milyen projektjeink vannak, és elmondta, hogy Hongkongban műsorra tűzik a 2002-ben, Tokióban bemutatott Tea: A Mirror of Soul című operáját, és szeretné, ha én rendezném. Nem volt kérdés, hogy örömmel mondok igent. Így került sor a bemutatóra Hongkongban május 30-án és 31-én. Szerencsés volt, hogy éppen Japánban voltam az osakai expó magyar napján, ahol én rendeztem a díszbemutatót az Állami Népi Együttessel. Nem kellett visszarepülni, onnan tudtam átmenni Hongkongba, és egyből neki is tudtam állni a munkának. 

A hongkongi előadás próbája - Fotó: Müpa

Hogyan zajlottak a próbafolyamatok? 

Egy workshop keretében kezdtük el a közös munkát, először a színészekkel. Már korábban kapott a stáb egy részletes leírást, ami összegezte az elképzeléseimet, hogy hogyan álmodtam meg az előadást. Ez segítségünkre volt a nyelvi nehézségek leküzdésében is - a kínai művészek mellett, egyetlen japán szereplő volt csak, aki beszélt angolul - hiszen a tervek ismeretében fel tudtak készülni. Az előadás angol nyelven zajlott, ami számomra is megkönnyítette a munkafolyamatot. Bár a színpadi próbákra nagyon kevés idő volt, az előzetes egyeztetések miatt gördülékeny volt a munka. A Hongkongi Kulturális Központot, ahol bemutattuk az előadást, úgy kell elképzelni, mint a Müpát, csak ott egy 2000 fős operaszínpad is található az épületben. 

A hongkongi előadás próbája - Fotó: Müpa

Hogyan fogadták a művészek? 

Nagyon nagy tisztelettel, megható volt, hogy „felkészültek belőlem”, ismerték a múltamat, tudták, hogy több  mint 50 operát rendeztem, és megnézték az online elérhető rendezéseimet is. Külön öröm, hogy mennyire nagy becsben tartják a magyar zenei kultúrát. Úgy érzem, ennek is alaposabban utánanéztek, mert olyan kérdéseket kaptam, ami komoly zenei műveltséget feltételez, amelyekhez nem elegek az általános ismeretek. Nagyon felkészültek és alázatosak voltak, rendkívüli volt a szereposztás is, remek volt együtt dolgozni velük. 

A hongkongi előadás próbája - Fotó: Müpa

Miről szól a darab? 

Egy hetedik századi drámáról van szó, aminek, középpontjában Seikyo, egy japán herceg, és Lan, a Tang-dinasztiabeli hercegnő szenvedélyes és tragikus szerelme áll. Mivel Tokióban mutatták be először a darabot, talán nem véletlen, hogy a mester japán hőst választott főszereplőnek. A történet szerint a szerelmespár együtt indul útnak, hogy felkutassák The Classic of Tea eredeti, hiteles példányát. Utazásuk tragédiába torkollik: a hercegnő életét veszti, Seikyo pedig visszavonul, és szerzetesként a tea szellemiségének népszerűsítésére szenteli életét. Csodálatos hangszerek szólalnak meg a darabban, amelyek hatása lenyűgöző. A víz hangját például úgy jelenítették meg, hogy a vízet - mint hangszert - használják. A víz egy tálban van, amit valamikor csak a kezüket felemelve csorgattak ki az ujjaik között, valamikor szitán keresztül engedték át, mintha eső esne, de az is előfordult, hogy a tál felületét ütötték, mint egy dobot, és így rendkívül érdekes hangot adott ki. Az előadásban korabeli képekből készített animációkat vetítettünk, amiket Besnyő Dániel alkotott. Ezeket is nagyra értékelte és szerette a publikum. 

Káel Csab Hongkongban - Fotó: Müpa

A közönség hogyan fogadta az előadást? 

Mind a két napon teltházzal zajlott az előadás, és mindkét bemutatót hatalmas ováció követte. Közel nyolc percig vastapssal ünnepelték a produkciót. Azt hozzá kell tennem, hogy Tan Dun nagyon népszerű Hongkongban, 8 operájából már többet is bemutattak, sikerének titka pedig az, hogy a kínai zenét úgy tudja tálalni, hogy az európai és amerikai füleknek is jól érthető legyen. 

A hongkongi előadás - Fotó: Müpa

Magyarországon láthatjuk-e a produkciót? 

Nagy öröm, hogy jövő év áprilisában bemutatjuk a Müpa programjában. Itthon egy kicsit más rendezésben láthatja majd a közönség, mert a hongkongi színpad jóval nagyobb, de tartalmát tekintve az új rendezés sem csökkenti majd azt a csodás élményt, amit Tan Dun műveinek hallgatásakor élhetünk át.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!