A több mint harminc éve alapított, azóta többszörös platina- és aranylemezes, idén februárban az USA-ban a Rock and Roll Hírességek Csarnokában ünnepelt, illetve június 1-jén Petőfi Zenei Díjjal kitüntetett Mandoki Soulmates ismét különleges estére készül Budapesten. Az augusztus 21-én, 50 év szabadságvágy címmel, a budai Várban megrendezésre kerülő nagykoncerten Leslie Mandoki pályafutásának 50 évét elevenítik fel, 1975-ös (ahogy a művész fogalmazott:) keserűen kényszer-disszidálásától napjainkig, amelyen az emberség és az európai egység melletti elkötelezettség gondolatára felépített tavalyi bestseller koncepcióalbum, az A Memory of Our Future több száma is felcsendül majd.

Fotó: Mandoki Soulmates
„Ez a mostani, az American Songwriter által is kiemelten méltatott legutóbbi albumunk adja majd a négyórás koncert gerincét, nemcsak zeneileg, hanem szellemiségében is. Egy olyan szabadságvágy húzódik mögötte, amely 50 évvel ezelőtt útnak indított Münchenen át egészen Los Angelesig, hogy a világ másik végén is keressem az utam, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is elveszítettem volna a magyar gyökereimet.
Ez a koncert ennek az 50 éves útnak a zenei lenyomata – a személyes történetemé, és egyben a mi közös történetünké. Mi, magyarok, egy szabadságszerető nép vagyunk. 1848, 1956 és 1989 mind ugyanarról szólt: az emberi méltóság megőrzése iránti olthatatlan vágyunkról.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva, ezen a jubileumi koncerten ezt a történelmi és nagyon is élő szabadságigényt szeretnénk zenei nyelven tolmácsolni. Hogy mi a legnagyobb kihívás? A repertoár összeállítása. Számomra minden egyes dal személyes üzenet, de tudom, hogy muszáj válogatnom.....mert ha mindent eljátszanánk, ami elsőre eszembe jutott, akkor ebből bizony egy nyolc órás koncert lenne” – mondta Leslie Mandoki az Origónak.
A zeneszerző, producer, szövegíró, előadó 1975-ben miután minden últevél kérelmüket többszörösen elutasították disszidált két barátjával, Szűcs Lászlóval és Csupó Gáborral, majd több mint negyven évvel ezelőtt alapította meg a Starnbergi-tó partján, Tutzingban a világklasszis Red Rock Studiót, ahol több mint 72 aranylemez és számos platinalemez született meg. Mandoki Soulmates zenekarát több mint 30 éve olyan világsztárokból alapította, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Steve Lukather (Toto), Chaka Khan, Bobby Kimball (Toto), Al Di Meola, Richard Bona vagy John Helliwell (Supertramp).Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, köztük (a teljesség igénye nélkül) Kossuth-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, a Bajor Becsületrenddel, a Fonogram Magyar Zenei Díjjal, a Bajor Európa Medáliával, az Izraeli–egyiptomi békedíjjal, de kitüntetést kapott Henry Kissingertől is a kommunizmus elleni kiállásáért.

„A koncert időpontja és helyszíne nem véletlen, hiszen szimbolikus jelentéssel bír. Éppen egy nappal augusztus 20-a után lépünk színpadra, mert pontosan 1975. augusztus 21-én kényszerültünk elindulni Nyugat felé, a Bem rakpartról. Ez volt az a nap, amikor egy életre szóló utazás vette kezdetét – nemcsak földrajzilag, hanem szellemi és kulturális értelemben is.
Akkoriban, és részben ma is, progresszív rockot játszottam, amely már önmagában is egyfajta lázadás volt. Ez a zene a szabadságról szól: szabad gondolkodásról, szabadelvűségről, egyfajta intellektuális kihívásról, amely a gondolkodó, művelt közönséget szólítja meg, ugyanakkor szenvedélyes, zabolátlan, és minden volt, amit az akkori rendszer képviselői elutasítottak.
Most, ennyi év távlatából, azt látom, hogy ez a zene újra szellemi iránytűvé vált – egy olyan világban, amely gyakran megtagadja korábbi értékeit, megosztott, és saját identitásával is küzd. A mi felelősségünk ma az, hogy a dalainkkal hidakat építsünk. A zenének ma is dolga van: összekötni embereket, megerősíteni a közös hitet, és újra letenni azokat a szellemi pilléreket, amelyekre egy emberibb, értékeken nyugvó világ épülhet” – fogalmazott Leslie Mandoki.
Leslie Mandoki számára Budapesten fellépni mindig mélyen személyes élmény
„Ami a zenei életet illeti, már a hetvenes években is ott forrt a mélyben egy erőteljes szabadságvágy, amely kivételes magyar formációkban öltött testet. Gondoljunk csak a világszínvonalú fúziós jazzt játszó Rákfogóra, vagy a progresszív rock korszakalkotó zenekarára, a Syriusra. Én a JAM nevű együttessel, amely rendszeresen fellépett a Bem rakparton, már a progresszív rock magyar második generációjához tartoztam.

De egy idő után világossá vált számomra, hogy ha az ember valódi, nemzetközi párbeszédet akar folytatni a zenében, az akkoriban Budapestről szinte lehetetlen volt.
A kommunista diktatúra zárt, cenzúrázott szellemi légkörében számunkra – akik liberálisan, szabadon gondolkodó, kozmopolita szemléletűek voltunk – ez gyakorlatilag nem működhetett. Nem a tehetség hiánya volt az akadály a mi generációnkban sem, hanem az, hogy a politikai hatalom tudatosan korlátozta az alkotói szabadságot – és ezen keresztül a jövőt. Ezzel szemben München a hetvenes évek közepén egy másik világ volt. Ott minden adott volt: szellemi és művészi szabadság, technikai kiválóság, szakértelem, stabil gazdasági háttér – és egyfajta bohém energia, amely a várost a világzenei élet egyik központjává tette.
Nem véletlen, hogy azokban az években ott dolgozott szinte mindenki, a Deep Purple-től, Led Zeppelintől és a Rolling Stonestól kezdve, a Queenen és David Bowien át egészen Donna Summerig.
Ez volt a Munich Sound Era: stúdiók, klubok, zenészek, akik napközben dolgoztak, este felléptek, és két nagy ügynökség csak azzal foglalkozott, hogy ezeket a művészeket menedzselje. Még egy zongorahangolónak is egész napos munkája volt – egyik stúdióból a másikba járt, majd este klubokban zenélt. Ez volt az a világ, amely a művészi kiteljesedés terepét biztosította számomra, de most Budapesten fellépni számomra mindig mélyen személyes élmény.
A mostani koncertre való felkészülés különösen különleges számomra: újra a Bem rakparton próbálunk, pontosan ott, ahonnan ötven évvel ezelőtt elindultam – az álmaimmal és a szabadságba vetett megingathatatlan hitemmel.
Öt évtized telt el azóta, hogy fájdalmasan el kellett hagynunk Magyarországot, és most, ezen a jubileumi koncerten az a célom, hogy azok a nyugat-európai és amerikai tévétársaságok, amelyek majd közvetítik az eseményt, a lehető legcsodálatosabb képet mutathassák meg a világnak szülővárosomról. Ezért is választottuk helyszínül a budai Várat – egy olyan ikonikus pontot, ahonnan drónfelvételeken keresztül nemcsak a zenekar, hanem egész Budapest is láthatóvá válik. Tavaly nyáron itt zártuk a turnénkat – most innen indulunk újra, és visszük magunkkal tovább a szabadságvágy és a béke zenei üzenetét. Mert ez a mi dolgunk, és ebben hiszünk” – fogalmazott az Origónak Leslie Mandoki.